A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 2. szám
Kelet felől dereng az ég s mire II. beérünk Bolognába már ébredezik álmából a város. A reggeli napfényben megcsillan Garibaldi bronzba öntött lovasszobra, az olasz szabadságharcos délcegen üli meg a lovát, s nézi az utca forgalmát. Arrébb, a Piazza Maggioren — a régi piactéren — galambokat röppentünk szét, amint beállunk a parkolóba. Szemközt a Palazzo Communale — a városháza — patinás vöröstéglás homlokzata mögül immár hétszáz éve igazgatják Bolognát. Balról, a Petronio monumentális katedrálisból éppen kifelé jönnek az emberek. Nemcsak a vöröstéglából épült házai, tornyai, régi középületei miatt nevezik vörösnek a várost, hanem átvitt értelemben a munkásmozgalomban betöltött szerepéért is. Bologna nemcsak a politikában képviseli a haladást Olaszországban, hanem a tudományok haladó hagyományai miátt is. Európa első egyetemének falai közt járok. Visszafojtott lélegzettel nézem a patinás előadóterem közepén azt a boncasztalt, amelyiken legelőször tanítottak anatómiát Európában. Ahogy nőtt, terebélyesedett az egyetem, úgy szaporodott az egyes tudományágak tanítása. Itt működött az orvostudomány tanáraként Galvani is, a nagy olasz természettudós, akinek szobrát az egyetem előtti téren látom. A hallgatók közt megtaláljuk J. A. Comenius nevét is. Itt tanult a prágai Károly Egyetem, az Academia Istropolitana és számos európai egyetem alapítója, tanára. Bologna kiállító- és vásárváros is. Itt rendezik meg minden évben — többek között — a nemzetközi könyvkiállítást és vásárt, amelyen részt vesz a szocialista irodalom és könyvkultúra is, bizonyítva, hogy a könyv és az olvasás az emberi haladás biztosítéka. Azt mondják, hogy a bolognaiak szeretnek jól élni, ezért az egész város kövér. Ezt nyilván fejlett élelmiszeriparának, főleg húsiparának köszönheti. Szeretett jókat enni-inni a város egykori legmegbecsültebb polgára, Rossini is, a nagy olasz zeneszerző, a Sevillai borbély komponálója, aki az 1848-as forradalmi időkig itt élt és alkotott. Búcsút intve Bolognának mintha viszszaintenének a város ferde tornyai, mi pedig elindulunk a déli napsugár felé az Appenninek lábánál Adria partjaihoz. Az autópálya elvisz a 120 000 lakosú Riminibe, Emilia Romagna tartomány egyik iparilag is fejlett és nagynevű fürdővárosának kapujához. A régi rómaiak útja Bologna felől a 2000 éves Ponte di Tiberio hídon vezetett át a folyón, hogy Augustus császár diadalíve alatt jusson be a Malatesták Castellóját átölelő óvárosba, az egykori Arriminumba. Itt megtaláljuk az antik római birodalomtól a reneszánszon át az egész történelmi múlt nyomait. Az óváros árnyas sikátorainak és árkádjainak ellenpólusa a csupaüveg szállókkal teletűzdelt virágos, napfényes tengerparti városrész. Tengerparti pihenésem alatt színes panorámafilmként pereg előttem az Appenninek lankás domboldalakká szelídülő tája, összeölelkezve az Adriával. A természet szépségével ötvöződik a történelem és kultúra. A város történelmében a régi római birodalom emlékein kívül a reneszánsz hagyott mély és ellentmondásos nyomokat a művészetek pompás csillogása és véres gyilkosságok képében. Minden az itt uralkodó Malatesták nevéhez fűződik. Költők, írók, festők, szobrászok örökítették meg családi eseményeiket, szerelmi történeteiket, többek között azt a dühöngő férjet, aki egyetlen kardszúrással döfte át az ölelkező ifjú párt. Megállók a Tempio Malatestiano, a reneszánsz egyik leghíresebb temploma előtt, amelyet Sigismondo Malatesta építtetett mauzóleumként harmadik feleségének, miután az előző kettőt megölte. Gyerünk a tengerpartra. Mint az egész itáliai Adria, ez is egy végtelen homokstrand. Az egyes partrészeket itt is felosztották egymás közt az élelmes vállalkozók, bekerítették azokat és belépődíjat szednek. A szállodánk előtti rész Lamberto úré, bárki elolvashatja nevét a bejárat fölött, de ugyanúgy a nyugágyakon, napernyőkön és a preszszó teraszán a székeken is. Lamberto úr alkalmazottai mindenről gondoskodnak, hogy a vendégek, persze jó pénzért, jól érezzék magukat. Az azúrkék tengert és ragyogó napfényt az ilyen vállalkozók ügyeskedésével sem lehet elrontani. A süppedő forró homokban föl és alá járkálnak a jóval szegényebb vállalkozók, mint például a szenegáli diákok, akik afrikai népművészeti tárgyakat, ébenfából vagy illatos szantálfából faragott elefántokat, krokodilbőrböl készült kézitáskákat és pénztárcákat, elefántcsont karpereceket és egyéb csecsebecsét kínálgatnak a napon sütkérező embereknek. De Észak-Afrika más tájairól is akadnak itt bőven alkalmi árusok különböző vásári portékát kínálva. Valamennyiük közös vonása, hogy ha az ember a legcsekélyebb érdeklődést tanúsítja, akkor lehetetlen őket lerázni. Ez vonatkozik a ruhakereskedőre, aki egész árukészletét a vállára vetett batyuban cipeli, a képzőművészre, aki rikító színű festményeit kínálgatja, tovább a fotósra, fagylaltosra, perecesre, törökmézesre, dinnyeárusra stb. Óvárosi utcakép Riminiben Bologna központja és tornyai San Marino utcája 20
