A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-25 / 17. szám
van, és csak 18 külvárosának a népességével haladja meg valamivel az 1 milliót. Ilyen értelemben hasonlít Londonhoz, ahol a kis területen levő Cityt öleli körül a sok milliós világváros. A polgárság jólétét, gazdagságát és müvészetpártolását őrzik a belváros katedrálisai, őrtornyai, kastélyszerü építményei, pénzintézetei, irodaházai, de az előkelő negyedek modem magánlakásai is. Azt mondják, hogy Brüsszelt éppúgy nem illik elhagyni a Manneken Pis szobrocska megtekintése nélkül, mint Františkovy Láznét a František nevű kis szobor megnézése vagy inkább „megérintése" nélkül. A Manneken Pis tulajdonképpen szökőkutat képező, meztelen kisfiút ábrázoló szobor, amelyből — az álszemérmesek szerint nem a legillendöbb helyről — víz szökell ki. Nekünk szerencsénk volt, a szobrocskát eredeti állapotában, „mez-telenül", vagyis ruha nélkül láthattuk, ugyanis az itteni üdvhadsereg hölgytagjai gyakran felöltöztetik. A szobrocskát közülünk néhányan talán csak azért nem érintették meg, mert nagyon magasból „szökőkutazik". AZ ATOMIUMNÁL A régi ipari hagyományokkal rendelkező Belgium, ahol a gazdasági életben mindenképpen az iparé a vezető hely, az 1958-ban megrendezett brüsszeli világkiállításon is ezzel akart büszkélkedni. Ezért építették meg a konyhasó kristályrácsát, a modern vegyipart jelképező atomiumot. városnéző autóbuszból már messziről látszott az ezüstösen csillogó, 104 méter magas építmény. Mellette állva valami hasonló csodálatot éreztem, mint egykor Cheops fáraó piramisa előtt, amely ugyan több mint 4500 évvel korábban épült, de mind a kettő emberkéz munkája. Megtudtam, hogy a brüsszeli világkiállítás „kristályrácsát" 8 darab 18 méter átmérőjű gömbből, és az azokat összekötő 3 méter átmérőjű csőfolyosókból állították össze. EGY DRÁMA SZÍNHELYÉN Az atomiumba már nem vittek be bennünket, mert — főleg — a férfiak még meg akarták nézni a nyári futballdráma színhelyét, a Heysel-stadiont. Ezt a labdarúgó-világ eddigi történelmében legnagyobb szörnyűséget sokan láthatták. Annak idején egyenesben közvetítette a televízió. A hírhedtté vált stadion tribünjeire nem mehettünk fel, de a kevés látnivaló is ennek az irtózatnak a felidézésére, gondolkodásra késztetett. Arra gondoltam, hogy nemcsak a labdarúgásban, hahem az élet más területein is hasonló a helyzet. Sajnos, nem csupán a fanatikus „szurkolók", hanem, nemzetiségek és különböző érdekcsoportok néznek itt bizalmatlanul vagy ellenségesen egymásra, de nem ritkán az utca embere, öreg és fiatal, munkaadó és munkavállaló, hivatal és ügyfél, sőt szülő és gyermek is. Belgiumban úgy éreztem, hogy az ilyen feszültségekből csak azért nincs helyi háború, mert hiányzik hozzá a tömegpszichózis. A Heysel-stadion érzelmekkel — mesterségesen is — felfűtött légkörében azonban ez sem hiányzott. Dr. PÁRKÁNY ANTAL Fotó: Mészáros J. és archív GYERMEKEKNEK Mikor még óriások éltek a földön, a növények is dúsabban nőttek. Esett vagy nem esett: Árnyék nem telepedett a földre. Áttetsző, könnyű permet segített a növekedésben. Ejh, de szép idők is jártak! Az óriások, csakhogy az idejüket hajszolják, tettekvettek-dolgozgattak. De a Fáradtságot nem ismerték. Ha kedvük szottyant, estelente kiültek a ház elé kártyázni. Megszokásból tán ásítottak is, de Álom csak nem kushadt a szemükre. Múlottak az esztendők. A Napocska éjszaka is fénylett. A nappalok egybefolytak. Nem volt, mi mezsgyét szabhatott volna az Időnek. Maguk sem tudhatták, hány évesek. Mert aminek bőségében él az ember, azzal számolnia felesleges. — Étel? — Ital ? — Játék? — Virtuskodás? Mindenben dúslakodtak. Innen visszatekintve mondon, szép is lehetett. Hanem a jóból is megárt a sok. Az óriások mozgolódni kezdtek. S már mondogatták is, hogy ez az ő életük tán mégsincs egészen rendjén. E tüneményes létezésből, mintha hiányozna valami. S ahogyan így tanakodtak, vörös felöltőben megjelent előttük egy emberszabású lény és így szólott: — Szép jó napot! Látom, szomorkodtok. A Hiányérzetetek vagyok. Miben lehetnék a segítségetekre? apad majd az Időben. A hajatok megritkul A szakállatok színe megváltozik ... És amint mondta, úgy is történt. A Hiányérzet ezek után visszahúzódott a közeli erdőcskébe. A hónalja melegében kiköltött egy fekete madarat, mely átlósan átrepült az Ég alatt. Fekete tollpihéi a fellegek szegélyeire hullottak. És megszületett az Árnyék. Szárnyacskái hatalmasra nőttek. Légáramlatot teremtettek. A Szélből Szél lett. A szellőből Szélóriás. Az erdők fái halomba dőltek. Roskadásig volt munkájuk a törpülő óriásoknak. S a fekete madár, mely a Hiányérzet erejéből fakadt, ismételten megjelent, és szárnyainak ecsetével az Égre festette az Éjszakát. A fáradó, kétkezi élők ettől fogva alig várták, hogy a konyuló nappalban megjelenjen a fekete madár, kit Kezdetnek neveztek és, és Végnek. Mert szárnysuhogásaival ő teremtett határt két nappal közt. S adta napról napra tudtára az élőknek, hogy mikor van vége a munkaidőnek. S a madár? Természetesen azóta is megjelenik: kitárt szárnyain át estéinken csak a Hold tüskés fénye, és a parányi csillagocskák hunyorgásait látjuk emlékeztetőül, hogy hajdan itt óriások éltek ... S az Idő fája? Csilingelő ágaival, levélkéivel már e csillagocskáig ér, igaz-e? VAJKAI MIKLÓS — Az állandósított nappalok okoznak gondot... — panaszolták az óriások. — Az a bajunk, hogy nem semmi bajunk sincs... Az a gondunk, hogy semmi gondunk nincsen ... Az nincs rendjén, hogy minden rendben van... És ha már ilyen élete van egy óriásnak, tán mégsem járja ... A Hiányérzet meghallgatta őket. Kis idő múltával csilingelő levelű, átlátszó cserjét hozott. S a község végében elültette. — Az Idő fácskája ez, óriások — mondta. — S e fa majd nőttön nő. Ám vele párhuzamosan töpörödni, öregedni kezdtek. Az arcotok megkössétek össze sorrendben a számokat és az így kapott ábrát fessétek ki! DÉNES GYÖRGY : : : • *•* 4 .- t f .. ~ \ r ~l » Fűnövesztő, rózsatermő, aranypitykés tavaszon, végnélküli cérnaszálat kukorint a kakasom. Kicsipkézett pitymallatkor sűrűn rikolt az égre, harsány dala, hallalija ráadás a reményre. Kiskakasom lángtaréja csupa ideg, csupa hő. Íriszében csillog-villog két zöldfényű drágakő. 21
