A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-03 / 1. szám
Ľ7 fölfigyeltek rám, talán azért is, mert nem csak a hantot vertem, ha kellett, de a járási hivatalok íróasztalait se igen kíméltem, ha valaki, arra hivatott ember ódzkodott egy-egy feladat közös megoldásának nehézségeitől. A pártba már korábban, még az iskolán, hatvankettőben beléptem, s úgy adódott, hogy a két évvel későbbi választások során három község járási szintű képviselete testálódott rám. Hatvannégyben a szövetkezetek ötödik i f országos kongresszusán név szerinti dicséretet kaptam, s talán ebből származott, hogy rövidesen a járásra rendeltek dolgozni, ahol aztán a talajvédelem, az öntözés, a lecsapolás, a rekultiváció gondjai tartoztak a feladatkörömbe. Mindez 115 szövetkezetét jelentett s azok egy részével, köztük a sőregivel — úgy látszott — nem lehet mit kezdeni. Lerobbant állapotban, tulajdonképpen be sem indulva vegetáltak. Hatvanhat januárjában, húsz esztendeje tehát, hogy ide kerültem, eredetileg agronómusnak. — Szívesen jöttél? — Instruktorként én már korábban is jártam ide és rengeteget kaptam érte, mert itt hullott el mindig a legtöbb sertés, itt csépeltek mindig utolsónak és a három milliós össztermelésből legalább félmillió volt a ráfizetés. Hittem benne, hogy lehet hogy muszáj ezt máshogyan csinálni, de voltak visszatartó tényezők is. Losoncról, száraz, fűtött lakásból fiatal házasként, gyerekkel lerándulni egy olyan vizes, olajpadlós falusi szükséglakásba, ahonnét mát sokan kimenekültek, ahol volt már csendőrőrs, dohányosműhely, raktár miegymás — bizony nem lehetett leányálom. A feleségem zokogott mégis jöttünk. Aztán két esztendeig nem volt más célom, mint hogy rendet csinálni, és bevezetni a rendes bérezést. Nem gyulladtam be, mert tudtam, hogy ha nagyon akarja az ember, ha ésszel, lélekkel, szívvel csinálja, akkor sikerülnie kell. Meg kellett mindent ismerni a gyökeréig, mert ilyen körülmények között az elmélettel csak másodlagosan kezdhetett valamit az ember. Egyetlen érettségizett ember volt itt, a könyvelő. Az alapeszközök? Két istálló, két traktor, egy hadseregtől kiszuperált teherkocsi, négy pár ló. És annak ellenére, hogy itt igen szorgalmas nép lakik, a szakszerűtlen kezelés és az igazságtalanságok miatt szinte romokban hevert a munkaerkölcs. Még csak utak se voltak, még csak iroda se, bár akkortájt talán nem is az volt a legfontosabb, mert állandóan a terepen kellett lennem. És házalni kellett, hogy jöjjenek dolgozni. — És jöttek ? — Nagyon nehezen, de én igyekeztem megérteni az embereket. Azzal is törődtem. hogy ne tekintsenek rongy embernek, hogy általában is, és apró epizódokból is kiérezhessék: rendet akarok, közös rendet, a közös érdekeket akarom talpraállítani. És hihetetlenül gyorsan helyreállt a munkaerkölcs és az első évben elértük a nyolc koronát érő munkaegységet, hozzá a három koronás osztalékot, később már tizet, és a szövetkezet leltárértékének a húsz százalékát visszafizettük a tagságnak. 67-ben pedig visszakapták az emberek a leltáralap teljes, osztható részét. Eddig az elnök, a negyvennyolc éves Pölhös Károly monológja. Miközben hallgattam őt, arra gondoltam, hogy talán először összegezi így az itt töltött két évtizedet, felnőttkorának nagyobbik felét vagy méginkább a teljes felnőttkorát. Aztán rájöttem: tévedek, mert koncepciózus, gondolkodó emberrel ülök szemben, aki mint kiderült, mindig is tudta, tudja, mit akar, miért akarja, hogyan akarja. Mint ahogy kiderült az is, hogy az élete törvényszerűen alakult úgy, ahogy alakult. Hogy valóban nem akart elnök lenni, mert PÖLHÖS KÁROLY úgy vélte, agronómusként többet tehet, mert közelebb van a földhöz, közelebb az emberekhez, ami mindennél fontosabb. Aztán előállt az az állapot, amikor már nyilvánvaló volt, hogy senki más nem irányíthatja ezt a szövetkezetét, csakis ő, mert az emberek őt akarják. Aztán elnök lett, de megtartotta az alapelvét: emberközelben, földközelben maradni. Ha pedig a cipődet félted a sártól, a trágyalétől, akkor húzz gumicsizmát, bakancsot! És mert az is időveszteség, legjobb ha reggel, de még jobb ha hajnalban eleve bakancsot, csizmát húzol, mert előre tudod, hová, és miért kell menned. És mész akkor is, ha oda út se vezet. így lettek talán az utak is e falu határában. Ne essék félreértés: nem szándékom Pölhös Károlyt hőssé avatni. Szándékom szerint csupán egy ember portréjának a fölvázolására teszek kísérletet, egyedül azzal a céllal, hogy íme: a becsülettel és hozzáértéssel végzett munka maga az emberi minőség. Azt hiszem, Pölhös Károlyban rend van, mert rend van körülötte is. Ennek igazolására írhatnék külön a faluképről, a szövetkezet telepeiről, az ott dolgozó emberek egyéni és közös világának rendjéről. De személyes portrét rajzolni egy vezetőről — enélkül, vajon lehet-e? Aligha. Rákérdezések, benyomások igazolják bennem, hogy a közösség, melyben ő él, igencsak méltányosan tekint Pölhös Károly személyére, mert ők két teljes évtized során ismerték meg öt olyannak, amilyennek jómagam egy teljes végigbeszélgetett nap után sejthetem ezt az embert. aki leegyszerűsítve körülbelül olyan, mint az irányítása alatt dolgozó szövetkezet. Úgy vélem, más nem is lehet — legalább olyan mértékben, amilyen mértékben személyes része van abban, hogy a közösségük által létrehozott értékek, az életük minősége olyan, amilyen. Példaadó. Időközben a szomszédos falu, Csorna (Čamovce) is része lett a sőregi gazdaságnak, de a szűkös földterület nem csak ily módon, hanem nagyrészt a rekultivációnak köszönhetően 1 325 hektárrá bővült. ami az adott, nehéz terepviszonyok között igen jelentős. A szó szoros értelmében hegyeket kellett megmozgatniok azért, hogy évről évre növelni tudják a termőterületüket. Közben a faluban stabilizációs kölcsön nélkül talán ház sem épült, s ezt a segítséget a szövetkezet biztosította. És épült egy szép kultúrház, szabályozták az életet oly sokszor megkeserítő, a falu főutcáján végigfolyó patakot, komplett szociális és adminisztrációs szövetkezeti központot építettek, kilencven hektáros szőlőt, hatalmas barackerdőket telepítettek a teraszosra kiképzett dombokon. Istállók, műhelyek, gazdasági épületek készültek el. Az ezerötszáz bikát számláló állományuk törzstenyészetnek számít, az ezres birkanyáj a fajnemesítési alap része ... hosszú lenne felsorolni, mi minden történt Sőregen az elmúlt két évtizedben, hogy mi mindenből jön össze az évi negyven milliós össztermelési érték, meg az átlag tizennégy koronás tagsági órabér. Pölhös Károlynak ebben elvitathatatlan része van. Húsz esztendeje testben és lélekben van jelen ebben a faluban, bár évente vagy nyolcvan napot van távol. Ez a távoliét politikai tisztségeiből ered, hiszen a XV. kongresszus óta a CSKP Központi Bizottságának póttagja, ugyanakkor tagja a kerületi pártbizottság elnökségének s további tisztségei mellett a Csemadok helyi szervezetének is az alelnöke. Ha Sőregen kívül tartózkodik, legyen az a járás, vagy a kerület székhelye, vagy éppen az ország fővárosa — tartósan hazagondol, még akkor is, ha ott már tágabb, országos méretekben kell gondolkodni, cselekedni, felszólalni, részt venni valamiben, ami már országos ügy, de ugyanakkor a szűkebb haza ügye is egyben. — Mehettem bármilyen messzire, 85 őszén, bizony nem volt óra, hogy ne gondoltam volna haza, ki a szőlőhegyre, ahol esztendőkön keresztül olyan pompásan termett a szőlő, és remélem, terem majd a jövőben is. Életemben soha nem éreztem még magamat olyan tehetetlennek, mint akkor, ott, a gyalázatig lefagyott szőlőtőkék között. Ennél'nagyobb kudarc még nem ért életemben, bár emberen s hatalmon kívülálló oka volt annak az átkozott fagynak. Álltunk a hegyen, szinte meggyalázva s a természet szeszélye az arcunkba vicsorgott. Rettentő volt. Mi, akik megmozgattuk itt a hegyeket___lános bácsi, Etel néni... közel háromszáz csornai és sőregi ember, köztük jómagam, akik... Hetekig, már-már eszelősen — másra se gondoltam; hogyan lehetne majdan megküzdeni a faggyal ? Realista vagyok, de ha őszintén belegondolok, máig se tettem le a lehetetlen gondolatról. Sok múlik a természeten, de aki tudja, hogy az ember is igen erős, az optimista marad. Mert cél, akarat, áldozat nélkül egy kapavágást se lehet tenni. Nem igaz? — De igaz — erősítem meg, pedig tudom, hogy ezt ő nálam jobban tudja. Elmenőben megint a hegyekre nézek. Százötven hektár szőlő, ugyanannyi őszi- és kajszibarackos terasz. Csodálatos, még így, decemberben is, szomorú fagykárok után. Csodálatos, mert az emberkéz megmozgatta hegyek bizonyosan kárpótolnák majd az elmúlt esztendőért. Valahogy úgy, ahogy az elmúlt húsz esztendő is kárpótolt az előző századokért, amikor a hegyen nem volt más, csak cserje és bozót. Amikor a korsóban víz állt az asztalon s mellette kenyér — rendszerint kisebb darab a kelleténél. Apropó, kenyér. Alkonyatkor a faluszélen lefényképezek egy asszonyt. Két hatalmas házikenyérrel a karján tart hazafelé. Van egy az én tarsolyomban is. Útközben, hazafelé azt majszolgatom. Pompás, igazi házikenyér — sőregi. KESZELI FERENC A szerző felvételei 5