A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 13. szám

Tíz éwel ezelőtt kiadott útikönyvet lapozgatok Belgrádról. A könyv a Turista ABC fejezetcím alatt feltüntet néhány, a turisták számára fontos árat. Remélhetőleg ma már minden Jugoszláviába készülő turista tudja, hogy ezeket az árakat nem szabad komolyan venni. Sőt, egyszerűen hihetetlennek, nevetségesnek — vagy inkább szomorúaknak? ... — tűnnek a mai árviszonyokhoz képest.

Néhány példa: 1 kg kenyér tíz éve 5 dinárba került, ma 70 dinár. A feketekávé ára akkor 5—6 dinár között mozsőt, a gyerekek is automatikusan régi dinárban számolnak. Sőt, gyakran a tévé, az újságok is régi dinárban kifejezve használják az összegeket, bár a sajtóban mindig jelölik, régi dinárról van szó. így aztán, ha az idegen egyik-másik üzletben azt hallja, hogy valami 800 ezer dinárba kerül, akkor bizony a fejéhez kap: ennyi pénz! Igaz, csalódása nem kisebb akkor sem, amikor az eladó is észhez kap — látva, külföldivel van dolga — és új dinárban mondja meg az árat: 80 ezer dinár. Sokan mondogatták is: ha ez így megy tovább, újra

emészti a bérek egyharmadát. így aztán a takarékosságra intő jelszó mindenütt már-már szentírásként kezelendő.

Persze, mindez a turistát, aki Belgrád utcáin sétálgat, csak részben érinti. Ugyanis ahogy emelkedtek Jugoszláviában az árak, úgy a dinárnak a koronához való árfolyama is változott. Átszámolva nagyjából annyiba kerül minden, mint itthon, esetleg néhány dolog valamicskével drágább. Elsősorban az élelem.

Szóval, én sem az éttermeket jártam, inkább nagyokat csavarogtam újra

ben faparázson sül a csevapcsityi, a darált húsból készített apró kolbász* Két cipőtisztítás között jólesik egy-egy falat. Mert a „placcot" kora reggeltől késő estig nem lehet elhagyni, hiszen hátha épp akkor jön egy állandó „kuncsaft" — akikből egyre kevesebb van — s a hűlt helyet látva máshoz pártol.

De az utcát nemcsak a cipöpucolók „díszítik". Napközben is, de főleg sötétedés után a forgalmasabb utcák, terek telis-tele mindenféle árusokkal. Az alkalmi árusok, pontosabban zugárusok az égvilágon mindent kínálnak: sálat.

gott, ma viszont százon alul még a buszpályaudvar büféjében sem lehet kapni. Egy liter 98 oktános benzin 1976-ban 5,10 dinár volt, 1985 decemberében 140 dinár. Mozijegy 8—15 dinár — ma 150—200 dinár.

Szóval, az infláció mértéke gyakran csak négy számjeggyel fejezhető ki. És az árak azóta is kúsznak fölfelé. Az utca embere jószerével nem is tartja észben, mi mennyibe kerül. Mondják, fölösleges megjegyezni az árakat, hiszen azok holnap, holnapután, néhány hét múlva úgyis változnak. Persze, az idegen számára nemcsak a változó árak okoznak némi fejtörést, hanem az is, hogy a jugoszlávok még mindig régi dinárban beszélnek. Annak ellenére, hogy a dinár devalvációjára már huszonkét éve került sor. Mégis! A mai tizenévesek is.

szükség lesz a dinár devalvációjára. Ez még — a lapokban közölt szakvélemények szerint — ugyan messze van, ám ami igaz, az igaz, a Jugoszláv Nemzeti Bank múlt év decemberének első napjaiban kibocsájtotta a Tito képmásával ellátott ötezer dínáros bankjegyet. Ötezer dinár, ami a jelenlegi valuta árfolyam szerint 400 Kčs-nak felel meg.

Persze, az elmúlt tíz év során nemcsak az árak emelkedtek, hanem a bérek is. Időről időre — sok munkahelyen — fokozatosan emelkednek a bérek is. így aztán ma Szerbiában a hivatalosan kimutatott átlagkereset eléri a 40 ezer dinárt. Hogy ez sok vagy kevés? Nos, a belgrádiak szerint természetesen kevés, főleg ilyenkor télen nagyon kevés, hiszen a lakás fenntartási költsége — lakbér és fűtési számla — fel-Belgrád utcáin. A borongós, esőre álló időben is friss, üde színfoltjai a városnak a mindenfelé látható, szebbnél szebb virágokat kínáló virágárusok, no meg a szinte minden utcasarkon, téren megtalálható cipőtisztítók.

A fekete szemű, barna arcú, egészen délről Belgrádba jött „szakik" kis sámlijukon ücsörögnek és hangos szóval invitálják az embereket. A tömegben már messziről észrevenni őket, hiszen mindegyikük mellett állványokon díszelegnek a különféle színű és méretű cipőfűzők. Nincs olyan színárnyalat vagy méret, amelyet ők nem kínálnának. Ha az ember megáll mellettük nézelődni, akkor az ínyenc szagokra fogékony azt is gyorsan észreveszi, hogy a különféle cipőkrémek orrfacsaró szagába ínycsiklandó illat is keveredik: kis pléhvödrökkesztyűt, digitális órákat, amerikai cigarettát, hajcsatokat, csecsebecséket... Olcsóbban, mint az üzletekben. Ebből aztán nem nehéz kitalálni, honnan ered az áru és hogyan kerülhetett be az országba.

Szóval, Belgrádban, akárcsak a meleg éghajlatú déli városokban, az élet nagyrészt az utcán zajlik. Rengeteg a „kioszk" is, ahol ételt, italt vehetnek a járókelők. Esznek is az emberek az utcán. Szinte minden második járókelő majszol valamit. No, persze a papírt, amibe a harapnivalót csomagolták, általában nem a szemétkosárba dobják, hanem a járda kövezetére. így kora estére temérdek hulladék gyűlik össze. S jószerével azt nézik fura figurának az utcai járókelők, aki a szemétkosárba dobja a hulladékot... Mert aki az utcá-20