A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 13. szám
A CSEMADOK % VENDÉGSÉGBEN Február elején nagy készülődésnek lehettünk tanúi a Szőttes Népművészeti Csoport háza táján. Vendégségbe készültek. A Kaposvár Táncegyüttes meghívására részt vehettek a híres-nevezetes dél-dunántúli kaposvári farsangi karneválon. A szerdától vasárnapig tartó vendégjárás gazdag műsort biztosított. Szerda: utazás, baráti beszélgetés a fogadóbizottsággal és a Kaposvár Táncegyüttes tagjaival. Csütörtök: a szennai falumúzeum (skanzenfalu) megtekintése, este előadás Nagyberekiben. Pénteken: ismerkedés Kaposvárral, este közös fellépés a Kaposvár Táncegyüttessel. Az együttesek igazában itt ismerhették meg egymást, az előadott kompozíciók mutatták be az együttesek igazi arculatát. Ez a fellépés volt a farsangi karnevál előestje. A többi meghívott együttes is műsort adott valamely Kaposvár környéki községben. Szombat délelőtt a város különböző részein, utcáin egy-egy a farsanghoz kapcsolódó népszokást jelenítettek meg. A leglátványosabb a híres „medveherélés", a „kakasverés'' és a „rönkhúzás" bemutatása volt. Néző is akadt elég. A rossz idő sem tudta elriasztani a kíváncsiskodókat még a délutáni nagy karneváli felvonulástól sem. Ezrek álltak Kaposvár sétálóutcájának két oldalán, valamint a téren, az esemény fö színhelyén, ahol a farsang hercege a város kulcsának birtokosaként üdvözölte a vidáman farsangoló népet. Szónoklatában a szórakozásra, a vidámságra buzdítás mellett csípős bírálattal illette az elmúlt év fonákságait, hiányosságait. A herceg jelenése után megindult a farsangi maskarákat felvonultató menet és a látványos, farsangi szokásanyagot megelevenítő felvonulás. Volt miben gyönyörködnie a több ezres nézőseregnek. Nagy volt a vidámság, jó volt a hangulat. A menetben felvonulók részéről nem hiányoztak a tréfás ötletek. A felvonulást ki más vezette volna, mint a herceg lovasbandériuma, és ki zárta volna a sort, ha nem a kíváncsi nézősereg? Este került sor a város Latinca Sándor Megyei Művelődési Központjában a fesztivál népművészeti gálaműsorára, itt rövidebb-hosszabb műsorral az öszszes meghívott népművészeti együttes szerepelt. így módunk volt látni a siófoki Balaton, a dunaföldvári Földvár, a boglárlellei Lelle, a pécsi Mecsek, a kaposvári Somogy, a soproni Testvériség, a kaposvári B. M. Kaposvár, a kaposvári Kaláka és a győri Rába táncegyütteseket, továbbá a mesztegnyői, a berzencei hagyományőrző csoportokat és a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium táncegyüttesét. A Szőttes, mint külföldi vendég 15 perces müsorblokkal mutatkozhatott be. Jelenlegi műsoruk szignálja, a Hej révész, révész ... vezette be a fellépésüket, megteremtve azt a feszült hangulati légkört, amely idehaza is jellemző az előadásaikra. A Kalocsai marsot, a Csizmaverők — férfi-, a Haja gyöngye ... — leánytáncot és a Jókai táncokat mutatták be. A siker fergeteges volt. Nincs szándékomban előadásuk művészi színvonalát, a kompozíciók művészi értékét, műsoruk egységességét, az előadók művészi fegyelmezettségét, tánctisztaságát, élményt nyújtó gazA felvonulás dagságát összevetni a többi szereplő csoport jellemzőivel, mert írásomnak nem ez a célja, de jóleső érzéssel állapíthatom meg, hogy a Szőttes nagyon szépen helytállt, példaadóan képviselte hazánk magyar nemzetiségének kultúráját és a Csemadokot. Előadásuk után többen megkérdezték: „ugye, ez hivatásos együttes?!?" Forró hangulata volt az estének. A jól szerkesztett, pergő műsor a dunántúli táncegyüttesek színvonalas munkájáról tanúskodott. A gálaest után a Kilián György VMK- ban farsangi „rongyosbált'' rendeztek. Ennek is résztvevője volt a Szőttes. Kicsit mást vártunk. A név után ítélve egy hagyományos falusi bálra számítottunk, de a bál hangulata, társadalmi jellege még nem, csak a neve költözött a városba — ettől függetlenül egészen jól szórakoztunk, mindannyian tudatosítva, hogy a hasznosan eltöltött, tartalmas négy nap után ez a kis lazítás megillet bennünket. Vasárnap esőben, jeges, csúszós úton egy napig utazva, de a jól végzett munka örömével értünk haza. Ott-tartózkodásunk ideje alatt barátságok szövődtek; a szennai falumúzeumba — Bennfentesek közt gyakorta visszatérő, rendszerint meddő vitába torkolló és lezáratlan kérdés, hogy a közönségnek a rája jellemzőbb izlésszint alapján olcsóbb szórakozást nyújtó, de biztos sikert jelentő kultúrát kell-e adni, vagy pedig a közízlés ellenében is, de magasabb cél által vezérelve a művészetek csúcsteljesítményeit kell a „nép közé vinni". Nos, egyet leszögezhetünk. A háromnegyedrészt falun élő csehszlovákiai magyarság ízlésvilága nem azonos azzal az egyetemet, főiskolát végzett, de legalábbis a magasabb kultúrát figyelő, azt elfogadó néhány tíz-száz fős réteggel, amely a nemzetiségi kultúránkat irányítja, terjeszti vagy gyarapítja. És ez, csakis ez lehet a sarkköve mindenféle eszmefuttatásnak, mert amíg figyelmen kívül hagyjuk, hogy az átlagember operettet hallgat, Szilvásit olvas, krimit néz és művirágot vásárol, amíg az egyre inkább elanyagiasodó kultúrában a növekvő szellemi töke helyett a befektetett pénz visszatérülésén van a hangsúly (s ezt, ugye, csak a kommersz, a lektűr, a giccs garantálja), addig szélmalomharc lesz minden más irányú törekvés — különösen, ha ez még rossz taktikával is párosul. — Mert köreinkben ebben sincs hiány. Mindjárt szalonnával tömnénk a csecsemőt, mintha nem tudnánk, hogy úgyis kihányja. A népszínművön nevelkedett falusi közönség még a klasszikusokat sem emésztette meg, s mi már a vájtfülűeknek és sznoboknak szánt kísérleti darabokat tálaljuk fel. A Kassákot is alig ismerő közönségtől elvárjuk, hogy az avantgárd legújabb hajtásait kedvelje. mert ellenkező esetben rásütjük a müveletlenség bélyegét. Tömény folklórt viszünk a színpadra, s nem akarjuk észrevenni, hogy a nézőtér foghíjas. Pedig az emberek régóta tudják, hogy a tiszta forrás a legegészségesebb, s ezt ma sem vitatja senki, időnként mégis megédesítik az ivóvizüket, sőt más folyadékokat is isznak. Rossz taktika a kampány, a mindenáron eredményekre való törekvés, mert hosszú távon végül is megbosszulja magát. Sajnos, erre még nagyon sokan nem jöttek rá, vagy nem akarják elismerni. Pedig minden olyan egyénnek, akinek része van az emberek tudatának formálásában tudnia kellene, hogy a nevelő célzatú ráhatás során nem kerülhető el a fokozatosság elve. Miről is jutott mindez az eszembe? Nos, az apropót az a műsor adta, amelyet legutóbb Éberhardon (Malinovo) láttam a Csemadok helyi szervezetének rendezésében. Mentes minden ünnepi cicomától, szolid, vasárnap délutáni találkozás két amatőr csoporttal, a diószegi citerásokkal és a somorjai néptáncosokkal. A fellépés színvonala, bár mindkét együttes országos versenyek előkelő helyeit érte már el, akkor, ott talán nem volt díjnyertes alakításhoz mérhető, de nem is volt velük szemben ilyen elvárás. Feladatukat azzal teljesítették, hogy elfogadta őket — műsorukat — a közönség, hogy olyan értékeket tolmácsoltak közérthetően, amilyenekre a közönségnek szüksége van, ha ezt nem is tudatosítja. Azon, nem éppen általánosítható esetek egyike volt ez, amikor a vegyes összetételű nézősereg is elégedetten távozott és a végső cél sem szenvedett csorbát. HORNYÁK ISTVÁN 6
