A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-07 / 10. szám

/ / \ \ nyák. Madon« —/ * * nák, Vénuszok,

Évák. Gráciák, Zsuzsánnák és újra Vénuszok. A képzőművészet ősi és mindenkori ihletői ők, a szépség hordozói és megtestesítői.

Sejtelmünk sincs arról, hogy a törzsfejlődés során hogyan udvaroltak a férfiak, illetve egyáltalán udvaroltak-e? Az azonban bizonyosnak látszik, hogy az első nőket ábrázoló rajzok, még inkább a többségben levő szobrok a hódolat jegyében születtek s nem elsősorban a „művészi önmegvalósítás" programja szerint. Igencsak távol volt még az időben a szobrászat fogalma, amikor a távolkeleti, a törzsi, vagy a primitív, sőt, a történelem előtti művészethez sorolt ábrázolások megszülettek, de aligha zárható ki az a feltevés, miszerint a neolitikum embere egy szakócát tartva a kezében — fel na fedezte volna e kődarab valamihez fogható hasonlatosságát, ily módon pedig a szépségét is. És látott felhőt, lombokat, köveket, mely alakzatokban ember- és állatalakokat vélt felfedezni. Hajolok reá, hogy ez alakzatokban elsősorban a nőt kereste s lehet, hogy még nem tudott róla, de biztosan a szépet kereste azokban.

Az emberiség képzőművészete szinte már számbavehetetlen művekben ábrázolja a nőt és tudjuk, hogy a klasszikus értékű alkotások közös vonása lényegében ugyanazt az új és új megfogalmazásra ösztönző érzést teremti meg, melynek kimerít-1

1. Szabó Gyula: Losonci madonna

2. Lipcsey György: Fáradtság

3. Csengeli Staudt Mihály: Asszonyok a piacon

4. Lőrincz Gyula: Menekülők

5. Tápai Miklós: Doborgazi asszony

6. Nagy János: Asszonyok

A szerző (4) és Gyökeres

(2) felvételei

Gyökeres György (3) és a szerző reprodukciói

4