A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-07 / 6. szám
Órákat kellett rostokolnunk Hoek van Holland-ban, mert a kikötő előtt rengeteg gépjármű és átkelésre készülő utas várakozott. Volt itt mindenféle — Angliába igyekvő — ember és sok, ritkán, látható hajó. Időtöltésből a közelebb és távolabb horgonyzó hajók bruttó regisztertonnáit találgattuk. A legtöbben a tizenkét emeletes St. Nicholas nevű komphajót tartották a legnagyobbnak. Közvetlenül a dokkok előterében már senkit sem engedtek ki a gépjárműből, mert minden pillanatban várni lehetett a behajózási parancsot. Azt hittem, hogy mi már nem is kerülünk sorra vagy nem férünk be a hajóóriásba, mert megszámlálhatatlanul sok kamiont, személy- és tehergépkocsit nyelt el a St. Nicholas gyomra. Nem tudom, hogy milyen rendszer szerint engedik be a hajótérbe az embereket és a jármüveket, de az bizonyos, hogy még az utánunk jövőknek is lett helyük. Míg a gépházak fölé, félig a víz felszíne alatti kajütökbe kerültünk, ahol csak úgy rengett minden, amikor megindították a hatalmas hajógépeket. Mire a gyorsliften felértem az első fedélzetre — a sötétedő ég alatt — már el is indult a „Szent Miklós" Anglia felé. A SZIGETORSZÁGBAN Korán reggel csengették fel a St. Nicholas utasait. Gyorsan kapkodtuk össze magunkat, mert szoros időn belül a gépjárműnél kellett találkoznunk, az pedig messze, a hatalmas hajó hátsó részében volt. Mindenki betartotta az utasításokat, mert a kiszállás előtti bábeli zűrzavarban könnyen el lehetett kallódni. Harwichban léptünk Anglia földjére. A vámhivatal előtti várakozás nem volt unalmas, mert végignézhettem egy — feltehetően — kábítószert szállító gépkocsi látványos átvizsgálását. A kutyával és speciális műszerekkel dolgozó három vámőr rutinosan végezte a munkáját. Pontosan nem tudom, hogy a szolgálati kutyájuk segítségével vagy a detektorokkal találták-e meg az eldugott csempészárut, de valamit vittek be a vámházba. Utána nemsokára a gépkocsivezetőt és — a félelemtől alig álló — útitársnöjét rendőrautóba ültették, és elhajtottak velük a város irányába. Mi a zöld jelzésű átjáróba mentünk, mert nem volt elvámolnivalónk. Akinek ugyanis van elvámolandó holmija, az a piros jelzésű átjáróba köteles menni. Nem rossz ötlet, mert ezzel az utazókat már eleve színvallásra kötelezik. Állítólag azokkal szemben, akinél a zöld jelzésű átjáróban eltitkolt árut vagy más vámköteles dolgot találnak, nagyon szigorúan járnak el. Utólag is kijelenthetem, hogy sem műtárgyakat, de még kábítószereket sem szállítottam a britek földjére. Az angol vidék és városok képe sokban különbözött korábbi elképzelésemtől. Harwich és London között csak egyszer álltunk meg egy benzinkút melletti utasellátóban. Itt történt meg velem az a furcsa dolog, hogy — először — sehogyan sem tudtam vizet engedni a furcsa formájú, csap nélküli vízvezetékből. Ütögettem is, a falból kiálló csövet, s a néhány kicseppenő cseppecskével kezdtem dörzsölni a kezemet. Meglepődtem, mert akkor „csoda" történt! A jellegzetes kézmosó mozdulatokra ugyanis megeredt a vezetékből a víz, s amint abbahagytam a kézdörzsölést, ismét elállt. NAGY LONDONBAN Londonhoz közeledve leginkább az tűnt a szemembe, hogy az angol városok képe eltér a kontinens, főleg a nyugat-európai városokétól. Jellegzetes — kifugázott, piros és sárgás téglából épített — egyemeletes szűk házak hosszú sora húzódik az utak mentén. A párás levegő és a túlzsúfolt iparvidékek üzemeinek füstje gyorsan megrongálja, befeketíti a városi épületeket. Egyszóval ezek a városok nem szépek. London elővárosa is hasonló csak nem annyira kormos, mert az utóbbi időben Nagy London területén eredményes harcot folytatnak a levegő szenynyezése ellen. Állítólag London belvárosában már egyetlen „füstölgő" kémény sincs. Az angol kapitalisták igyekeztek minden beépíthető helyet teljesen kihasználni, ezért a munkáslakások nagy része szűk, korszerűtlen, úgynevezett „slum". Londont, Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség fővárosát Londinium néven a rómaiak alapították és Britannia provincia központja volt. A mai London tulajdonképpen a XIX. századtól fejlődött világvárossá. A mintegy félszáz kilométer átmérőjű területen fekvő, csaknem 9 millió lakosú Greater London, New York és Tokió után — jelenleg — a világ harmadik legnépesebb városa és egyik legnagyobb kikötője. A CITY A belváros irányába haladva egyre magasodtak az épületek, szebbek és tisztábbak lettek az utcák. A város történelmi központjába, a City of Londonba érve azt sem tudtam, hogy mire is figyeljek. Hiába olvastam el — utazásom előtt — Londonról számos szak-A királyi testőrség a Buckingham palota előtt 20
