A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-07 / 6. szám
A CSEMADOK AZ ÚJRAKEZDÉS Az országos dal- és táncünnepély műsorának sokrétűvé válása évről évre szűkítette a népművészeti jellegű és tartalmú műsortípusok beiktatásának a lehetőségét, mert a gazdagodás ellenére is a rendezvény tartama (a két nap) meghatározott volt és további nappal vagy naptokkal bővíteni nem lehetett. Gombaszög tehát népművészeti ünnepély helyett népünnepély jellegűvé vált. 1968-ban a XIII. Országos Dal- és Táncünnepély műsora után felmerült a gondolat, hogy a Jókai Napok mintájára — amely a szép szó ünnepe — a népművészet ápolói számára is külön fórumot kell teremteni. Hatvannyolcban alig egy hónappal a rendezvény időpontja előtt a főműsorként biztosított János vitézt a budapesti Állami Opera - ház technikai, színészi problémák miatt kénytelen volt lemondani, a kényszermegoldásként beiktatott műsor pedig teljesen más jellegű volt. A fömüsor vendégei az Illés és Syrius zenekarok voltak, olyan közkedvelt, országos hírű énekesekkel, mint Aradszky László. Kovács Kati, Ambrus Kyri, Szécsi Pál, stb. Jelen voltak népdal- és nótaénekesek is Kovács Apollónia, Gaál, Madarász, Béres, Mozsár stb. személyében. így a műsorváltozás okozta csalódásra sikerült írt találni, de végeredményben ez is siettette az országos méretű tiszta népművészeti fórum létrehozását. A XIII. Dal- és Táncünnepély értékelésekor ezt tárgyalta meg a Csemadok elnöksége és úgy döntött, hogy 1969-től két oszágos szintű népművészeti rendezvényt valósit meg: a csehszlovákiai magyar dolgozók országos Dal- és Táncünnepélyét — 1977-től Országos Kulturális Ünnepélyét. A fesztivál színhelye újból Zseliz (Želiezovce) lett, mivel a kórházépítés befejezésével a megmaradt parkrész erre a bensőséges jellegű rendezvényre megfelelőnek ígérkezett, a közönség pedig a kerületi szintű rendezvények időszakában is hű maradt. Gombaszög azóta is a dal- és táncünnepély színhelye lett. Az újraindulás jól sikerült. 1970-ben a Csemadok KB Elnöksége elé terjesztett beszámolómban már így értékelhettem a rendezvényt: „Az 1970-es év népművészeti rendezvényei a felszabadulás 25. évfordulója jegyében valósultak meg. A zselizi Országos Népművészeti Fesztivál és a gombaszögi Dal- és Táncünnepély szorosan összefügg elsősorban a táncmozgalommal, miután különösen a zselizi fesztiválon kap fórumot a mozgalom minden olyan csoportja, együttese, amely rendszeres munkát végez és mind eszmeileg, mind művészetileg kiérdemli e központi rendezvényen való szereplést. Hangsúlyozzuk, hogy azok a csoportok és együttesek, amelyeknek a műsora érdemes akár a zselizi. akár a gombaszögi rendezvényen való bemutatásra, minden esetben szerepelnek a járási és kerületi dal- és táncünnepélyeken, Csemadok-napokon is." A zselizi országos Népművészeti Fesztiválon 1970-ben vendégként fellépett a finnországi kuovalai énekkar, amely a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara vendégeként tartózkodott hazánkban — viszonozván a CSMTKÉ előző évi finnországi vendégszereplését, továbbá a magyarországi hivatásos Duna Művészegyüttes, a Szőttes kamaratánccsoport. valamint a Tavaszi szél vizet áraszt... népdalverseny győztesei. A két országos népművészeti rendezvény szükségességét az 1970-es év is igazolta. A népművészeti mozgalom külön országos fórumot kapott, kivált a gombaszögi országos Dal- és Táncünnepélyből, ezáltal annak is megmaradhatott a népünnepély jellege. A táncünnepély a maga sokrétűségével, művészi színvonalával teljesítette a küldetését: a szovjet Fekete-tengeri Flotta Táncegyüttese, a Tiszta rozmaringszál című művészeti műsor Virágba szőtt álmok — Zseliz Nem számolják a perceket Zord, hideg most a tél a palócok földjén. A köd hol leereszkedik, hol felszáll. Amott, a kékkői dombok fölött hópihék kavarognak a levegőben. Az Ipoly menti falvak csakhamar hótakaró alá bújnak. Vakító a fehérség, az út jeges és csúszós, ilyenkor mindenki meggondolja, kimozduljon-e hazulról. Csodálkozom is azokon az embereken, akik ebben a kemény télben, hóesésben útnak indulnak. Közéjük tartoznak a Csemadok tisztségviselői, ha kell ők szombaton, vasárnap is útra kelnek. Jómagam is fölkerekedtem, hogy részt vegyek a Csemadok bussai (Bušince) helyi szervezetének évzáró közgyűlésén. Nem imbolygó, vörös postakocsin vágtam neki az útnak, mint Krúdy regényhősei, hanem modem „automobilon", mégpedig Tóth Ágnes jóvoltából, aki a Csemadok Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Bizottságának instruktoraként gyakran látogatja a falvakat, s ha szükséges személygépkocsit is vezet. Utam tehát nem volt reménytelen, mint a vörös postakocsi utasaié, s a veszélyes utakon nem tévedtünk el, pedig a nagy ködben még a kivilágított ablakokat is alig láttuk, holott azok az újabbnál újabb családi házakon jó nagyokra nőttek. A vendéglő előtt régi ismerősök. Vámos László, a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője (egyébként bussai lakos) és Vámos Géza, a helyi nemzeti bizottság elnöke fogadott bennünket. A kis helyiség már megtelt. Eddig is tudtam, hogy Bussán, ebben a csinos és nagy községben a Csemadok helyi szervezete a mozgató rugója a kulturális életnek. Amit nem tudtam, arról Vámos Ilona pedagógus, a helyi szervezet elnöke beszélt. — Úgy érezzük, mintha az utóbbi időben csillapodott volna az a lángolás, ami bennünk, fiatalokban lobogott annak idején — mondotta az elnökasszony. — Különösen a színjátszó csoport nem az igazi. Volt idő, amikor a színjátszó csoport minden évben betanult egy-két színdarabot, s azzal gyakran fellépett. Egy-egy szerep betanulása külön élményt, szórakozást jelentett a hosszú téli estéken, a csoport minden tagja lázasan készült az első fellépésre. És amikor elérkezett a pillanat, a szereplők ki-kikukucskáltak a függöny mögül, kíváncsiak voltak, kik vannak a nézőtéren, kiknek játszanak. S az emberek eljöttek: fiatalok, öregek. Mindenki kíváncsi volt, hogyan szerepel a lánya, a fia, unokája, testvére, rokona, falubélije. Híre ment annak is, ki a legjobb szereplő, énekes, ki a legszebb lány és legény. Egy-egy darabot kétszer-háromszor is meg kellett ismételni, de a kis terem mindig tömve volt. Bussán már a felszabadulást követő években a színjátszás volt az egyik legkedveltebb kulturális tevékenység. Eleinte főleg esztrádműsorokat adtak elő, majd rátértek a háromfelvonásos színdarabok betanulására, előadására. Külön örömet jelentettek azok a tehetséges fiatalok, akikre mindig számítani lehetett. Aztán egyszercsak alábbhagyott a munka, a mozgalmas időszaknak vége szakadt, a csoport tagjai fokozatosan kiöregedtek, újak nem nagyon jelentkeztek. — Mi volt ennek az oka? — A színjátszó csoportban majd minden évben cserélődnek a szereplők — vette át a szót Vámos Gézáné, a helyi művelődési ház igazgatója. — A lányok férjhez mennek, a legények megnősülnek, családot alapítanak; a gyermek érkezése sok esetben lehetetlenné teszi a próbákon való megjelenést. De remélem, hogy az új művelődési házban dédelgetett álmom is valóra válik a fiatal családok klubjának létrehozásával. Ennek az lenne a célja, hogy míg a szülők próbálnak, addig gyermekeikkel a klubban foglalkoznánk. Ez is egyik módja, hogy a fiatal szülőket megnyerjük a kulturális munkának. Tu-6
