A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-31 / 5. szám

GYERMEKEKNEK Messze Afrikában, a szavanna köze pén, állt egy óriási majomkenyérfa Éppen csimpánzok üldögéltek rajta és cipót eszegettek, mikor megérkezett az oroszlán, az állatok királya. Nagyot ásított és leheveredett a fa alá. Milyen selymes puha itt a fű, gon dolta, igazi királyi pamlag. S ekkor észrevette, hogy a fán valaki motosz­kál. Föltekintett, s még a lélegzete is elállt. Talán csak azért állt el a léleg­zete, hogy nagyobb erővel törjön ki a torkán: — Pimasz roggyantlábú népség! Hogy merészeltetek betörni a birodal­mamba? — Mi csak éppen erre kószáltunk — szepegték a majmok. — Kószáltatok. Ezt elhiszem. Mit is tudnátok ti egyebet csinálni? Mars le azonnal a fáról mielőtt tönkretenné­tek! — Mivelhogy majomkenyérfa, gon­doltuk ... — Ti ne gondoljatok semmit! A gondolkodás nem nektek való. Arra itt vagyok én — és öntelten elnevette magát. — Különben is, még számo­lunk! E fenyegető szavaktól bizony meg­rettentek a majmok. Most látták csak, micsoda csapdába estek. Az erdő messze van, alattuk meg a szörnyű ellenség. Mancsával a zebrát is köny­­nyen letaglózza, mit neki egy hitvány majom. Félve nézegették hatalmas testét. A főmajomnak hirtelen eszébe jutott valami. Társait csendre intette, maga pedig elkezdte dicsérni a gőgös oroszlánt. — Nincs méltóbb állat a királyi rangra, mint te felséges uram. Az oroszlán úgy tett, mintha nem hallaná, de a csimpánzvezér csak folytatta. — A sörényed csupa méltóság. Szemeid akár a csillagok az égen, fényesek és tiszták. Az oroszlán bőre megbizsergett. — Fogaid szörnyűb­bek az elefántagyarnál, de még tőlük is jóval félelmetesebbek rettentő kar­maid ... — A majom mondta, mondta a nyúlósan csepegő szavakat. Őkelme az oroszlán örömmel hall­gatta, mint kinek a hátát hájjal kene­­getik. Közben szendergett. A majom éppen ezt várta, de csak duruzsolt tovább. Az oroszlán mély álomba merült. Horkolt, hogy a füvek megremegtek belé. A mord marabu is fölemelte a fejét és álmélkodva látta, hogyan set­tenkednek le csimpánzék a fáról. Az erdei forrásnál ismét találkoztak. Az oroszlán miután teleszívta magát a föld üdítő nedvével, leheveredett a fűbe, mert a vadászat után a lustálko­dás volt szíves kedvtelése. Ám most az egyszer nem sok öröme telt benne. A fákon körülötte majmok nyüzsög­tek. Játszottak, ugráltak, bukfencez­tek, hogy öröm volt nézni, csak éppen nem az oroszlánnak, aki aludni kívánt. — Csend legyen! — kiáltott mérge­sen. A majmok ahelyett, hogy elhallgat­tak volna, még nagyobb lármába kezdtek. — Csend, ha mondom! Haszonta­lan népség! — ordította az oroszlán. Egy pillanatra valóban csend lett. — Ki vagy te, hogy így mersz itt rendelkezni? — kérdezte az egyik ma­jom. — Hogyhogy ki? Hát az állatok kirá­lya. — Micsoda? Mikor volt az állatok­nak királyuk? Legfeljebb zsiványuk le­hetsz. Különben is, miért érdemelnéd meg a királyi rangot? — Nem ti mondtátok-e a minap, hogy milyen méltóságos a sörényem? A fogaim szörnyűek, a karmom rette­netes. Még a szememről is áradozta­tok, bár azt elfelejtettem, hogy mit. — Igen, igen, de mire befejeztük volna a jellemzésedet, mélyen elalud­tál. Amit a farkadról mondtunk, már nem is hallottad. — Mit mondtatok a farkamról? — fortyant föl a nagy ragadozó. — Azt, hogy pont olyan, mint a szamáré. Csuda nagy hahota követte e mon­datot. Tán még a krokodilus is kaca­gott a vízben. Az oroszlán pedig ször­nyű dühbe gurult, de hiába akart, nem állhatott bosszút a majmokon. CSICSAY ALAJOS Illusztráció: L. Mi ka MICHAL BABINKA Cukros végeladá* Gyűrűt krémért, ékszert mézért, karamellért, édességért. Mindent tessék, amim csak van! Bonbont veszek: az páratlan! Tessék, tessék — de kinek kell, ha garasos minden ember. . Fordította: Koncsol László SZÁNKÓVERSENY Ha kibogozod az összes kötelet, megtudod, melyik szánkót húzza Jancsi! 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom