A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-19 / 29. szám

Erdő ... kincseit csak az igazán figyelmes természetbarát fedezheti fel. A fényképész számára elképzelhetetlen gyönyörűbb műterem, mint az ezer titkot rejtő természet. A legkülönfélébb formák, alakzatok, a színskála mesés árnyalatai, a fény és az árnyék játéka, az erdők lakóival való találkozás mind-mind felejthetetlen élmény. Bolyongásaim során egyre mélyebbre merészkedtem a szlovák erdők mélyére. Fényképezőgépemmel a hátizsákomban megismertem a Kárpátok olyan tájait, mint a Dobročský és Badínsky erdőrezervátumok, Pilsko környéki sarjerdőt, Babiagora, Királyhegy és Poľana vidékét. Mindegyik egyedülálló különlegességgel tűnik ki a többi közül, mindegyiknek jellegzetes még a levegője is. Az erdők hatalmasságát, végnélküliségét a Keleti-Kárpátok ösvényein tett túráim alkalmával éreztem először, ahol egymást érik az erdőrezervátumok (Komárnik, Dranec, Havešová. Rožok, Riaba skala, Pľaša). Csehszlovákia északkeleti csücskében, a lengyel—szovjet határ mellett terül el a legnagyobb ilyen rezervátumunk, a 760 hektáros Stužica.

Ebben az érintetlen erdőben úgy éreztem magam, mint egy hatalmas dómban. Tiszteletet éreztem az erdő óriásai iránt, amelyek néhány száz éve rendületlenül ellenállnak szélviharnak, zivatarnak, fagynak. A legnagyobb csendben csíráznak ki, megnőnek, kiszáradnak, majd hatalmas robajjal zuhannak a földre, helyet adva a növekedő utódoknak. Amilyen lassan folyt az életük, olyan lassúsággal tűnnek el a földfelszínről. Itt a természet uralkodik, ember csak ritkán látogat ide.

A hatalmas bükk- és juharfák koronái szarvas, vadkan, medve és hiúz tekervényes csapásait takarják. E lombkoronák között büszkén emelkednek ki a jegenyefenyők, amelyek biztonságos fészkelőhelyként szolgálnak a ragadozó madaraknak. Míg a mi területünkön eltűnőfélben vannak ezek a faóriások, itt teljes szépségükben pompáznak. Ez annak köszönhető, hogy itt nincs elszaporodva a szarvas és az őz. Az egyensúlyt a környék jellegzetes, villámgyors farkasa tartja fenn. Itt is, ahogy máshol a világon, az ember könyörtelen harcot indított ellene, mert akadályozta gazdasági terveinek megvalósítását. A farkasvadászok száma egyre gyarapodott, és nehéz lenne megmondani, hogy az őzek, és szarvasok sorsa iránti aggodalom, a félelem vagy az értékes kitűzött jutalom vezette-e őket. A pusztítás éveken keresztül folyt, és nemcsak vadászattal, hanem vaskelepcékkel, méreggel is irtották őket. 1976-tól ezeket a ragadozókat csak IX. 16-tól II. 28-ig lehet vadászni, és csak a megengedett módszerrel. Hasonló sorsra jutottak a baglyok is. Életmódjuk (elhagyott házakban, várakban fészkelnek), furcsa tekintetük alapján számos babona

12