A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-06 / 49. szám

Innen'onnan Eleonóra Jegorova nemrég kapta meg a szellemi tulajdon védelmével foglalkozó világszervezetnek, az ENSZ egyik szako­sított szervezetének aranyérmét. Ezt a kitüntetést minden évben azért a ki­emelkedő fölfedezésért ítélik oda, amely a legtöbb hasznot hajtja az emberiség­nek, Az aranyéremben negyedszer része­sült szovjet állampolgár, de most első ízben nő a kitüntetett. Jegorova doktor­nő egy új szemsebészeti eljárásért, ne­vezetesen a különböző eredetű szürke­hályogok mesterséges szemlencsével való gyógyításának kidolgozásáért és si­keres műtétéiért részesült a nagy elis­merésben. Két berendezést kísérleteztek ki a Szov­jet Gázipari Minisztérium gázkitörések oltásával foglalkozó szakemberei és a tüzoltómérnöki főiskola szakemberei. A kísérletek során a tűzoltók gyorsan és biztonságosan eloltották az égő gázosz­lopokat is. A nagy termelékenységű állattartási technológiák a hatalmas, gépesített rendszerekben érik el a legnagyobb ha­tásfokot. A felvételen: a hizlalda irányi­­tópultja az Omszk megyében lévő Druzs­­ba szovhozban. Gyermekeknek Amióta Torzom Borz bíró lett a talajlakók közt, nem volt se éjjele, se nappala. Rágalmazók és pana­szosok váltották nála a kilincset garmadával. A garmada pedig nagy szó, annyit jelent, hogy. . . No, de ezt hagyjuk! Szóval mindenféle alja népség járt hozzá szüntelen, ami már magában is szörnyűség. A puszta látásuktól is felborzolódik a béketűrő borz hátának szőrzete. Hátha még hallja is a rémséges rágalmakat, melyekkel egymást ille­tik a civakodók. Pondrók, pockok, lótetűk és tücs­kök rontottak egymásra. Az ürgék a hörcsögre köszörülték a torkukat. Pedig vele aztán igazán kár volt kikezdeni. Oly nagy természet lako­zik benne, hogy az már igazi csoda. Ha felizgatják, képes megpukkadni önnön mérgében. Ne higgye bizony senki, hogy a föld mélyében béke és csend honol. Legtöbbet tudná erről mondani az álmos vakondok, ha megkérdezné öt valaki. Ugyan ki ? Hát még mióta beköltöztek a gyúrgyalagék a folyó feletti partol­dalba. A talajbirtoklók fele örült a jövevényeknek, a másik fele pedig felháborodva fogadta őket. — Ki látott már olyat, hogy ma­dár lyukban lakjék? — lármázták az ellenkezők. Szaladtak rögvest Torzom Borz bíróhoz, aki jámbor jószág lévén, s eléggé tétova, a panasz hallatán is csak a vállát vonogatta. — Milyen bírót választottunk mi magunknak? — néztek egymásra csalatkozva a panaszosok. — Pipogya talponjárót — rikkan­totta fejük felett a rigó, pedig neki aztán nem sok köze volt a dolog­hoz. A nagy csetepatéra a földigiliszta is kidugta fejét százkörmével vájta labirintusából. — Nekem .kérem szépen, dúc­lánc idegrendszerem van, de ami sok az sok — magyarázta a szöcs­kének, de ennél többet nem mond­hatott, mert folyton a szavába vág­tak. Végül már nem is a gyúrgyalagék körül tekergeti a vita, hanem azt firtatták, helyes-e, hogy a bíró tal­­ponjáró. Mert aki járás közben egész talpára lép, nem tudhat az a sarkára állni, ha a helyzet úgy kíván­ja. Közfelkiáltással a borzot le is fo­kozták, de igazi bíróra azóta sem leltek. Zűrzavar és rendetlenség lett úrrá közöttük odalgnt. Mindenki ott túr, fúr, ahol éppen akar. Torzom Borz pedig megsértődött és mogorvább lett a legzordabb borznál. Ám ami igaz az igaz, járás közben ma is az egész talpára lép. CSICSAY ALAJOS ford. Vajkai Miklós Fessétek ki a befejezetlen mozaikot úgy, ahogy a tervező elképzelte. GÁL SÁNDOR: Hét kerek erdőt bejártam. Halljátok csak, hogy mit láttam! A hét erdő közepében Hét vak varjú lakott éppen. Hét fészekben, hét fa hegyén, Hét fa leges-legtetején Hét kőtojást melengettek. Száz évesek is lehettek. Egyszer aztán szárnyra kaptak, Erdőt, fészket odahagytak. Hét kőtojásuk az égen Száll a Göncöl szekerében. JOZEF PAVLOVIC: ÁLOMKIÁLLÍTÁS Szép szombat reggel. A lakóhá­zak-kinyitják álmos szemüket, a dunnákat szellőztetik. Igazából egy álomkiállítást rendeznek. Az egyik ablakból egy rózsaszín álom csüng, a másikból kék, mint az égbolt, a harmadikból zöld, akár a bab ... Némelyik álom hófehér. Másik, mint a nyár: virá­gos. Hirtelen bebo­rul. Megjelennek az esőcseppek. A lakóházak elrejtik a dunnákat. Az ablakok becsu­kódnak. Nem len­ne jó, ha elázná­nak a színes ál­mok ... 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom