A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-29 / 48. szám
ugyan elmarasztalhatnánk öt, tie az igény mégis igény marad. Jogos igény! Próbál érdeklődni, tanakodni, esetleg később nem kapnak-e valamilyen elfogadhatóbb bútordarabot, ám legtöbbször csalódást okozó válaszokat kap: nem: sajnos, nem: nem, hol él maga’; itt van ez, válaszszón ebből; ez nem tetszik? Emberünk vagy tudomásul veszi a tényeket és mélabúsan hazamegy és vár — hogy mire, azt pontosan ö sem tudja —; vagy újra tesz egy sétát és választ. Fizet. Cipekedik. Összeszerel. Es elégedetlen marad. Majd közben hírét veszi, hogy a Brno nevű városban azzal dicsekednek országvilág előtt, hogy milyen szép bútorokat tudunk mi gyártani. Gyorsan nekikerekedik es elutazik a vásárba. Ott aztán szeme szája eláll Egyrészt a látvány miatt — hiszen ott valóban szép, kényelmes, esztétikus, praktikus bútorokat lát —, másrészt azért, mert azt hallotta, hogy az ott egy árumintavásár. Hazatérve fellapozza a nagykönyveket és ezekből megtudja, mit is jelent az áruminta vásár: új áruk, árucikkek bemutatása, felmérve a vevők ízlését, a keresleti iehetőségeket. Ettől végtelen boldogság tölti el: ez aztán a valami! Rövidesen — gondolja — lesz itt kérem szép, kényelmes, esztétikus, praktikus bútorból annyi, hogy Dunát lehet majd velük rekeszteni. Néhány hónap elteltével újra bemegy az üzletbe, hogy az árumintavasáron látott darabokat — amit a gyártóknak most más sorozatban kellene gyártaniuk! — megkeresse, megvegye. De ott ugyanazt találja, mint korábban. Érdeklődik. Kiderül, hogy a vásáron bemutatott termékek ugyan nagyon tetszettek a vásárlátogatóknak, csak ... Kapott is a gyártó néhány esetben megrendelést, csak menet közben kiderült, nincs elég megfelelő alapanyag, nincs ez, nincs az, tehát a sorozatgyártásból nem lesz semmi. Sebaj, gondolja az emberünk, majd jövőre. Jövőre újra elmegy a nagyvárosba, újra lát szép, kényelmes, esztétikus, praktikus bútorokat, újra keresi azokat az üzletben, de megint üres kézzel tér haza. Aztán még egyszer, kétszer elmegy a vásárba, az üzletbe. Megint nem találta meg, amire számított, amit keresett. Dühödten tér haza. otthon előveszi a nagy és okos könyveket és darabokra tépi éktelen káromkodások közepette azokat. A tépés, zúzás közben ilyeneket ordít: hülye könyvek, minek szédítettetek, minek áltattatok, hazudtatok nekem. Nem kellett volna ennyit mászkálnom, utaznom, éveken keresztül gumimatracon aludnom abban a reményben, hogy majd hozzájutok álmaim ágyához. Már régen megvehettem volna azt, amit épp kínálnak. Hiszen végül is azt kell megvennem. És megveszi. Olyat, amilyet. És képzeletében elevenen élnek a Brnoban látottak. A bútorok amelyekből most néhányat bemutattunk olvasóinknak, remélve, hogy ezek rövidesen az üzletekben is kaphatók lesznek. BALOGH JÁNOS A szerző felvételei A himi tavak ... Nem is tudom, miért mondjuk többes számban, amikor lényegében egy tó ez, amelyet hullámtörő gátak sora oszt fel sok kisebb tószeletre. Talán ezért nem tó — hanem: tavak. Vagy jó, legyen egy egész tórendszer a közel kétszáz hektáros vad- és vadászparadicsom. Ha valaki a Hím és a Felsőlánc (Vyšný Lanec) mögött húzódó csereháti domboldalról látta, velem együtt bizonyíthatja, hogy látványnak sem utolsó a távolról idáig csillogó víztükör a nádrengeteg foglalatában. Különösen hajnali és alkonyi fényben megkapó a kép, amikor a felkelő vagy aláhanyatló napsugarak megtörnek a hullámokon. Aki pedig vadászszemmel nézi azt a nádas-rekettyés-sásos rengeteget, az nemcsak sejti, hanem tudja is, hogy az ilyen helyen százával költ a vadkacsák minden fajtája. De megterem itt a szürkegém, a búbosvöcsök, a szárcsa s a vizivilág egyéb lakója is, mert itt viszonylagos nyugalmat talál és bőséges táplálékot. Ami a mai viszonyok között bizony már nem gyakori a mi tájainkon. Ennek a nyugalomnak, az élőhely biztonságos voltának az eredménye, hogy itt még igazán lehet vadászni, s látványnak sem utolsó, amikor alkonyaikor az első puskalövések nyomán százával emelkednek a magasba a surrogó vadkacsarajok ... így nem csoda, ha a vadkacsavadászat kezdetén a tavakhoz vezető úton tucatjával sorakoznak a zöld ruhás nimródok. Persze, mindannyian hoszszúszárú halászcsizmát is hoznak magukkal, mert enélkül itt a vadász csak bámulója lehet annak, hogy a társai hogyan vadásznak. Egyszerűbben: a hullámtörő gátakra hosszúszárú csizma nélkül nem lehet bejutni. Azazhogy lehet, de én a mezítlábas sétát senkinek sem ajánlanám ... Ahogy már az imént említettem, híres és keresett vadkacsázóhely ez a szép tó, s nem ok nélkül. Egy-egy estéli vadászat alkalmával nem ritka a száz feletti teríték. A idén például az első vadászaton több mint kétszázharminc kacsát hoztak ki a vadászok. A hetvemindig van mire puskázni azoknak, akiket nem riaszt a hideg víz. S a kitartó vadászok október végén, november elején olykor vádlódra is puskázhatnak ... Jómagam szeretem az augusztus végi, szeptember eleji „nagyvadászatot" is, mert igaziból itt úgy lehet eredményesen vadászni, ha van legalább ötven-hatvan puskás, akik úgy-ahogy képesek „elállni" minden gátat, s lövéseikkel röpülésre kényszerítik a minduntalan vizre szálló, fiatal kacsanépet. Ha nemcsak zsákmányszerzés az ember szándéka, hanem a tavi világ alaposabb megismerésére is szán egy-két órát, akkor jobb októberben vadászni itt. Ilyenkor már csak a legkitartóbbak, öten-hatan gyülekezünk egy-egy szombat estén. Felosztjuk magunk között az egész nádi rengeteget, s vadászik ki-ki a maga módján; az se baj, ha egy-két kacsánál többet nem lövünk. A hiányzó zsákmányért bőségesen kárpótol a temérdek látnivaló. Persze, olykor a tó meg is tréfálja az embert, főleg azt, aki nem ismeri a természetét. Egyszer magam is ott maradtam derékig az iszapban, puskástól, mindenestől, amikor ezrével érkeztek meg a díszes északi kacsák, meg a halkan beszélgető vadludak. Mivel hűséges kétcsövűm is dugig volt a tó iszapjával, csak bámultam a ritka bőséget... Azóta tudom, hogy a tavak nemcsak bőkezűen jutalmazzák azokat, akik ismerik a természetét, hanem a felelőtlen makacskodókat meg is leckéztetik a maguk módján. Persze az imént jelzett iszapos kaland óta sok szép és emlékezetes estét töltöttem a himi tavakon, s lőttem hol kevesebb, hol több sikerrel a víz felett suhanó vadkacsákat, s zsákmány nélkül soha sem tértem haza. Olykor még vadludak is gazdagították a terítéket... GÁL SÁNDOR A szerző felvételei Alkonyat a himi tavakon ESTÉK A TAVON Olykor vádlód is akad.. . nes évek végén, de még a nyolcvanas évek elején is egy-egy vadászszezonban ezer feletti zsákmányról szólnak az összesítés adatai. Ha emlékezetem nem csal, a csúcsot az ezerhatszázat megközelítő eredmény jelenti. Igaz, hogy az utóbbi egy-két évben a teríték kicsit megcsappant, ennek ellenére még 5
