A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-22 / 47. szám

és elment munkát keresni. Olyan érzésekkel rótta az utcákat, mint akit vágóhídra hajta­nak. — Szeptember elsejével beléphet — mondta a személyzetis a régi munkahelyén. — Tudniillik akkor megy anyaságira az egyik alkalmazottunk. Megfelel? — Természetesen — felelte Katalin, bár titkon abban reménykedett, hogy egy-két hónapig is eltarthat, míg munkát talál, s a keresés ürügyén kedvére csavaroghatott vol­na. Annak a hülye perszónának is pontosan most kell anyaságira menni, dühöngött egy sort, végül mégis megnyugodott. Este — bár kelletlenül — eldicsekedett Gábornak: — A kívánságod és a kedved szerint elin­téztem mindent: szeptember elsejétől én is dolgozó nő leszek! HÉTVÉGÉN váratlan vendégeik érkeztek: Ár­vái József jött látogatóba a feleségével meg a karonülő kisfiával. Felesége — nagydarab, lenszöke hajú, bájos arcú, végtelenül kedves, morva nő —, egy csomó ajándékot hozott Petikének, csupa nyugati cuccot. Árvái szabadkozott: — Ne haragudjatok, hogy felugrottunk, csak néhány percig maradunk, nem akarunk sokáig zavarni benneteket... — Nem, egyáltalán nem zavartok — mondta Gábor —, mivel kínálhatlak meg? — Köszönöm, nem ihatok semmit, veze­tek ... — Kávét csak ihatsz — mondta Katalin. — Esetleg egy kávét,... Ugye megengedi­tek. hogy a feleségem tisztába rakhassa és megetethesse a gyereket? — Természetesen ... Az asszonyok kimentek a konyhába, a két férfi pedig a szobában maradt. Árvái térdére emelte Petit, hosszan nézte. — Hát hogy vág a bajusz, Petikém? A gyerek kissé félénken és értetlenül né­zett fel a vastagnyakú férfira. — Jól, igaz?... Látom, nagyra nőttél... No, jól van, menjél és próbáld ki a távirányí­tású autót... — Földre eresztette Petit, s nézte, hogyan okoskodik a játékkal. — Hát hogy éltek, Gábor? — Köszönöm!... És ti? — Két évet húztam le Líbiában, anyagilag összeszedtem magam ... Van szépen be­rendezett lakásom, megértő feleségem, vas­­gyúró fiam, Ford-kocsim ... mi kell még? Vagy fél óráig elbeszélgettek még, aztán Árvaiék összeszedték magukat, elköszöntek és elmentek. — Ezek csak azért jöttek ide. hogy eldi­csekedjenek, milyen jól, milyen szépen élnek — mondta Katalin nem titkolt haraggal. — Nem szerettem a dicsekvő embereket. — Miért ne dicsekednének, ha van mivel ? — kérdezte Gábor. — Becsületes munkával teremtette meg az életkörülményeit. Le a kalappal előtte! ■* ' ÁGI azon a nyáron is hazalátogatott, mint mindig, Alexandra nevű kislányával meg az atomfizikus férjével. Csak két hétre jöttek, mert amint mondták, Szocsiban szintén két hetet töltenek családi beutalóval. Jót érezték magukat. Néhány napot Istvánéknál töltöttek el — Alexandra nem és nem akart elmozdul­ni onnan —, aztán Gáborékkal is találkoztak néhányszor, elmentek ide-oda szórakozni, nézelődni, egyszóval elrepült a két hét, s azon kapták magukat, hogy már is vissza kell utazni. Áginak ezúttal is eltörött a mécses búcsú­záskor. Csüngött a nevelőanyján, csókolgat­ta, mintha soha nem akarna elválni tőle. Végtelenül szerette és tisztelte Cseresnót. (Folytatjuk) [allottukolvastuk FOLYÓIRAT Második irodalom Az Élet és Irodalom 39. száma érdekes fejtegetést közöl Lázár István kritikus tollá­ból: Második irodalom címmel. Lázár István két részre bontja az irodalmat (igaz, több részre is bonthatná): irodalomra és második, vagy másodirodalomra. Az első részbe a tulajdonképpeni, a fikción felépülő irodalmat sorolja, amely magát az életet, az élet törté­néseit ábrázolja prózában, versben, drámá­ban. A második irodalomba szerinte azok a müvek tartoznak, amelyek magából az iroda­lomból táplálkoznak és az irodalomról szól­nak, az irodalmat kritizálják vagy kommen­tálják, szóval nem az életről „hanem ennek egy szükebb, meghatározott szeletéről, az’ irodalmi életről szólnak". Lázár István aggódva állapítja meg, hogy az utóbbi időben mintha egyre jobban hát­térbe szorulna a valóságos irodalom és egyre nagyobb tért hódítanának az úgynevezett második irodalom termékei, az emlékezések, az írókról szóló anekdoták, az életrajzok, esszék stb. Gyakori jelenség némely írónál, hogy míg valódi irodalmat alig írt, már több kötetre rúg a második irodalomba tartozó munkálkodásának eredménye. Ez pedig rontja az élő irodalom égészséges egyensú­lyát. A fejtegetés szerzője továbbá arról töp­reng, mi lehetett az oka annak, hogy így alakult a jelenkori irodalom helyzete. A prob­lémára nem könnyű a válasz. A cikk szerzője megállapítja, hogy a magyar irodalomban az életen, vagy a fikción alapuló irodalom min­dig vezető szerepet játszott, éppen ezért, „a -ról, -ről irodalom, az irodalom irodalma — minden értéke, szinessége, haszna mellett is — nem válhat vezető műfajjá, ágazattá. Kell lennie folyamatos, élő, eligazító, az új jelen­ségekkel. ezek leírásával és magyarázatával bátran birkózó, eredeti irodalomnak. Ez az egyetlen talaj, amelybe a pszeudo-irodalom ép gyökeret ereszthet... Ha a borostyán már erősebb, mint a fa, amelyre felfut, akkor virulása már csak időleges; akkor elöli maga alatt a fát. és így maga is elhal".-Dénes-KÖNYV Heckmann: Csillagok, kozmosz, vi/ágmode/lek „A vázolt reakciók tanulmányozásával sike­rült a Nap és a csillagok energiaforrását megtalálni. Csak később fedezték fel az uránmag hasadását és született meg ezzel az a lehetőség, hogy a csillagok belsejében uralkodó különleges hőmérsékleti és nyo­másviszonyokat kísérletileg megvalósítsák: lehetőség nyílt így arra, hogy a csillagok energiatermelését, amely az égen fenséges lassúsággal megy végbe, igen rövid időre, robbanás formájában, utánozhassák. Ez a lehetőség a hidrogénbomba. Hogy valóban működik, azt mindnyájan túlságosan is jól tudjuk. Én mindezzel csupán azt kívántam szemléltetni, mekkora biztonsággal vagyunk képesek gondolatilag behatolni a Nap és a csillagok belsejébe, feltéve, hogy a fizika által a csillagászat rendelkezésére bocsátott természeti törvények általános érvényessé­géből indulunk ki." Ritka izgalmas könyv Otto Heckmann, a kiváló csillagász-kozmológus könyve. Ahogy az alcíme jelzi: a csillagászat élménye. Való­jában azonban", egy csillagász önéletírása. „Az egymástól független fejezetek olyan témákról szólnak — írja a szerző —, amelyek több mint ötvenéves tudományos működé­sem során szerepet játszottak; vagy azért, mert magam is részesük voltam, vagy mert közvetlen közelről figyelhettem meg őket. A könyv tulajdonképpeni tárgya a tudomány, a helyenként önállósodó életrajzi részletek va­lójában csak eszközként szolgálnak." Kiváló eszközként szolgálnak, tehetjük hozzá tüstént, hisz éppen ez a szubjektív élményszerűség hozza emberközelbe az egyébként talán (legalábbis a laikus olvasó számára) érthetetlen-megemészthetetlen té­mákat. E sorok írója nem ismer még egy hasonló vállalkozást kozmológiai-csillagászati téma­körben. S ez teszi, gondolom, nemcsak szá­momra kivételes olvasmány-élménnyé e kö­tetet. Különösképpen két nagy témakör ér­dekli Heckmannt, a relativisztikus asztrofizi­ka és a világmodellek kérdése, s bár e két téma talán a leginkább megközelithetetlen­­nek tűnik a laikus érdeklődő számára, a szerző mindvégig érdekfeszítően és érthető­en beszél róluk. (cselényi) KÖZMŰVELŐDÉS Barátságfesztivál Immár huszonkettedik alkalommal rendezték meg Beregszászon azt a barátságfesztivált, melyre a Szovjetunió Kárpáton-túli területé­nek legjobb népművészeti együttesei mellett csehszlovákiai és magyarországi csoportokat is rendszeresen meghívnak. Néhány éve a Bodrogközi Táncegyüttes szerepelt itt, szep­tember végén pedig a nagykaposi (Veiké Kapušany) Komócsa léphetett a fedett sza­badtéri színpad deszkáira a zsúfolt, mintegy háromezer embert befogadó nézőtér előtt. A vastaps ezúttal sem maradt el. Magyarorszá­got a vásárosnaményi hagyományőrző folk­lór csoport képviselte szintén nagy sikerrel. A helybeli beregszásziak valamint a környék­beli beregi viseletben fellépő együttesek ar­ról győztek meg. hogy a néphagyományok ápolása itt is közösségi óhajt fejez ki. Bakta, Mocsola, Vári fiai és lányai e magyar nemze­tiség lakta terület jellegzetességeit őrzik. A háromnapos rendezvénysorozat keretében a járási székhely felújított történelmi városköz­pontjában utcai vásárt, bábszínházát, szín­­pompás felvonulást láthattunk. Az ukrán és magyar nyelven megjelenő Vörös Zászló c. újság külön számot szentelt ennek az ese­ménynek. A Tőketerebesi járás párt- és kul­turális delegációjával, melynek a Komócsa is részét képezte, megismerkedhettünk az egyik legkorszerűbb mezőgazdasági üzem életével Baktában. Nemesítő állomása több évtizedes múltra tekinthet vissza, borgazda­ságának pincéit még a török időkben vájták, téglagyára pedig csak néhány éves. A Kozsár Miklós vezette táncegyüttes egész estét be­töltő műsort adott Csorna községben. Haza­felé a munkácsi, szerednyei és ungvári várak mellett elhaladva a táncosok kellemes élmé­nyekkel, hasznos tapasztalatokkal gazda­gabban érkeztek a felsőnémeti határátkelő­höz, ahol Veress Gábor, a Beregszászi Járás pártbizottságának vezető titkára búcsúzó szavaiban megköszönte a barátságfesztivá­lon való részvételt, kifejezve óhaját, hogy az együttműködés mind kulturális, mind gazda­sági téren tovább fejlődik. Mihályi Molnár László HANGVERSENY Galla János szólóestje Nevével a színlapon először a Stravinsky­­centenárium évében, 1982-ben találkoztam, ekkor vitte színre a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata az ünnepelt egyetlen színpadi művét, a Léhaság útja című operáját, mely­nek utolsó részében egy rövid jelenetben lépett színpadra Galla János. Egy Don Carlos előadás autodafé jeleneté­ben a flandriai küldöttek szószólójaként hívta fel magára ismét a közönség figyelmét. Em­lékezetes marad alakítása a kortárs Juraj Beneš Vendégség (Hostina) című roppant igényes müvében, melyben Jochanán szóla­mát énekelte úgy, hogy teljesítményét a Szlovák irodalmi alap kitüntetésben részesí­tette. így került sor a felejthetetlen Mirella Freni-s Anyeginben való szereplésre: az in­diszponált Nicola Gjaurov helyett ugrott be, s bár elfogódottan, de szépen énekelte el Gremin herceg jól ismert áriáját. Az év elején színpadra került Verdi ritkán játszott remeke a Simon Boccanegra, e mü két, jellemben oly eltérő, de egyaránt kulcsfontosságú szerepét kapta meg. Galla János eddigi rövid, de izgalmasan fejlődő pályafutásának tetözése tavasz vé­gén következett be, amikor az illusztris nem­zetközi énekversenyen Rio de Janeiróban az első díjjal jutalmazták, sőt a kötelező brazí­liai dal legjobb tolmácsolásáért még aranyé­remmel is kitüntették. Mindez eszembe jutott most, amikor a Bratislavai Zenei Ünnepségeken Galla János önálló szólóestjét hallgattam (zongorán ál­landó partnere Ľudovít Marcinger kísérte). Műsorának első részében Hugo Wotf Mi­chelangelo dalait, Csajkovszkij lírai foganta­­tású alkotásait és a kortárs Ladislav Holou­­bek, Miroslav Válek gyermekverseire kom­ponált mókás ciklusát szólaltatta meg. A második részben az operairodalom remeke­iből válogatott; egy-egy Mozart és Rossini, majd három Verdi áriát adott elő. Ez a szép műsor markánsan kidomborítot­ta Galla összes erényét, de bevilágította azt az utat is, melyen tovább kell haladnia. Impozáns, de egyben bársonyosan is lágy basszusa elsősorban a komoly és méltóság­teljes szerepek tolmácsolására predesztinál­ja öt. Talán nincs messze az az idő, amikor Attila vagy II. Fülöp szerepében láthatjuk viszont. Biztosíték erre nem mindennapi te­hetsége is. Varga József 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom