A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-15 / 46. szám
Zöld erdőben, zöld mezőben... A nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó mogyoró (Corylus) nemzetség 15 faja közül néhány Közép-Európában is előfordul. Az óriásmogyorót (C. maxima GAERTN.) már a régi rómaiak is termesztették, s utódaik a Földközi-tenger mentén (elsősorban Olaszországban és Spanyolországban) folytatják ezt a hagyományt, hiszen itt találhatók a legkiterjedtebb óriásmogyoró-ültetvények. A törökmogyoró (C. columa L) — ahogy a neve is jelzi — egykoron Törökországból (pontosabban: a török fennhatóság alá tartozott balkáni térületekröl) került díszcserjeként tájainkra és itt elvadult. A nemzetség legismertebb Közép-Európában honos képviselője a közönséges mogyoró, amelyet egyszerűen csak mogyorónak hívunk. Erdőkben, cserjés helyeken szinte mindenütt megtalálható a mogyoróbokor, amelynek termése, levele, szára, kérge egyaránt hasznosítható. A mogyoróvesszöből ostornyelet, a vastagabb ágakból szerszámnyelet készítettek még nem is olyan régen. A mogyoró leveléből izzasztó, vizelethajtó, bélhurutot megszüntető tea főzhető, de toroköblögetöként is javallják. Állítólag az aranyeres bántalmak és a bőrkiütések ellen is hatásos. A mogyoróvesszö kérge szintén gyógyhatású. A mogyoró legkedveltebb része azonban kétségtelenül a makktermése, amely nagy tápanyagtartalmú (50 % olaj, kb. 20—22 % fehérje) élelmiszer és cukrászipari csemege. A mogyoró termését már a kőkorszaki és a bronzkori ember is szívesen fogyasztotta, legalábbis erre utalnak azok a mogyorómaradványok, amelyeket a régészek őseink egykori lakóhelyei körül találtak. A mogyoró népszerűsége azóta is töretlen, s ezért az sem meglepő, hogy ez a kedves növény bevonult a népmesék birodalmába is. A jóságos tündérek általában varázserejü mogyoróvesszővel a kezükben intézkednek a bajba jutott hősök ügyében, de a sötétlelkű, jobbágynyúzó uraságot és a házsártos, nagyravágyó feleséget is mogyoróbot tanítja móresre. LACZA TIHAMÉR Valter Bistika felvétele (Corylus avellana L.Lieska obyčajná)
