A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
Gyermekeknek Innen-onnan Az egér meg a béka folyton azon veszekedtek, melyikük az erősebb. Hogy véget vessenek az örökös vitának, megállapodtak, hogy kötélhúzásban mérik össze erejüket. Úgy is lett. Előbb a zöld réten próbáltak szerencsét. Itt az egér győzött. — Hurrá, győztem! Ismerd el, béka komám, hogy én vagyok az erősebb! — Ez nem érvényes. A vízben biztosan veszítenél. Ezután a kis halastóban mérték össze erejüket. Itt meg persze a béka győzött. — Én győztem, én győztem! — ugrándozott a béka. — Látod, egér koma, mégiscsak én vagyok az erősebb. — Ez nem érvényes, hisz majdnem belefúltam a vízbe. A kéklö magasságban éppen akkor szállt arrafelé a sas. Az egér meg a béka fölkiáltott hozzá: — Sas barátunk, segíts rajtunk, nagy a mi bajunk. Már kötelet is húztunk, mégsem tudjuk eldönteni, melyikünk az erősebb mert a szárazon az egér győzött, a vízben meg én — mondja a béka. — Te onnan fentröl jobban látsz mindent. Mondd hát, melyik győzelem az értékesebb, melyikünk az erősebb? — Jól van, én majd megoldom a gondotokat, nem lesz itt több vita — mondta a sas, s azzal rácsapott az egérre, s a kötélen fogva vitte magával a békát is. Bizony, ha ketten veszekszenek, a harmadik húz abból hasznot. Vércse Miklós fordítása GÁL SÁNDOR: I } . jC TUDOD-E? Melyik hangszer, melyik kézbe illik? Hova szaladsz. Te nyuszi? — Csak ide a rétre. Mért mész oda, Te nyuszi? — Szénát veszek télre. Hova szaladsz, Te nyuszi? — Csak ide a dombra. Mért mész oda, Te nyuszi? — Víg lakodalomra. Ki esküszik. Te nyuszi? — Sánta tücsök lánya. Fussunk együtt, Te nyuszi. Oda vacsorára! A leningrádi nyomdászati technikum növendékei által készített könyvek kényelmesen elférnek egy tenyéren. Borítójukat aranyozott nyomott minták, a szöveget színes illusztrációk díszítik. A tanulók munkáit az országos népgazdasági kiállításon díjazták és néhány könyvparányt a Szovjetunió egyik legnagyobb könyvtárában, a Szaltikov-Scsedrin Állami Közkönyvtárban is kiállítottak. Első ízben szervezett az Inturiszt reklám-hajóutat külföldi utazási irodák részére. Száznál is több amerikai, argentin, dán, finn, kanadai, mexikói és svéd idegenforgalmi szakember hajózott Moszkvából Jaroszlavlba. Számos, műemlékekben gazdag orosz várossal ismerkedhettek meg, az úgynevezett Arany Gyűrű övezetben. A Zvuk-A automatikus berendezés. Tartályai segítségével talajmintákat vehet különböző mélységekből. A tartályok hermetikusan záródnak, ami biztosítja a minták tisztaságát és sértetlenségét. 20