A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
— Adoptálom és felneveljük. Cseres András figyelmeztetően emelte fel a mutatóujját, hogy nagyobb hangsúlyt adjon a szavának: — Nagyon leegyszerűsíted a kérdést, Gabi. Vajon arra gondoltál-e, hogy esetleg válás után ... — Apu, te mindig a legszélsőségesebb helyzetből indulsz ki! — vágott közbe Gábor. — Gondolod? — fordult vissza az ablaktól Cseres András. — Ne feledd, fiam, hogy az élet sok hihetetlennek tűnő dolgot tud produkálni, sokszor a legdúsabb fantáziával rendelkező író sem tud különbet kitalálni. Bizony egy esetleges válásnak is fennáll a lehetősége. Mindenre lehet és kell is számítani ... Mert például mi történne akkor, ha netán mégis bekövetkezne?... Egyszerűen az történne, édes fiam, hogy húsz egynéhány évig fizetnéd a tartásdijat egy idegen gyerekre! Nem nehéz kiszámítani, hány ezer koronát taposnál a sárba feleslegesen. Gábort meghökkentették az apja szavai, s talán a lelke mélyén igazat is adott neki, mégsem tudta elfogadni az okos érvelését. Felülkerekedett benne a szerelem érzéséből fakadó bizakodás: közte és Katalin közt soha nem kerülhet sor kenyértörésre. — Felvetődik itt egy másik kérdés is, Gabi — mondta Cseresné végtelen szomorúsággal a szemében. — Nyilván te is akarsz saját gyereket...? — Természetesen. — No, látod!... Mit gondolsz, úgy fogod tudni szeretni az idegent is. mint a sajátodat ?... Arra nem gondoltál, hogy sok feszültség származhat köztetek a felemás gyerekek miatt? — Nem eszik olyan forrón a kását! — felelte Gábor majdhogynem könnyedén, mosolyogva. — Ti túlságosan dramatizáljátok a kérdést. Úgy beszéltek róla, mintha ezen a világon csak könny, keserűség meg bánat létezne, mintha a házasság eleve egy olyan kínzókamra volna, amelyben csak vergődnek és szenvednek az emberek ... Nem kívánok én tőletek semmit. Nem akarok sokvendéges, hangos lakodalmat csapni, nem kívánok ezreket érő nászajándékot... Két nagy bőröndben elviszem a cuccomat meg a könyveimet és kész. A hosszú csendben csak Cseresné szipogása hallatszott. — Hogy félreértés ne essék, fiam. mi nem ellenezzük, nem akarunk lebeszélni a szándékodról, csupán a véleményünket mondtuk el — szólalt meg sokára Cseres András. — Ha úgy tetszik, tanácsoltunk valamit, amit vagy elfogadsz, vagy nem. Elvégre nem nekünk, magadnak választasz feleséget. Hidd el, a mi örömünk volna nagyobb a tiédnél, ha jól sikerülne a házasságod és boldognak látnánk. Gábort szíven ütötték az apja szavai. Kiérezte belőlük az aggódást, még inkább a szeretetet. Olyannyira elérzékenyült, hogy csak percek múltán tudott megszólalni: — Holnapra meghívnám őt ebédre, ha beleegyeztek. Legalább megismeritek őt is meg a gyereket is. Meghívhatom? Egymásra nézett a két szülő: — Egy ebédre talán még futja az erőnkből — mondta Cseresné. — Mit szólsz hozzá, papa? — A papa is úgy véli... Gábornak nagy kő esett le a szívéről. Nagyon tartott ettől a beszélgetéstől. Őszintén szólva, sokkal nagyobb ellenállásra számított, ledorongolásra és egyebekre. Most, hogy már túl van rajta, őrült. Estefelé aztán repült, mint a madár, vitte a jó hírt Katalinnak. Az utcán, a nagy rohanásban, véletlenül összefutott Zsuzsával. Mindketten meglepődtek, de hamar feltalálták magukat, különösen Gábor. 18. Cseresné mély lélegzetvételek után végre megszólalt: — Váratlanul ért... főleg az, hogy elvált asszony és van egy fia ... — Szeretem ... Mindegy, hogy elvált, hogy gyereke van, szeretem ... Ne haragudjatok rám... — Kiféle, miféle? — kérdezte Cseres András. — Középiskolát végzett, az anyasági előtt bérelszámolóként dolgozott, háromszobás állami lakása van. — Hát a szülei? — Az apja jogász, a kerületi bíróságon dolgozik, az anyja pedig közgazdász, ha jól tudom... Cseresné magábaroskadva ült, lélektelen szemmel nézett maga elé. Mintha éveket öregedett volna néhány perc alatt. Cseres András látható idegességgel szívta a cigarettát, nyugtalanul járt fel s alá a szobában, olykor megállt az ablaknál, nézett kifele, de aligha tudatosította, hogy mit lát odakinn. Megállt a fia előtt és hosszan fürkészte az arcát. — Jól végiggondoltad, Gabi? — Jól. — A legapróbb részletekig? — Igen. — Nem ütött szöget a fejedbe az a tény, hogy alig húszéves, és már elvált ? — Az engem egyáltalán nem érdekel, apu. — Pedig abból a tényből sok mindenre lehet következtetni, fiam. — Például? — Például?... — húzta el a szót Cseres András. — Például lehet hanyag, lusta, öszszeférhetetlen, egy... egy felelőtlen teremtés, akinek semmi sem számít, még egy esetleges második válás sem, s akivel mondjuk hosszú távon szinte kibírhatatlan az együttélés. — Ugyanúgy a fordítottja is igaz lehet, nem? — Lehet... bár nekem mindenképpen gyanús... Ha jól meggondoljuk, időd sem volt rá, hogy alaposabban megismerhesd. Tudod, fiam, egy rövidebb ismeretség alatt mindenki a szebbik, a jobbik oldaláról igyekszik bemutatkozni, s csak jóval később, az együttélés hétköznapjai alatt derül ki, hogy kivel is kötöttük össze az életünket, de akkor már késő lehet. — Szeretem, apu. — Elhiszem, fiam, de az még nem ok arra, hogy egyik napról a másikra beleugorj a házasságba — próbált a fia lelkére beszélni Cseres András. — Egy elhamarkodott és meggondolatlan lépés idővel szörnyen megbosszulhatja magát. — És a gyerek? — szólt közbe Cseresné. — Gondoltál-e arra, hogy mi lesz az idegen gyerekkel? LOVICSEK BÉLA — Szervusz, Zsuzsa! — Szervusz! — fogadta köszöntését a lány foghegyröl, hidegen, ami kissé lehütötte Gábort. Fene vigye el, éppen most kellett összefutni vele! — Haragszol? — Hazudnék, ha az ellenkezőjét állítanám. — Elismerem, hogy van miért, dehát... — Ne játszd meg magad, Gábor — mondta Zsuzsa csipkelődve. — Hazudna a festő ecsetje, ha rólad akarná megmintázni a bűnbánó nem tudom kicsodát... — Őszintén sajnálom, ami történt, Zsuzsa, hidd el, sok álmatlan éjszakámba került. Zsuzsa halkan felnevetett, maga sem tudta, miért. — Ha te mondod. Cseres Gábor, elhiszem ...! — Miért gúnyolódsz? — Eszem ágában sincs... — Elrendeződtek a dolgok? — El, a te közbejárásod nélkül is, látod ... — Szívesen segítettem volna. — Tudom, hiszen te mindig kézséges voltál, Gáborka, különösen az ágyban ... Nem lepne meg, ha eldícsekedtél volna a barátaidnak, hogy gyereket is tudsz csinálni... Azt a bolond is tud, Gáborka! Gábor belevörösödött, de nem tudott rá mit mondani. — Egyébként — folytatta Zsuzsa —, olvastam a novelládat, tetszett. Gratulálok! — Köszönöm!... Remélem ezt őszintén mondtad ...? — Én mindig őszinte voltam hozzád ... Hát akkor... nem mondom, hogy örülök a találkozásnak, de azért... szervusz! — mondta a lány, azzal elsietett. MÁSNAP a fiatalok Csereséknél ebédeltek és ismerkedtek, a következő vasárnapon pedig Katalin szüleinél. Nagy általánosságban mindkét szülői háznál jó vélemény alakult ki a fiatalokról: — Helyes, talpraesett teremtésnek néz ki, és a kisfiú is aranyos — jegyezte meg Cseresné a látogatás után. — Jóvágású, komoly fiatalembernek látszik, jó férj lehet belőle — mondta Szabóné elismerően Katalinnak. — Most már egyedül csak tőled függ, meg tudod-e tartani magadnak, vagy végképp kútba esik az életed, mert harmadszorra aligha kapsz — ha egyáltalán kapsz — rendes embert. Az mér csak abszolút hülye vagy csavargó lehet. Ne félts engem, anya, most már helyrerázódott az eszem — felelte Katalin fölényesen mosolyogva. A harmadik hét végére Gábor elkérte apjától az autót, hogy elruccanjon a bátyjáékhoz, s bemutassa nekik Katalint. Megkülönböztetett szeretettel fogadták őket. Katalin egészen odavolt a csodálkozástól és az örömtől. Úgy csüngött Gáboron, mint gyümölcs a fán. István alaposan szemügyre vette Katalint. Mikor aztán kettesben maradt Gáborral, megmondta a véleményét: — Minden rendben volna, öcskös-bicsakos, csak egy valami a bökkenő: a gyerek!... Bár nem te vagy az első, sem az utolsó, aki így nősül, de mégis ... Egyébként minden oké, csinos kis csaj, mindene a helyén van, úgy látom az esze is ... és kissé hasonlít az én ... tudod kiről van szó,... Tényleg hasonlít... — Ne beszélj, mert a végén féltékeny leszek rád! Ezen aztán jót nevettek. — Reméljük a legjobbakat... — Reméljük a legjobbakat... Mikor akartok összeházasodni? — November közepe táján — felelte Gábor. — Semmi értelme tovább halasztgatni. Ftemélem eljöttök 14
