A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
A város évente több mint 600 ezer turistát fogad a föld különböző helyeiről. Vendéglátó tehetségét 1980-ban bizonyította, amikor itt rendezték a XXII. nyári olimpiai játékok jachtversenyeit. Pirit, a vízisportok gyönyörű központjává fejlődött. A talliniak sok érdekességet mutatnak az idelátogatóknak. Az utóbbi időben gyakran büszkélkednek a felújított Kik-inkok toronnyal, amelyben kis múzeumot rendeztek be, és ahol rendszeresen tartanak kamarakoncertet. Egy érdekes legenda él Jarvevánról, Tallin védőjéről, aki az Ülemiste tó fenekén él. Évente új év napján feljön a víz felszínére és megkérdi a város lakóit: — Befejeztétek Tallin építését, vagy még sokáig zörögtök a kalapáccsal? Rosszul járnának a talliniak, ha igennel válaszolnának, ekkor ugyanis a felbőszült városvédő a tó vizét ráeresztené a városra és elárasztaná azt. A talliniaknak azonban nem kell ettől tartaniuk. A város egyre nő és szépül. Mind a történelmi rész, mind az új negyedek. A veszély tehát nem fenyeget... RAKOVSKÝ FERENC A szerző felvételei Bokjár latjzi-Dmzsbáhan A bolgár tengerparti üdülök „nesztora" a kies „Druzsba", Barátság fürdőhely. Az északi oldal első strandtelepét — legalábbis idegenvezető ismerősöm adatai szerint — még az 1958-as esztendőben, ebben a szépséges falucskában kezdték el építeni. S tulajdonképpen az első többemeletes szálloda megnyitásával kezdődött az Aranyhomok néven ma már világhírűvé vált partszakasz története. Druzsba, az egykoron Szent Konstantin névre hallgató község mindössze egy jókora köbajításnyira van az Aranyhomoktól, a forgalmas tengerparti kikötőváros Várna közelében. Druzsbában, az északi oldal első fürdőtelepét — hazai szakemberek tervei alapján — csehszlovák munkások építették. Ennek fejében jó néhány évig jutányos áron jutottunk szállodaszobákhoz, és a legforgalmasabb turistaidényben is akadt kirándulóink számára pihenésre alkalmas hely. A selymes, aranyszínű homokot nyaldosó habokig lehúzódó őserdőknek csak egy valóban keskeny sávját művelték meg, forgatták a földjét, szőlő alá, hintették be dúsan termő gyümölcsfákkal a dombon túli falvak szorgos lakói. Szemet kápráztató a vidék: terebélyes ősfák épültek be egy-egy vendéglő teraszába, s a tájba komponált szállók ablakaiból festői kilátás nyílik a tengerre. Üdülővárossá nőtt Druzsba, az egykori aprócska település. Mintha egy nagy parkban sétálnánk, lépegetnénk ... Az egyik kertvendéglőből pattogó ritmusú zeneszó hallik. Lakodalom van éppen, igazi vendégcsalogató turistalátványosság, bolgár lagzi. Érdemes hát bekukkantani. A tarka mintás, népi fafaragású kapuban szíves szóval, no meg leveles pogácsával, és pincehideg fehér borral a vőfély fogad, kínál bennünket. És már tessékel is befelé ... Odébb, a népviseletbe bújt lányok asztalhoz ültetik az „alkalmi násznépet". Szalmaszőke svédek s gyorsbeszédű tiroli németek a szomszédaink. Bokréta helyett mindannyiunknak menyasszony hímezte keszkenőt tűznek a gomblyukába, ruhájára. Étvágycsinálóként valódi bolgár konyakot, Pliskát tesznek elénk. A legtakarosabb felcicomázott asztalhoz bevonul a násznagy, a vőlegény, a menyasszony meg a szűkebb rokonságuk. Takaros kis tálakban bolgár saláta kerül az asztalra. A nagyon egyszerűen elkészíthető, finom ételek receptjét el is kértem a majd másfél mázsás főszakácstól, így hangzik: „A hámozatlan, tisztára mosott uborkát vastag karikákra vágjuk. Pikáns ízű, sós, apróra morzsolt úgynevezett balkán juhsajtot adunk hozzá, amit az uborkával összekeverünk, s a készítmény tetejére még sajtot reszelünk." Szusszanásnyi idő múltán disznóhúsból készült, krumplival vegyített, a mi bő lére eresztett pörköltünkhöz hasonlatos fogást kapunk. Az imént érkezett amerikaiakból álló csoport hölgykoszorúja számára módfelett csípős a menü: alig győzik az asztalokon böviben álló vörös borral „kúrálni" leforrázott torkukat. És persze, egyre-másra villannak a „mindentudó" fotómasinák vakui, minden pillanatot igyekeznek megörökíteni. Ám még mindig nincs vége az estebédnek. Leveles tésztából készült túrósbélest eszegetünk. De közben a „színpadra" is érdemes figyelni. Öltöztetik a menyasszonyt. LánypajA násznép vigad ..Annyi gyermeketek tegyen tásai szívhez szóló dallal búcsúznak tőle, befonják a haját, gyöngyberakásos pártát, fátyolt tesznek a fejére. Majd a násznagy lép színre. Ékes szóval, a vőlegény nevében „kikéri" a lányt. S maga faragta mókás, verses rigmusokat kántál. A szülők „szeme fénye" könnyes arccal vesz búcsút apjától, anyjától. Köszönetét rebeg felneveléséért. A férjjelölt ajándékkal kedveskedik a lány szüleinek. De nem ám holmi bolti portékát rak eléjük, hanem kézügyességét dicsérendő fonott kosarak egész garmadáját. Azután, hogy a menyasszony se maradjon szégyenben, saját hímzésű varrottasokat nyújt át jövendőbelije legkedvesebbjeinek. És szerencsénkre, a helyi szokás alapján, a vendégeknek is dukál valamilyen kézimunka darab. A menyasszonytánc következik. Minden vendég egy-egy tűt kap, s az új élet küszöbén álló leányzó ruhájára csippentheti vele a néki szánt bankót. A pénzért fordulhat-perdülhet a menyasszonnyal néhányat. Akár odahaza minálunk. Azonban a hosszúra nyúló tánc befejeztével úgy néz ki a hölgy, akár egy díszes fenyő karácsony táján. Sok turista lesi mohó szemmel az élő „levalevelű" fát. Most meg markos legények jókora hordót cipelnek a tér közepére. Talpára döntik, majd bíztatnak bennünket: menjünk csak bátran, előbb a férfiak, aztán a nők, igyunk az új pár egészségére. A hordó tetején egyensúlyozva természetesen. Mert: minél több bor csúszik le a torkokon, mondják, annál hosszabb életűek lesznek ők ketten, a boldog mátkapár, ezen a földön. Hát rajtunk igazán ne múljon! Nyeljük a remek nedűt, „két-háromszáz" esztendőt is leélnek majd együtt a fiatalok egész biztosan! Közben hatalmas, tányérnyi foszlós kalácsokat helyeznek elénk a háziak. Csúszik rá a bor. Egyébként az ételeket és az italfélét népi motívumokkal díszített cserépedényekben szolgálták fel mindvégig. No, de csak most következik a bámulni való! Az ifjú pár fejét járomba dugják ... Mostantól, hangzik az „ítélet", csak együtt haladhatnak, nincs külön kitérő, se jobbra, se balra. De hátra van még a lisztszitálás. Teknő fölött lisztet szitál az ifjú ara. „Annyi gyermeketek legyen — „olvassa fejére" közben a ceremóniamester-násznagy —, mint amenynyi lisztszem áthullik a rosta likain." Az ügyködés közben vászonterítőt tartanak a fejük fölé. „Csak az asszony részesüljön a férje szerelméből." Ezért a féltő „szárnyak". Sűrűn fogy a ki tudja melyik hegy leve, s szinte bábeli a hangzavar. Táncol, énekel mindenki. Hajnalig áll a bál, húzzák a zenészek a talpalávalót. De az új pár már messze jár, megszöktek tőlünk, szinte észre sem vettük ... Nászútra indultak az éj leple alatt. Hajnal hasadtáig még sokszor ürítjük csuprainkat az egészségükre! ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei 9
