A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-18 / 42. szám

••• Irodalmunk harmadvirágzásának második nemzedéke itt áll az ötvenedik év pitvarában, s az idén hárman közülük át is lépik ezt a bűvös küszöböt. Tözsér Árpád és Zsélyi Nagy Lajos mellett Gyimesi György a harmadik jubilánsunk. Pontosítva: dr. Gyimesi György író, a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) kórház igazgató-főorvosa.

tatlan. Mégis, ha kimondom azt, hogy Gyimesi György — akkor a vadászt és a vadászírót látom, s nem az orvost. Gondolom ez abból következik, hogy életének ez a fele a látványosabb. Hiszen manapság csak keveseknek jut osztályrészül, hogy Afrikában vadásszon, hogy a Kaukázus ormaira eljusson ugyanazért, hogy a Bajkál-tó környékén világrekorder iszubrát

A szükebb s a tágabb irodalmi világ Gyimesi Györgyöt vadászíróként tartja számon, méghozzá sikeres vadászíróként. A magam részéröl —• ismerve az utóbbi évtizedek e műfajának hazai és külföldi müveit — Gyimesi György munkáit a legelső helyre állitom. Hogy miért, arról máshelyütt már bővebben írtam. Mindenesetre az és annyi idekívánkozik, hogy hazai vonatkozásban Gyimesi György vadászírói munkássága egy igen régi hagyományokkal bíró műfajt támasztott fel hamvaiból, s emelt olyan szintre, amelyre méltán lehetünk büszkék. Nem nagyon kedvelem a számokat, a statisztikai ada tokát, de valószínűnek tartom, hogy — a minőségen túl, amiről már szóltam — nincs még egy csehszlovákiai magyar író, akinek olyan magas példányszámban jelentek és fogytak volna el a könyvei, mint az övé. Az idén megjelenő Volga vadászatokkal együtt ez a szám megköze líti a nyolcvanezret...

Ez önmagában is egész embert kívánó munkát föltételez. Ám Gyimesi György mögött kereken huszonöt éves orvosi gyakorlat áll: volt körzeti orvos a Bodrogközben, majd hosszú éveken át vezette a királyhelmeci kórház laboratóriumát. Az idén márciusban nevezték ki ugyanennek a kórháznak az igazgató-főorvosává. Ha mindehhez hozzáteszem azt is, hogy mesi György közel egy évtizede tagja a Csemadok Kb Elnökségének, s hogy ugyanennyi ideje a Csemadok Terebesi (Trebišov) JB-nak az elnöke is — úgy vélem az ötvenedik évforduló jó alkalom arra, hogy ennek az öt évtizednek a munkáját, élményeit felidézzük. S a példáját is! Mert megítélésem szerint Gyimesi György munkássága nem csupán a könyvek erejével hat, hanem azzal is, hogy az utánunk jövő nemzedékek számára megmutatja, hogy a lehetőségek mindenkinek adottak, csupán elszánás, kitartás és akarat kell azok eléréséhez. Az történetesen, hogy az önmagunkra vállaltakat képesek legyünk megvalósítani. S ez Gyimesi György esetében egyként vonatkozik orvosi és írói tevékenységére és vadászmivoltára is.

Én abban az időben ismerkedtem meg Gyimesi Györggyel — Tolvaj Bertalan jóvoltából — amikor első könyvének a kézirata már készen állott. A könyv megjelenését — érthetően — nem kis izgalommal vártam, hiszen irodalmunknak ez az ága alig termett valami említésre méltót a korábbi évtizedekben. Gyimesi György első könyve Az Ördöngőstöl a Hortobágyig sikerkönyv lett. A semmiből hirtelen olyan író állt elénk, aki szinte mindent

tud, s aki olyan élménybőséggel bír, ami már-már pazarlásnak tűnik. Erről az első Gyimesi-könyvről írott jegyzetemben jóleső érzéssel nyugtáztattam, hogy irodalmunk térképén egy fehér folt megszínesedett, odailleszkedett a többi műfaj mellé szép ragyogással, csendes tűzzel, tiszta beszéddel. A vallomások melegét hozta, a természet kiapadhatatlan forrásvidékéről származik, ahol a halál és az újjászületés együtt és egyszerre van jelen ...

Jó tíz esztendő telt el azóta, hogy ezeket a gondolatokat leírtam, s az első kötetet követő Gyimesi-művek igazolták várakozásaimat. Irodalmunk térképén az ö munkássága nyomán valóban megszínesedett egy fehér folt. Azóta gyakran vadásztunk együtt, sokat beszélgettünk közös dolgainkról, gondjainkról, sőt, hellyelközzel még írói terveinkről is.

Ám úgy tűnik ennyi idő távolából, hogy Gyimesi György, az író, eltakarja Gyimesi Györgyöt, az orvost. Tudom, hogy egyetlen embert sem lehet kettéválasztani, tudom, hogy az orvos, az író, a közéleti ember és kultúrmunkás — egy és oszthahogy a Volga mentén szajgákra emelhesse a puskáját... Ám ezek a látványos sikerek nem születnek önmaguktól. Rengeteg munka, levelezés, „gürcölés" — ahogy Gyimesi György mondja — áll mögöttük. S a ttófea megszerzése, a vad nieglövése „csak pont az i-re". Ha ezeknek a sikereknek a lényegét kéne összefoglalnom, akkor azt mondhatnám, hogy a szorgalom, a tudás és az akarat győzelmei. Most augusztus végén és szeptember elején két látogatásom alkalmával nem ezek miatt — pontosabban: nem csak ezek miatt — utaztam Királyhelmecre, hanem azért, hogy arról is szót váltsunk, ami a „hátországot" jelenti: a mindennapi orvosi munkára és a hétköznapokra fordítva a figyelmet.

— Tulajdonképpen neked két pályakezdésed volt: az orvosi és az írói. Kezdjük az elsővel: hogyan, s miért választottad az orvosi pályát?

— Diákkoromban eszem ágában sem volt, hogy az orvosi pályát válasszam hivatásomul; inkább a társadalomtudományok felé kacsintgattam. Egy hirtelen

támadt elhatározásom vezetett az orvosi egyetemre. Néhány héttel az érettségi vizsga előtt addig egészséges apámat j szívpanaszokkal kórházba szállították. Apámat annyira szerettem, hogy betegségét talán még nehezebben viseltem el, mint ö maga. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy orvos leszek, kardiológus, hogy apámon segíthessek.

Nem segíthettem. Utolsó éves hallgató voltam, amikor meghalt... Csak a lendület vitt előre tanulmányaim befejezésére és sokáig tartott, amíg megértettem hivatásom mélységesen humánus voltát, azt, hogy sokan vannak a szenvedők, a segítségre utaltak. Ma már nincsenek kétségeim, biztosan tudom, hogy helyesen választottam.

— Az írói pályakezdésed is elüt az átlagtól, hiszen már negyven körül jártál, amikor az első könyved megjelent. Hogyan, milyen hatásra kezdtél írni?

— Jól tudod, hogy én nemcsak vadásztam, hanem állandóan figyelemmel kísértem a vadászati szakirodalmat és a beletriát is. így került a kezembe egy „vadász-12