A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
„A legnagyszerűbb ajándék, bók, amelyet valaha egy nő kapott!" Öt évig várt a mogul herceg, amíg szép szerelmét, Arjumand kisasszonyt elvehette, majd később, nagymogul császárként Muntaz Mahallá, a „hárem kiválasztottjává, a palota koronájává" tette őt. A hölgy meghalt, amikor tizennegyedik gyerekét szülte, de a szerelmet meg kell őrizni — és ennek fénylő bizonyítéka a szeretett feleségnek építtetett síremlék, a Tádzs Mahal. Egy évvel ezelőtt kezdett járni a szóbeszéd, hogy az Agrában, a Dzsamma folyó partján álló építészeti remekmű története inkább legenda, mint valóság: már 300 évvel korábban épült, mint azt eddig feltételezték, és Sah-Dzsahán csupán bővítette, tovább szépítette azt. Eredetileg palotaerődítmény lehetett, lőrésekkel, nagy fogadóteremmel, konyhával ... S a császár állítólag még csak el sem kísérte felesége holttestét, amikor azt Agrába szállították ... És nem is Mumtaz volt egyetlen szerelme, háremét állítólag ötezer nő népesítette be ... Bárhogyan is történt, amikor a cammogó ökrösszekerekkel és száguldó teherautókkal teli országútról Delhiből jövet behajtottunk Agrába, a Tádzs Mahalt keresve ezek a jelzők tódultak emlékezetembe: „A világ nyolcadik csodája ... A szerelem legnagyobb emlékműve ..De az első percben Ágra éppen olyannak látszik, mint tucatnyi más indiai város. És mégiscsak furcsa, hogy a fehér márványpalota nem emelkedik ki a földszintes-egyemeletes házrengetegből! Ágra közel egymilliós ipari város, 300 vasöntödével, s legalább ennyi, füstöt okádó gyárkéménnyel. Talán a Tádzs Mahal kupoláját is bekormozták már, hogy sehol sem tűnik fel? Aztán a sofőr balra fordította a kormányt és megállt egy hatalmas kenyérfa alatt. Az árnyékból megpillantottunk egy téglavörös építményt: a főkapu, mint valami diadalív, gazdag díszítésekkel, Korán-feliratokkal és — pénztárral. És öt lépést sem kellett tenni, hogy elfeledve Ágra házrengetegét, a cipőtisztító fiúkat, a koldusokat, a szemétben turkáló teheneket — megpillantsuk a csodálatos „ékszerdobozt"! Hófehéren tündöklik a napfényben és csillogása visszatükröződik a kapu és a márvány síremlék közötti medence vizében ... Ez a Tádzs Mahal, körös-körül zöld pázsit, szökőkutak s rengeteg ember színes forgataga. Mintha zarándoklatra jönnének ide, a „paradicsom kertjébe", amint a kapun olvasható egyik Korán-idézet hívogatja a „tisztaszívű embereket" ... Akik egyre jönnek (évente három és félmillióan), bámulnak és lökdöskődnek, s természetesen fotózzák egymást... Sáh-Dzsahán talán a túlvilági paradicsomot akarta a földre hozni ? Nincs idő a tűnődésre. Újabb és újabb csodálok áramlanak a paradicsomi kertbe, s velük tartunk a márványpalotához. A lépcsőnél a mezítlábasok megelőznek, nekünk felfelé kunkorodó orrú és sarkú sarut, csappalt kellett lábunkra kötni — csak ezzel léphettünk a márványra, amely itt mindent beborít. Idegenvezetők, kísérők ajánlkoztak, s már hadarta is egyik a betanult ismertetőt: — Muntáz Mahal a legendák sze rint a „Kor csodája" volt — s ezt nevet is férjétől kapta. Bölcs és bőkezű volt, tanácsokkal látta el a birodalmat építő és hódító csatákat vívó császárt, de ő irányította palotájának háztartását is. És imádta férjét, akinek tizennégy gyermeket szült. Szerelmük és mindössze tizennyolc évig tartó házasságuk akkor véget ért... 8
