A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-30 / 35. szám

492 11

*

Zöld erdőben, zöld mezőben...

(Onosrna torntinsfs JAV

Rumenica turnianska)

Az érdeslevelüek (Boraginaceae) családja onnan kapta a nevét, hogy a legtöbb képviselőjének a levelét kemény, olykor szúrós, seriére emlékeztető szőrök bontják. Ezt a keménységet, „érdességet" a szőrökben felhalmozódott kalcium-karbonát és kovasav okozza. Olyan közismert növények tartoznak ebbe a családba mint a nefelejcs (Myosotis) és a kígyószisz (Echium) nemzetség tagjai. Ezek szinte mindenütt megtalálhatók: kertekben, erdőkben, réteken, szántóföldeken. A vértő (Onosma) nemzetség fajai jóval válogatósabbak, leginkább i száraz helyeket — homokbuckákat, mészkősziklás lejtőket — kedvelik. Szárukat és leveleiket szúrós serteszőrök fedik, gyökérzetük igen mélyre hatol a talajba. Gyökértörzsük vörösesbarna a benne felhalmozódott vörös festékanyagtól — innen a nemzetség neve. Európában a homoki vértő (O. arenaria W. et K.) a legelterjedtebb, ezt a növényt két magyar botanikus, Winterl Jakab (1 739—1809) és Kitaibel Pál (1757-1817) írta le. A tornai vértő egyike a legritkább növényeknek: gyakorlatilag egy 10 km hosszúságú sávban fordul elő a Tornai karsztban a csehszlovákmagyar határ két oldalán. A növényt a nagy magyar botanikus, Jávorka Sándor (1883-1961) 1906-ban fedezte fel és írta le, s ö is nevezte el lelőhelyéről.

Ez az évelő növény a meleg, száraz, mésztartalmú talajt, a fűvel borított sziklás lejtöket kedveli. Nem túl magas, ritkán éri el a 30 centimétert. Levelei keskenyek, színük szürkészöld a felületüket borító, 1 —2 mm hosszú serteszőröktől. A nyár derekán, júliusban—augusztusban jelennek meg a citromsárga színű, harangformájú virágok, amelyekből a bibe a harangnyelvhez hasonlóan kilóg.

Csehszlovákiában 1955 óta védett növény.

LACZA TIHAMÉR Valter Bistika felvétele