A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-23 / 34. szám
(Egy képzőművész kör bemutatkozó tárlatáról) Jelentős folyami kikötője, s nagymúltú hajógyára révén a hajók — a Jókai-szoborhoz, a víztoronyhoz —, az erődrendszer maradványaihoz, vagy a Szent András templom kettős tornyához hasonlóan — szintén elválaszthatatlan szimbólumává váltak az idők során Komárom városának. Európa számos országának hajói barázdálják a Duna vizét mányának hírét is szerte a világban. Mindez a városban, vagy környékén élők számára már természetes tény és jelenség. Mint ahogy természetes, gyakran visszatérő motívumként találkozunk a hajókkal, kikötői, hajógyári részletekkel is a Komáromban, vagy a | környéken élő és alkotó képzőművészek alkotásain. Fölkapja viszont az ember a fejét, ha mindezzel szokatlan formában találkozik. Akkor például, ha a Duna vizével szinte összenőtt, a hosszú vándorlásban azonban már megrokkant hajótesteket természetes közegükből, a vízből kikerülve, mondhatnánk inkább úgy, hogy partravetve látja a Vág—Duna partján. Már születésükkor elrendeltetett végük beteljesülésére, az elmúlásra várva. Szokatlan, egyszerre lírai és drátöl volt látható a komáromi Csemadok Galériában, s amely azáltal, hogy egy országos rendezvény — az idei Jókainapok — keretén belül került megnyitásra, mindjárt túl is lépett a szűkebb regionális határokon. Tízegynéhányan próbálkoztak a kör tagjai közül, hogy képpé formálják, sokak számára érzékelhetővé, s érthetővé tegyék az enyészetnek kiszolgáltatott hajók látványa által sugallt pillanat varázsát. E szándék megvalósítása tizenhármuknak sikerült végül is, s az idényzáró tárlaton az ő alkotásaikkal találkozhattak a tárlatlátogatók. A festők közül Bencsicsné G. Katalin, Fekete Zoltán, Fügedi Jenő, Jády István, Kocsis Ernő, Kopócs Tibor, Obonya Sándor, Platzner Tibor és Vavrikné Sz. Erzsébet, a fotósok közül pedig Bíró Béla, Nagy Tivadar, Flatzner László és Szűcs Jenő képpé formált élményeivel. Ahány név, annyi alkotó egyéniség, annyiféle meglátás és művészi megközelítés, ábrázolás. A realisztikustól egészen az elvontabb megfogalmazásokig, találó, újszerű ötletekig. E sokrétűségen és sokszínűségen túl mégis egységes tárlat. Gondolatában, Kopócs Tibor: Döglött hajó romantikus idillié (olaj) Obonya Sándor: Utolsó állomás (olaj) Fekete Zoltán: Hajóroncsok a Vág-parton (olaj) mai momentum a világmindenség állandó körforgásában. Az elmúlás, a megsemmisülés szomorú törvényszerűsége sejlik föl néhány pillanatra a partravetett hajók látványában. Tárgyi, emberi vonatkozásában egyaránt. Minden bizonnyal ez fogta meg a Komáromi Képzőművész Körnek a tagjait is, amikor első, bemutatkozó közös tárlatuk témájául éppen ezt a motívumot választották. Annak a tárlatnak egységes témájául, amely május végémondanivalójában egységes. Az elmúlás, a megsemmisülés gondolata hatotta át és tette egységessé. Az elmúlásé, esetenként jóval mélyebben az egyszerű tárgyi elmúlásnál, megsemmisülésnél. És mégsem lehangoló, „szomorú” tárlatot láttunk azért. Mert az elmúlást, megsemmisülést sugalló látvány mögött aránylag gyakran fölsejlett az is, hogy egyszer talán ismét éppen karcsú hajótestekben ölt újra formát e parton vergődő roncsok megfáradt anyaga. Magáról, a Komáromi Képzőművész Körről még annyit kell elmondani, hogy mintegy másféléves közös alkotó ténykedés után jutott el első közös tárlatáig. A Csemadok járási bizottságának patronálásával alakult meg 1983 decemberében a Csemadok Komáromi Helyi szervezetének keretén belül, hogy folytatója, továbbvivöje legyen Komárom és környéke gazdag képzőművészeti hagyományainak, s hogy kicsit szervezettebben összefogja a Komáromban és környékén élő és alkotó — hivatásos és nem hivatásos — képzőművészeket és a képzőművészetet kedvelőket. Szükségessége, gondolom, nem szorul magyarázatra. Életerejét pedig már ez az első közös bemutatkozás is határozottan kidomborította. Ezért merem ajánlani a szélesebb közvélemény figyelmébe is munkáját. NÉMETH GYULA A szerző felvételei 5
