A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-23 / 34. szám

Képes kronika TISZTELET A HARCOSOKNAK Ezekben a napokban országszerte a szlovák nemzeti felkelés kirobbanására emlékezünk. Negyvenegy év távlatából is joggal hangsúlyozzuk, hogy a szlovák nemzeti felkelés nem volt sem véletlen, sem elszigetelt jelenség. A harcok lefolyása és eredményei világosan mutatják, hogy gondosan előkészített és megszerve­zett tudatos fellépés volt a nemzeti demokratikus forradalom egyértelműen megjelölt céljaival. A felkelés gondos előkészítése elsősorban a kommu­nisták érdeme. A CSKP Moszkvában tevékenykedő vezetésének köszönhető, hogy a nemzetközi kommu­nista mozgalom stratégiájával és taktikájával össz­hangban kidolgozták a nemzeti felszabadító harc forra­dalmi-politikai irányvonalát és legközelebbi feladatait. Ennek a koncepciónak alkotószellemű megvalósítása elválaszt ha ta tlanul összefügg Szlovákia Kommunista Pártja 5. illegális központi vezetőségének létrehozásá­val és tevékenységével. Karol Šmidke. Gustáv Husák és Ladislav Npvomeský elvtársak a CSKP moszkvai veze­tésének irányelveivel összhangban kidolgozták a forra­dalmi célt. a tömegek fasisztaellenes érzelmeire építve szervezettséget vittek az ellenállásba, szorgalmazták a felkelés legfelsőbb szervének a Szlovák Nemzeti Ta­nácsnak létrehozását. A felkelés nemcsak nemzeti, hanem internacionalis­ta jellegű is volt. Szerves részét képezte a fasizmus ellen vívott nemzetközi harcnak. A szlovák felkelőkkel válNetve közel 30 európai nép fiai küzdöttek az itteni harcokban. A legnagyobb segítséget a tapasztalt szov­jet harcosok nyújtották. Viliam Plevza Harcban a máért című könyvében nagyra értékeli a magyar antifasiszták részvételét a felkelés frontjain vívott harcokban. Töb­bek között ezeket írja: „A Petőfi partizánosztag és a Nógrádi csoport nemcsak a harci akciókban vett részt, hanem magyar nyelvű röpiratokkal megszervezte azt is. hogy a magyar lakosság segítséget és erkölcsi támogatást nyújtson a felkelőknek". Az internacionalizmus az antifasiszta szabadság­­mozgalom egyik legjellegzetesebb vonása. Az igazi hazafi éppen a partizánmozgalomban bizonyította azt, hogy egyúttal lelkes internacionalista is. Ezért korunk összes haladó erői közeledésének folyamata az imperi­alizmus és militarizmus ellen a békéért és a békés egymás mellett élésért folyó harcban ugyancsak jelen­tős ösztönzést kapott a második világháború alatti partizánmozgalomtól. A szlovák nemzeti felkelés feltételeit a szovjet hadse­reg győzelmes előrenyomulása teremtette meg. A Szovjetunió felbecsülhetetlen értékű politikai, anyagi és katonai segítséget nyújtott a felkelésnek, úgy a katonai, mint a partizánharcok idején. A partizánoszta­gok zavart keltettek a fasiszta csapatok hátában, segí­tették a közeledő szovjet hadsereget és sokan átvere­kedték magukat a szovjet csapatokhoz. A szlovák nemzeti felkelés Csehszlovákia népei szá­mára a demokratikus forradalom kezdetét jelentette. Olyan politikai, gaazdaségi és kulturális változások kezdetét amelyek a társadalom szocialista irányú fej­lődését eredményezték. A felkelés előkészítése megva­lósítása során és a továbbiakban is olyan tartós értékek jöttek létre, amelyek mai életünk alapját képezik. Cseh­szlovákia újkori történetében a legnagyobb értéket a szociális igazság elérése jelenti. Ezért a szocializmus vívmányainak védelme és sokszorozása jelenti ma a forradalmi harcok haladó hagyományainak továbbfej­lesztését Tavaly a 40. évforduló központi ünnepségein mon­dotta Gustáv Husák elvtárs: „Sok idő telt el 1944. felejthetetlen évének drámai fejleményei óta. E fejle­mények hősei résztvevői és tanúi fokozatosan távoznak sorainkból. Ez az élet törvénye. A felkelés azonban él. és örök időkre tartós értékként élni fog a nép emléke­zetében. Időszerű gondolatokat tartogat az új felnö­vekvő nemzedékek számára. Kútforrása a tanulságok­nak és a tapasztalatoknak, iskolája a nemzeti büszke­ségnek. a szocialista hazafiségnak és az internaciona­lista érzelmeknek." STRASSER GYÖRGY FELHÍVÁS A VILÁG IFJÚSÁGÁHOZ Moszkvában, a luzsnyiki Lenin Stadionban augusztus 3-án ünnepi műsorral zárult a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó. Moszkvai idő szerint este kilenc órakor kezdődött meg a záróünnepség (felvételünkön) ame­lyen részt vettek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői, képviselői. Az ünnepélyes meg­nyitás után Carlos Carrion Cruz (felvételünkön) a nica­­raguai Sandinista Ifjúsági Szövetség országos végrehaj­tó bizottságának koordinátora olvasta fel a fesztivál felhívását a világ ifjúságához és diákjaihoz. A dokumen­tum egyebek között leszögezte: „Hisszük, hogy az ifjúságnak jobb jövője lehet és kell, hogy legyen. E cél elérése érdekében közösen kell törekednünk arra, hogy mindenki bízhasson á holnapban, joga legyen a munká­ra, az emberhez méltó életre, az alapműveltség, és szakképzettség szerzésére, az állam és a társadalom irányításában való részvételre, hogy lehetősége legyen alapvető szociális, gazdasági, politikai, állampolgári és emberi jogainak érvényesítésére ..." HIROSIMA ÉVFORDULÓJÁN Több mint ötvenezer ember gyűlt össze augusztus 6-án Hirosimában a Békeparkban, hogy megemlékezzen az első amerikai atombomba ledobásának 40. évfordulójá­ról. A résztvevők „haláljelenetet" is tartottak, (kép) Az amerikai haladó közvélemény is megemlékezett a'Hiro­sima és Nagasaki elleni atomtámadás áldozatairól. A tragédia 40. évfordulóján háború ellenes tüntetések voltak Washingtonban, New Yorkban. Philadelphiában, Chicagóban es más varosokban. Athénban augusztus 5-én a nukleáris fegyverkezés elleni tiltakozás jeléül görögök ezrei alkottak emberláncot az Akropolisz körül. A hirosimai atombombázás áldozatainak emlékére a nyugat-német békevédők a mutlangeni amerikai tá­maszpontnál tüntettek, ahol az amerikaiak Pershing—2 nukleáris rakétákat helyeztek el. TÜNTETÉSEK CHILÉBEN A chilei rezsim rendőrsége az elmúlt na­pokban tömegesen tartóztatta le az ellen­zékieket és a főváros utcáin lezajlott ösz­­szetűzésekben egy 13 éves kisfiú életét vesztette. A rendőrség durván fellépett a kormányellenes tüntetés résztvevői ellen. (A ČSTK bel- és külföldi képszolgálata) 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom