A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-09 / 32. szám
/ Moholy-Nagy László: Kinetikus konstruktiv rendszer (1922) A Maffia és Amerika Pavel Borovička a tényirodalom külföldön is jól ismert cseh képviselője. Több könyve (pl. a Híres politikai merényletek) magyarul is olvasható, s nyilván ez a most megjelent izgalmas kötete — Mafie — is hamarosan eljut a magyar olvasóhoz. Borovička nem az az Író, aki húsz könyv alapján ír egy huszonegyediket. Témájának alaposan utána jár; módszeresen gyűjti a dokumentumokat, a szemtanúk nyilatkozatait, a különböző újságcikkeket és híradásokat; a helyszínen ismerkedik a körülményekkel és a terepviszonyokkal, s amint e legutóbbi könyve is bizonyítja: a teljes igazság feltárása érdekében interjúkat is készít az események szereplőivel és szemtanúival. Szakmai szempontból egyáltalán nem kifogásolható módszer, az ember olykor mégis hitetlenkedve veszi tudomásul a dolgot, elvégre olyan témáról van szó — a maffia titkos üzelmeiről, üzleti machinációiról és a soha sem tisztázott bűnügyek tömkelegéről —, amelyről épp a bennfentesek hajlandók a legkevésbé nyilatkozni, nagyon is érthető okokból kifolyólag. Persze nyilvánvaló, hogy nem a „nagyfönökök", a háttérben meghúzódó és az onnan irányító „keresztapák" mesélnek ezekről az ügyekről az írónak, hanem a Las Vegas-i szállodák portásai, liftboyok és pincérek, olyan emberek, akik többnyire csak látásból ismerték az események résztvevőit és főszereplőit, s a részletekről nem is tudhatnak különösebben sokat. Az író nem is azért szólaltatja meg őket, mintha ők lennének a koronatanúk, csupán ezekkel a párbeszédekkel is jellemezni szeretné azt a világot, amelyről könyvében szó van. Látványos leleplezéseket természetesen senki se várjon a szerzőtől, elvégre ö is csak annyit tudhat az amerikai maffiáról, amenynyit a rendőrségnek sikerült felgöngyölítenie vagy amit maga a maffia hajlandó önmagáról elárulni. Ám ez sem kevés, ráadásul az lábú. Mondták is, hogy most má a ... András nem adja Gézáho a jányát. Mikor osztán az Örzsi befutott előle a veröckébű, akkor a Géza azt mondta: Én előlem nem futsz be többet, mert többet feléd se nizek. Nem is ment többet feléje. A szomszíd falubú hozott magának asszonyt." DOBAINÉ KISS ILONA MEGJEGYZÉS Jelen írásom részlet egy terjedelmesebb dolgozatból. Beszélgetőpartnereim szavai a dolgozatban szó szerint vannak idézve, mivel azonban nem nyelvjárási szempontú vizsgálatról van szó, a finomabb nyelvjárási sajátosságokat (pl. é, a) nem jelöltem. Tekintettel e nyilatkozatok konkrét személyes vonatkozásaira, az idézetek után nem tüntettem fel a nyilatkozó nevét. Az adatközlők névsorát a dolgozat végén találja meg az érdeklődő. A vallomások egyébként nagyjából a századeleji állapotokat tükrözik vissza. ADATKÖZLŐK; Kovács Sándorné Csanda Julianna, sz. 1891; Dobai Ferencné Gulyás Éva, sz. 1894; Fodor Józsefné Mócsa Ilona, sz. 1899; Zajos Andrásné Dobai Julianna, sz. 1902; Dobai János, sz. 1908; Dobai Jánosné Csáki Erzsébet, sz. 1913; Kovács Ferenc, sz. 1908; Kovács László, sz. 1919; Kovács Lászlóné Dobai Julianna, sz. 1927. ’Párválasztási szokások Kisújfalun (Nová Vieska) Emlékszem a röpülés boldogságára (Latinovits Zoltán írásai) Hallottam és olvastam, hogy Latinovits Zoltán túl érzékeny, sértődékeny, gőgös, hirtelen haragú, goromba ember volt Mindezen tulajdonságai ellenére az általam megismert legnagyobb színésznek tartom. A munka megszállottja volt. Egyszer így nyilatkozott: „Szenvedélyem az igazságkeresés. Káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok." Volt diák, asztalos, gépkönyvelő, anyagátvevő, egyetemi hallgató, hidmunkás, kőművestanuló, építészmérnök és színész Élénk emlékezetünkben élnek még tévéprodukciói, színpadi szerepei és rendezői tevékenysége. Élete és pályája sajnos korán félbeszakadt. Latinovits nemcsak a Nagy László által megkoronázott „Szinészkirályként" alkotott egyedülállót, de alaposan átgondolt és átélt írásaival is nagy port vert föl. A több mint egy évtizede megjelent Ködszurkáló című kötet órák alatt elfogyott a könyvesboltok polcairól. Gondolom, szintén nagy sikere lesz az Emlékszem a röpülés boldogságára címmel napvilágot látott összegyűjtött írásoknak is, melyek a Magvető kiadásában jelentek meg. Az aránylag vaskos kötet tartalmazza a már említett Ködszurkálót is Mint ahogy a mottóban is utal rá a szerző, az írásokra jelentősen hat Gordon Craig szelleme. Századunk nagy angol rendezőjének, színészének, díszlettervezőjének és írójának számos rendezése és színpadtervezési megoldása keltett annak idején feltűnést. A kötet második részét „a színházról, születésről, életről, halálról" szóló írások alkotják. Aki összességében akarja megismerni a művészt és az embert annak feltétlenül el kell olvasni ezt a részt Latinovits felel az olvasó által képzeletben feltett kérdésekre és felel önmagának. A befejező rész a Bagó story, alcíme: Vallomások a kutyavilágról. Élete utolsó éveiben született írásait tartalmazza. A vívódás, a vergődés észlelhető a nagyszerű karcolatokból: mint a bajba jutott madár erőlködve, csapkodva igyekszik szabadulni onnan, ahonnan nincs kiút Az olvasó ennek ellenére meggyőződhet arról, hogy nem a vívódó és vergődő író, hanem az őszinte, becsületes, egyszóval nagyszerű színész és ember szól hozzá. Az a színész és ember, aki érthetetlen tévedések és túlkapások folytán európai művészi rangja ellenére annak idején nem lehetett a talán általa legjobban szeretett társulat, a Vígszínház tagja és vezető művésze. Tíz évvel ezelőtt Mezey Mária, aki szinte anyai gondoskodással vigyázott Latinovitsra, az alábbi üzenetet intézte hozzá távirat formájában: „Gyönyörű leveled köszönöm, betegségtől, harctól függőleges állapotban leszögezett kézzel kérlek írj leveleket mindenről, mindenkinek. Egyszer könyv lesz belőled, az több a színészetnél. Ne herdáld el a kiszabott időt, mint én." egyszerű halandó számára módfelett izgalmas és érdekfeszítő. Ma már mindenki tudja például, hogy az amerikai titkosszolgálat és a szervezett alvilág együttműködött a második világháború idején a szicíliai partraszállás előkészítésében. De ettől a különböző részletek még nagyon is érdekesek lehetnek, s Borovička arra is rávilágít, hogy ez az együttműködés korántsem önzetlenség vagy hazafiúi fellángolás volt a maffia részéről, hanem nagyon is átgondolt és megfontolt, mindenekelőtt az üzleti szempontokat szem előtt tartó számítás eredménye. A könyvből kitűnik; az olaszok amennyit nyertek a réven, annyit veszítettek a vámon. Mert bár igaz, hogy a szövetséges csapatok szicíliai partraszállása az olasz fasizmus bukását jelentette, de az amerikai tisztek „tolmácsaiként" érkező amerikai—olasz maffiózók ismét megteremtették annak a lehetőségét, hogy a szervezett alvilág visszaszerezze a fasizmus alatt elveszített pozícióit, sőt befolyását most már az egész félszigetre kiterjeszthesse. De Borovička könyve ezt a kérdéskört csupán mellékesen említi, hiszen elsősorban az amerikai maffia viselt dolgaival foglalkozik. A legbujább fantáziájú krimiszerző sem képes olyan fordulatok kiagyalására, amilyeneket az amerikai valóság, a kis és nagy gengszterek produkálnak szinte naponta. Mar pusztán ezeknek az eseteknek az ismertetése is izgalmas lehet, de Borovičkát az összefüggések, a szervezett bűnözésnek táptalajt adó amerikai társadalom, a maffia és a politikai élet kapcsolatai is izgatják, s véleményét egyáltalán nem rejti véka alár A kiadó bízott a szerzőben, hiszen 90 000 példányban jelentette meg a könyvet, s egy pillanatig sem kétséges, hogy hamarosan eltűnik a boltokból. Gondolom, a Madách Kiadó sem szalasztja el a kínálkozó lehetőséget és hamarosan magyarul is olvasható lesz V. P. Borovička Mafie című könyve. LACZA TIHAMÉR Latinovits Zoltán valóban nem herdálta el a „kiszabott időt", hiszen napi 14—16 órát dolgozott. Ez a tény fordult meg gondolataimban, amikor a Gobbi Hilda által létrehozott Színészmúzeum „Latinovits sarkában" elméláztam néhány percet no és az, hogy hirtelen félbeszakadt életműve a magyar színháztörténet önálló fejezete. ÁBEL GÁBOR 11
