A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-02 / 31. szám
Hallottukolvastukláttuk — Hülye vagy, Gábor, de nagy hülye vagy! — mondta Zsuzsa egyszerű természetességgel. Feddés, szidás akart lenni a szava, de inkább kedves elmarasztalásnak tűnt. — Hát még ezek után sem érted, hogy szeretlek, hogy teljesen beléd vagyok esve?!... Nem törődve az önbecsülésemmel, most már azt is kimondom, hogy szívesen feleségül mennék hozzád. Gábor a könyvespolchoz támaszkodva, megrendültén nézte az őszintén kitárulkozó lányt. Csodálta az erejét és a bátorságát, amiért ki merte mondani a legrejtettebb érzéseit és gondolatait, vállalva annak a kockázatát, hogy esetleg visszautasításra talál, esetleg nevetség tárgyává válik. Úgy érezte magát, mint akinek megbénult a keze-lába, de még a nyelve is. Most mit csináljon, mit mondjon ?... Elvégre azt mégsem mondhatja, hogy minden oké, Zsuzsa, nagyon örülök, hogy annyira szeretsz, rövidesen összeházasodunk, aztán majd csak lesz valahogy ... Hogy is mondhatná, mikor neki esze ágában sincs házasodni, meg különben sem érez akkora vonzalmat Zsuzsa iránt — legalább is pillanatnyilag nem —, hogy feleségül tudná venni. Valamit azonban mégis csak kell mondani, de mit!? Zsuzsa visszafojtott lélegzettel, alig rebbenő szemmel várta Gabi válaszát. Olyan vágyakozást tükrözött az arca, mint annak a meddő asszonynak, aki egy boldog kismamának a karján ülő gyermekét bámulja. Közbejöhetne valami váratlan esemény, földrengés, csoda, bármi, csak történne már valami, aminek az ürügyén megúszhatná a válaszadást. De nem történt semmi. Minden olyan békés, csendes és nyugodt volt, hogy szinte fájt, Zsuzsa pedig látható türelmetlenséggel várakozott: — Megnémultál, Gábor? — Nézd, Zsuzsa, a házasság ... — ... szent dolog, tudom ... — folytatta Zsuzsa látva, hogy Gábor tanácstalan a nagy zavarában. Ironizálni kezdett. — Társadalmi szempontból is nagy a jelentősége, mert nem mindegy ám, hogy milyen családokból tevődik össze a társadalom, következésképp : alaposan meg kell gondolni és fontolni ... Azért sok a válás manapság, mert a fiatalok meggondolatlanok, felelőtlenek, s felkészületlenül ugranak bele a házasságba, akár az úszni nem tudó az ismeretlen, mély vízbe, vagyis nem gondolják végig a dolgokat, csak kapják magukat és máris a házasságkötő teremben kötnek ki. aztán egy-két év múlva fuldokolnak, segítségért kiabálnak ... És ki segítsen? A szülők? A társadalom? ... Hát persze, ki más, mint a társadalom, hiszen a társadalom mindent kibír, még az elzüllött szülök elhagyott gyerekeit is felneveli... Mindezt tudom, Gábor, de én ... mi... Gábor kiérezte Zsuzsa keserűségét a gondolatai mögül, s vigasztalni, vagy inkább meggyőzni próbálta valamiről, történetesen arról, hogy a két külön futó út valahol, valamikor összeérhet, egymásba torkollhat. — Nézd, Zsuzsa, nekem az a nézetem, hogy valóban végig kell gondolni. Aludjunk rá egyet-kettőt. Szerintem a házasságot nem lehet lekésni, mint például a vonatot, vagy a találkát... — Gábor abban reménykedett, hogy így körüljárva a kérdés lényegét, egy időre elodázhatja az őszinte kinyilatkoztatást. — Én már alaposan megfontoltam és végiggondoltam mindent, Gabi — kezdte a lány olyan magabiztos határozottsággal, mintha már régen felkészült volna erre a beszélgetésre. — Én egy év múlva végzek, s azonnal beléphetek az egyik szerkesztőségbe. (Folytatjuk) KÖNYV Rákos Sándor: A tűz kérlelése „Pók-korában jól ismertem kegyedet./ Lenge háló csücskén fogtunk legyeket./ Fölöttünk egy kancsal poszméh lebegett./ Nyolc kacsója is volt Önnek s ezeket/ mind megkérte az a méh, kit/ kegyed három álló hétig szeretett./ S végül persze megevett./ Negyed század távolából köszönt rám vissza ez a Pók-románc című vers, a Szegények vonulása kötetből, az első nagy Rákos Sándor-gyűjteményből, amely még 1959- ben jelent meg, szinte előjátékaként egyrészt Rákos Sándor költészete kiteljesedésének, másrészt a hatvanas években virágbaboruló magyar irodalomnak. És most íme, huszonöt év után itt az egybegyűjtött versek impozáns kötete, A tűz kérlelése. Rákos, meglepően, mindmáig nem szerepel a legjobb magyar költők, a Nagy Lászlók, a Pilinszkyk, a Weöres Sándorok, Juhász Ferencek névsorában, s ha van is legendája, az inkább csak a műfordítóé, az ékírásos akkád eposzok, a Gilgames és az Agyagtáblák üzenete című gyűjtemények kongeniáiis átköltöjének (mert itt ez a legpontosabb terminus) a legendája. Pedig-pedig ... a Szegények vonulását az eltelt évtizedek alatt csupa érett, jelentős kötet követte a Fák, viharban, a Táguló körök, a Kiáltásnyi csönd. Az emlék jelene és a Társasmonológ! Miért nincs hát kellő visszhangja Rákos Sándor költészetének? Csak találgatni tudjuk, s ha ezt tesszük, nem biztos, hogy az igazságra lelünk. De próbáljuk meg! Kortársai közül ö merészkedett legmesszebbre (főleg az utolsó köteteiben) a modem költészet útján. Másodszor: ő jutott a legtávolabbra a múltba merülés útján is, midőn az akkád eposzok vagy az óceániai költészet fordítása közben rálelt e magyar lírában jóformán teljesen ismeretlen forrásvidékre. Nem soroljuk tovább. Elégedjünk meg azzal, hogy Rákos Sándor az egyik legjobb élő magyar költő. Bizonyíték rá egybegyűjtött verseinek pompás kötete, A tűz kérlelése, s például ez a négysoros Vers: „Az ember idejut. Ha ráér,/ verset ír a versért magáért./ Hogy ami elsuhan fölötte,/ szavakkal lazán megkötözze. (cselényi) TELEVÍZIÓ Albert Igen, a szakmai elismerés nagy dolog. Vannak tudósok, akik rangfokozatok, címek tömkelegével rendelkeznek, fölfedezések, találmányok sorával büszkélkedhetnek, mégis csak a szakterület napszámosainak számítanak. Tehetségesek, nagy munkabírásúak, szorgalmasak — nem elég. Akadémiai tagság. Nobel-díj sem. Sokszor a szerencse, még az igazi, nagy szerencse sem. Valami többlet kell: intuitív ráérző készség, kiapadhatatlan személyes vonzerő. És ki tudná megmondani, még mi egyéb: a zsenialitásra nincs recept. Mint ahogy arra sem, hogy tanítványok, munkatársak, de szakmai-tudományos ellenfelek is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozzanak valakiről. Hogy a szakma ne csak elismerje, tisztelje, megbecsülje, de szeresse is öt. Hogy mindannyian csak úgy szólítsák: papa, Albert. A Magyar Televízió közelmúltban sugárzott. Szent-Györgyi Albertról készített portréfilmje intim betekintést engedélyezett e nagyszerű tudós életébe, munkásságába. Elindulva a magyarországi kezdetektől, folytatva az angliai, hollandiai tanulmányutakkal, a szegedi tanáréveken keresztül eljutva a C-vitamin felfedezéséig, a már többször hallott. kedves történeten át a Nobel-dijig, a második világháborús megpróbáltatásokig, az antifasiszta ellenállásig — minden benne volt. Benne a felszabadulás utáni kezdetek, az Egyesült Államokban eltöltött évtizedek. A visszatekintés számos síkját beleágyazva a kilencvenéves tudóssal készített beszélgetésbe. jelenkori munkásságának, elveinek, munkamódszereinek pazar bemutatójába. A film méltán nyert dijat a 25. miskolci rövidfilmfesztiválon. Újból közel hozta, megszerettette, akit már eddig is nagyon tiszteltünk: az előrehaladott kora ellenére is kiváló szellemi frisseségnek örvendő, aktív embert, aki a maga költötte Psalmus Humánus szavaival üzent kortársainak. Kleiszner Erzsébet SZÍNHÁZ Jövedelmező állás „Az ember társadalmi életre teremtődött!" — mondatja Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij szereplőinek egyikével a Jövedelmező állás című darabjában, s ezzel mintegy jelzi, hogy a korrumpálódott és önbecsülését veszített főhős: Zsadov karriertörténetét kritikai nézőpontból közelíti meg. Osztrovszkij komédiájának hagyományosan lehetséges értelmezése szerint ugyanis adva van egy fiatalember, aki tanulmányai befejeztével hiába próbál ragaszkodni az egyetemen beténevelt szép, ám életidegen ideálokhoz. Mondjuk az értelmes, becsületes munka szeretetéhez, a tisztesség igényéhez, a társadalmi hasznosságba vetett hitéhez, mert részint a kérlelhetetlen társadalmi körülmények, de még inkább a saját állhatatlansága, a könnyebb megoldások iránti hajlama csakhamar letérítik a büszkén választott útról. Ennek valódi oka pedig nem egyéb, mint hogy a társadalomban mindenki legföljebb üres szólamnak tekinti azokat az eszményeket, amelyek meggyőződéssé érlelődtek benne az iskolában. Ezért amolyan kettős világképet alakit ki magának, miszerint vannak a korruptak és becstelenek, illetve a tiszták és tisztességesek. Ô az utóbbiak pártján lép az életbe, de egyhamar szembekerül a kérlelhetetlen igazsággal... A bratis/avai Hviezdoslav színház előadását Ľubomír Vajdíčka rendezte, akinek színpadi munkáit méltán kíséri széleskörű érdeklődés. Méltán, hiszen a rendezéseivel közvetített gondolatok szinte mindig a mához szólnak. A ma emberéhez, annak ellenére, hogy az általa rendezett darabok zömének kézirata a klasszikus drámairodalom polcain keresendő. Stílusának sajátja, hogy többnyire együttgondolkodásra készteti, vitára sarkallja a nézőt; emellett azonban — a közösségi dilemnák s az egyéni magatartásformák útvesztőjében — pontosan, ám sohasem szájbarágóan a saját véleményét is megfogalmazza. Jbggal érdemel hát megkülönböztetett figyelmet a Hviezdoslav Színház műsorán szereplő Osztrovszkij-darab. Részint témafölvetése. részint a rendezői tálalás őszintesége miatt. És igazságtalan lennék, ha elfeledném megemlíteni: a nemzeti színház prózai társulata színészi erőinek javát összpontosította ebben az előadásban, hiszen Emil Horváth, Ctibor Filčík, František Zvarík, Ľubomír Paulovič, Zdena Grúberová, Emília Vášáryová, Zdena Studeň ková. Magda Vášáryová is játszanak a Jozef Ciller által díszletezett Jövedelmező állásban. Miklósi Péter HANGLEMEZ Nicolai Gedda lemeze Az Opus kisebb-nagyobb időközökben az énekművészet szerelmeseinek kedvében járva megjelenteti a hazai piacon a nemzetközi élvonalba tartozó énekesek egy-egy lemezét. Annak idején három világhírű tenorista: Placido Domingo, Luciano Pavarotti, Jósé Carréras művészetéből kaphattunk ízelítőt. A közelmúltban egy további élvonalbeli tenorista, Nicolai Gedda lemeze is az üzletekbe került, melynek az az érdekessége, hogy nem stúdióban készült felvételt tartalmaz, hanem Gedda egy 1981-es moszkvai koncertjének felvételét, s felidézi az élő hangverseny légkörét, megismételhetetlen hangulatát. A lemezen, melyet a moszkvai Melogyija adott át az Opusnak, klasszikus orosz népdalok és románcok feldolgozásai szerepelnek. Ma már általánossá vált szokás, hogy pódiumon és hanglemezen a dalok szövege az eredeti nyelven szólal meg. Így van ez jelen esetben is. Az ember az első pillanatban talán elcsodálkozna a kiejtés akcentusmentes tisztaságán. Ha azonban a tolmácsoló művész származását jobban szemügyre vesszük, kitűnik, hogy orosz apa és svéd anya gyermeke — a művésznév az eredet mindkét ágát pontosan elárulja — s így az orosz nyelv tolmácsolása természetes. De ez a tökély nemcsak az orosz nyelvre vonatkozik, hanem a többi világnyelvre is, mert Gedda hat nyelvet beszél anyanyelvi szinten, így előadásában mindig megvalósul a szöveg és a zene ideális szimbiózisa. Nikolai Gedda 60 éves s szinte csodával határos, hogy hangja még ma is teljes szépségében zeng; fellépése a világ legnevesebb koncerttermeinek pódiumán is ünnepnek számít. Hangja, ez a minden érzelmet kifejezni tudó igazi lírai tenor, gyönyörű és bársonyosan lágy, leheletszerű pianói szinte lélegzetállítóak, s a magas hangok birodalmának még ma is korlátlan ura. Hangját az elmúlt három és fél évtized alatt — szerencsénkre — számtalan hanglemezen megörökítették (közülük nem egy a hazai piacon is felbukkant már), de ez a mostani Opus—Melogyija lemez, amelyen Gedda művészetét a lágyan dallamos orosz dal szolgálatába állította, a maga nemében egyedülálló. Varga József 15
