A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-12 / 2. szám
Pöstyénbe egy pár kicsi, egészen lapos csomagot, amely belefér az aktatáskájába, és megbeszélni a vasúti technikussal. hogy vagy ő maga, vagy olyan emberek, akiknek helyén van a szívük, olykor-olykor rakjanak egy darabkát abból a csomagból a vágányra, vagy inkább egy olyan vonat aljára, amely legkésőbb úgy egy óra múlva indul... — Elviszem — mondta Jorík. Természetesnek vette, hiszen ez csak az önként vállalt feladatok közé tartozik. A gondolataiba mélyedt katona húsos ajkai mintha a levegőt csókolták volna. Jorík pedig azt gondolta magában, hogy összekötő élete nem Ígérkezik könnyűnek, nehezebb lesz mint képzelte, mert ha a Farkas és a Katona mindig ilyen hosszadalmasan gondolkodnak, elrabolják minden szabad idejét. — Ne vigyél Pöstyénbe semmilyen táskát — döntött végül az új partner. — Aki visszaadja neked a borítékot, hoz majd egy aktatáskát, benne lesznek a téglácskák is, a boríték is. Menj a pályaudvarra villamossal... És még egy darabig hangosan gondolkodott. Hétfőn reggel a vonatindulásig már nem tudnak beszerezni két azonos aktatáskát. Azt vagy egy embernek kell megvenni két boltban, vagy két különböző embernek ugyanabban a boltban, ha nem kapnának más helyen hajszálannyira azonosat. A két aktatáska rendszerét Pöstyén után bevezetik. Csak egyszerűen cserélgetni fogják őket. A Fa utca sarkán elbúcsúztak és Jorík úgy döntött, hogy semmit sem árt vele az ügynek, ha most beül a Lerchnerhez egy dupla adag sonka meg egy korsó aranyszínű, habzó sör mellé. Ott álltak a Szárazvámon levő trafik előtt, és Jorík azonnal felismerte a katonát bár most egy bizonytalan származású sötét öltönyben és egy viseltes vasutassapkában feszített. Nem is egymás mellett álltak, de abban a pillanatban, amikor a tekintetük találkozott, a Katona megfordult és elindult fölfelé, a Védcölöp utcába. A többit csak akkor értette meg, amikor látta, hogy egy drapp színű tavaszi kabátos lány, aktatáskával a kezében kissé távolabb állt, majd elindult a megálló felé. — Jó reggelt — csivitelte a lány barátságosan. — Neked is — élt vissza játékosan a helyzettel és bizalmasan rámosolygott a lányra, a férfiak örökös kérdésével hangjában és szemében is: milyen vagy. kié vagy. és tudod-e, hogy tetszel nekem? A lány tekintete pedig ezt mondta: olyan vagyok, amilyen, semmi közöd hozzá, nem neked szült az anyám, és pontosan tudom, mire gondolsz te meg a többi férfi. — Megengeded? — gálánsán lehajolt, és kivette az aktatáskát a lány kezéből: de nehéz ez, az úristenit! Nagy csikorgással bedöcögött a villamos, egy pillanatra magukra maradtak, s akkor a lány azt sziszegte: — Csak hatezer van a borítékban. Hat darab ezerkoronás. — És a többi? — suttogta a férfi mozdulatlan ajakkal. — Em-tizennyolcasok. Tíz darab. Ismered ezeket? Elvegyültek a felszállók közé, átfurakodtak a villamos középső peronjáig és ott is maradtak. Még annyi ideje volt, hogy a szemével intsen a lánynak: ismeri ezeket a gonosz aknákat, amelyek egy nagyobb férfitenyérben is elférnek, vagy legalábbis elrejthetők benne. Kis, fekete téglák. Remélte, hogy eredeti csomagolásukban dobálták be őket az aktatáskába, mert ha ezt az istenverést valami fémhez érinted, nehezen szakad el onnan, nagyon erős mágnes. És ha csak úgy szabadon rakják őket egymásra, az egyik odaragad a másikhoz és a harmadikhoz, és ember legyen a talpán, aki véres verejtékkel szétszaggatja. Oldalukra egy szögletes rudacskát forrasztottak. Már csak egy jelentéktelen külsejű ember kell, aki feltűnésmentes mozdulattal odateszi valahová a téglát, letépi a rudacskát, beleveti a középen levő szögletes nyílásba, s mint aki dolgát jól végezte, továbbsétál. Egy kicsit sajnálta, hogy az utasok tömege elválasztotta tőle a lányt. Attól a pillanattól fogva, hogy megtudta; nemsokára ugrani fog, nem is gondolt nőre. De most, ahogy így nézte a gesztenyebama fürtöket, amint azok a zöld micisapka alól a gallérra omlanak, kedve támadt, hogy ujjaival, tenyerével alányúljon, megemelje a hajzuhatagot és megcsókolja a kivillanó testbőrt. Közelről voltaképpen csak két percig láthatta. A tiszta, fehér arcbőr, a szemtelen, kíváncsi orrocska, amelybe talán beesik az eső, a fiatalos barna szemek... és sehol egy parányi ránc. Azután a lány hirtelen felszívódott. Eltűnt, leszállt a Nyugdíj Intézetnél, vissza se nézett, eltűnt az utca rengetegében, s amikor újra meglátta, lefelé ment a Sánc úton, sietősen lépkedve apró lábacskáival. (Folytatjuk) L. GÁLY OLGA_________ TÉU RÓZSA Láttam rózsát hosszan virágzót, ám ily makacsot még soha! Úgy nyúlik sudáran az égnek, mintha nem a tél, hanem a szép nyár dereka köré fonná csábos sötétrőt szirmait Egyszál magában, mint mesés hős, kinek sziklákat csoda nyit —üzent hadat naptárnak, fagynak, s december dermedt Idusán a letarolt diófát lesve, amely túl a haláltusán sorsának magát megadva a tetszhalálba menekült — a rózsatő — friss bimbót hajtva — bár zordon ködökbe merült, egyre zöldellt, játékos kedvvel szélnek, fagynak egyként örült. Mint ifjú nő, ki öle kincsét ringatja — ringott bimbaja; mint szerető, kinek a vágyban lázban bomlik ki dús haja, úgy nevelgette, s próbálgatta dacos örömmel e virág dúsítani nektárral, színnel, kifeslett kelyhe bíborát. A karcsú, szívós szár hegyén bordón kinyílott szűz ajak aranyvasárnap-hozta hótól dermesztve most már így marad, s ha nem törik le rossz kezek, ha nem kaszálja le vihar, áttelel törékeny-töretlen, mint aki tudja — mit akar. FOTÓ: KÖNÖZSI MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ ÉJSZAKÁK ÉS NAPPALOK Innen az ablakból nappal ha félre húzom a függönyt tisztán látni a várost mintha most nőttek volna ki a házak a búzamezőkből éjszaka csak a lámpák s az ablakok fénye jelzi a tájat és nem látszik ekkor hogy kormos az ég a szabályos tömbök rései közt a távoli erdő vízszagú ködbe borul és elindul lassan a csatornák mentén visszafoglalni egykori lombbirodalmát s az útra sötét csíkokat rajzol hangtalanul roppan a tér kőkoszorúja amíg a ködben végigmorajlik egy hosszú teherszerelvény mintha az egykori ménes amely a keményre döngölt földutakon párát lehelve űzte a hajnalt itatókútja felé valahol messze a másik irányból már árad a fény a kőtetemekre és visszavonul az erdő ártéri gátja mögé kezdődhet újra a harca önmaga ellen 15
