A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 4. szám
Tudomány-technika BELE LEHET HALNI A FÉLELEMBE? A LEGTAKARÉKOSABB JÁRMŰ Száz kilométeres úton 0,074 liter benzint fogyaszt a világ legtakarékosabb jármüve. A nemzetközi vetélkedőre az angliai Silverstone versenypályáján került sor, itt javította meg 21,5 százalékkal az eddigi világcsúcsot a Ford UFO—2 jelzésű háromkerekűje, amelynek 15 köbcentiméteres egyhengeres motor az erőforrása. A rendkívül lapos, áramvonalas járműben inkább fekszik mint ül a vezető, a rekord-futáson a Ford kísérleti laboratóriumának mindössze 44 kilogramm testsúlyú asszisztensnője. A csupán 28 köbcentiméteres, golflabda méretű és alakú üzemanyagtartályt közvetlenül az elektronikus befecskendezésű és gyújtású motor felett helyezték el. GYÜMÖLCS AZ IBOLYÁNTÚLI FÉNYBEN Már régóta tudjuk, hogy bizonyos rovarok, például a méhek, a színkép ibolyántúli tartományát is látják, a hosszú hullámú vörös fény tartományát azonban nem érzékelik. Az evolúció évmilliói során nyilvánvalóan nem fejlődhetett ki olyan képesség, ami valamilyen módon ne hajtott volna hasznot az élőlénynek. Valószínű, tehát, hogy például a madarak számára másként jelentek meg bizonyos objektumok ibolyántúli fényben, mint a közönséges fényben. Az ilyen objektumok különösen erősen elnyelik vagy visszaverik az ibolánytúli fényt. A regensbrugi egyetem kutatói behatóan megvizsgálták a madarak ibolyántúli látását. Kiderült például, hogy azok a bogyós gyümölcsök, amelyek előttünk kéken vagy kékesfeketén, jelennek meg, szokatlanul erősen verik vissza az ibolyántúli fényt. Számos bogyós gyümölcs, például a szeder vagy a szőlő gyümölcshéján viaszos, lemosható bevonat van. Ha ezt a viaszréteget eltávolítják, csökken az ibolyántúli visszaverődés is. Eddig nem tudták pontosan, hogy milyen célt szolgál a gyümölcs viaszrétege. Most sikerült megfejteni rendeltetését: jeladó a madarak optikai környezetében. Felhívja az állatok figyelmét a gyümölcsre és ezzel a magvak elterjedését szolgálja. Az egész Délkelet-Ázsiában elterjedt mókuscickányok, vagy tupaiák páronként egy meghatározott területen élnek, amelyet a hím minden betolakodó ellen megvéd. A hím tupaiák fogságban azonnal megtámadják a másik hímet és a küzdelem néhány perc alatt eldől. Miután a rangsort tisztázták, a győztes alig törődik tovább a vesztessel, az mintegy három hét alatt elpusztul. Halálának közvetlen oka nem a köztük lezajlott harc; tehát pl. nem sebesülés okozza, hanem a győztes állandó jelenléte. Ezt a kérdést vizsgálta Dietrich von Holst, a beyreuthi egyetem állatpszichológusa és a következő eredményekre jutott. Ha a két állatot a harc után úgy választják el egymástól, hogy a vesztes nem láthatja a győztest, akkor ez utóbbi ugyanolyan gyorsan összeszedi magát a harc után, mint a győztes. Ha a következő napokon újra összehozzák a győztessel, s attól ismételten vereséget szenved, ez semmi kimutatható egészségi károsodást nem okoz neki. Amennyiben azonban egy dróthálóval választják el őket, s így a vesztes állandóan látni kénytelen a győztest úgy a vesztes fogyni kezd és végül elpusztul. Emberi fogalmakkal úgy mondhatnánk, hogy belehal az állandó félelembe. A vesztes viselkedése veresége pillanatától teljesen megváltozik. Kétféle viselkedésmódot figyeltek meg. Az egyik az aktív vesztes, amely minden konfrontációt igyekszik elkerülni és állandóan kitér a győztes útjából. Viselkedése csaknem teljesen a győzteshez igazodik. A másik a passzív vesztes, amely egész nap apatikusan ül a kalitka sarkában és még a győztes ritka támadásait is védekezési vagy menekülési kísérlet nélkül tűri. Míg a győztes állatok pszichológiai szem-REMÉNY A HALLÁSRA Immár az utolsó vizsgálatokat végzi a sebész egy forradalmian új műtét előtt, amellyel viszsza akarják adni a 21 éves Jessica Rees hallását. Az oxfordi egyetem csinos diákja négyéves korában súlyos agyhártyagyulladás következtében süketült meg. Most egy sor elektródot ültetnek be a szervezetébe hallásápontból ugyanolyan állapotban vannak, mint a harcban részt nem vett kontroll hímek, addig a legyőzöttek egyértelmű stresszreakciót mutatnak. Pajzsmirigyük és nemi hormonjaik szintje a vérben csökken, a koleszterin szintje és a karbamid mennyisége viszont annyira megemelkedik, hogy a passzív vesztesek egy része karbamidmérgezésben pusztul el. A mellékvesék is eltérően működnek a kétféle vesztésnél: az aktív vesztesek vérében nem emelkedik a cortol és corticosteron szintje, ezért a szimpatikus idegrendszer aktivitása erőteljesen fokozódik. Ennek az aktivitásnak mélyreható következményeit jelzi a tupaiák szívverése. Összecsapás előtt mindkét állat szívverése a normális éjjelnappali ingadozást mutatja. Harc közben szívverésük messze a nappali maximum fölé emelkedik. A harc eldőlte után a győztes szívverése rövid időn belül visszaáll a normális szintre, az aktív vesztes szívverése viszont tartósan a magas harci szinten marad még akkor is, ha éjszakára külön ketrecbe zárják. Ez azután előbb-utóbb szívinfarktushoz vezet. Egészen más a helyzet a passzív veszteseknél. Náluk a szimpatikus idegrendszer aktivitása nem fokozódik, szívverésük normális, viszont drámaian megemelkedik a vér cortisol- és corticosteronszintje. Ezzel együtt csaknem teljesen megszűnik az immunrendszer aktivitása. Pl.: a limfociták száma néhány napon belül a kezdeti érték 20%-ra csökken. A vereség tehát különböző pszichológiai következményekkel jár, amelyek különböző kórképet idéznek elő. Nagy kérdés, hogy a kísérletek tapasztalatai alkalmazhatók-e más emlősállatokra, netán az emberre is? nak visszaadására. A kísérletképpen beültetett öt platina elektróddal már érzékeli a fülébe játszott zenei hangokat. A különböző hangmagasságokra reagáló elektródokat a nyakában hordott kapcsolódobozzal kötik öszsze a mellének bőre alatt elhelyezett vevőkészülékkel. Jessica, aki szájról olvas és csaknem normálisan beszél, az oxfordi egyetem első teljesen süket diákja. ÉRDEKESSÉGEK A MÉHEKRŐL DDT-gyűjtögető méhek A brazíliai egyetem kutatói megfigyelték, hogy az Eufriesia purpurata méh hímjeit vonzza a hírhedt rovarirtószer, a DDT. Sok órás munkával kapargatják a DDT-t a vele kezelt házak falairól. Ahol a legnagyobb a vegyszerkoncentráció, ott gyűlik össze a legtöbb méh. Nyilvánvaló — legalábbis rövid távon —, hogy nem károsodnak a DDT-től — laboratóriumi körülmények között éppoly hosszú ideig éltek a DDT hatásának kitett méhek, mint ellenőrző társaik. Egyiküknek-másikuknak kétezer mikrogrammnyi DDT volt a szervezetükben — a mi mézelő méheinknek a fele már hat mikrogrammnyi vegyszertől elpusztul. A Rio ltuxi vidékén végzett vizsgálatok egyértelműen arra vallanak, hogy a DDT-gyűjtögető méhek akadályozzák a maláriaellenes intézkedések sikerét, mert begyűjtik a maláriaterjesztő szúnyogok megsemmisítésére kiszórt DDT-t. Valósággal megszállják a DDT-vel bepermetezett házakat, a lakók egyre többet panaszkodnak a gyűjtögető méhek okozta zaj miatt. Még nem tudják, hogy miért keresik előszeretettel a DDT-t a méhek hímjei. Valószínű, hogy valamilyen természetes anyaggal tévesztik össze, amelyet saját csalogató anyagaik, feromonjaik bioszintézisére vagy birodalmuk határainak kijelölésére használnak. Méhek — kutatók 1 :0 A méhekről mindig is köztudott volt, hogy meglehetősen intelligens állatok. James Gould, a Princeton Egyetem állatlélektannal foglalkozó kutatója arra volt kíváncsi, hogy ez az értelem meddig is terjed. Egy kísérletre kijelölt kaptár közeléből az ott élő méhek élelemforrását az eredeti helyétől ötven méterrel távolabbra helyezte. A méhek az új helyet egy perc alatt felfedezték. Ezután egyenes vonalban újabb ötven méterrel távolabbra helyezte az élelemforrást. A méhek egy percen belül ismét felfedezték. Gould még csak előkészületeket tett a következő ötven méterrel való továbbhelyezésre, amikor arra lett figyelmes, hogy a méhek elhúznak mellette, és az élelemforrás jövendő helye, egy ötven méterrel távolabbi pont felé tartanak. Gould szerint a méhek viselkedése egyelőre felfoghatatlan. 16
