A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-19 / 3. szám
Szlovákiai magyar néptáncok KATONA ISTVÁN Fotó: PrandI Sándor ezekre a dallamokra énekelni, gyakran találkozunk olyan cigányzenészekkel, akik egyszerűen hegedűn utánozták a duda hangzását. Tehát az átmenet nem történhetett egyik napról a másikra. Ha a gyűjtések folyamán dudanótákra bukkantuk, megpróbáljuk ráirányítani az adatközlő idős emberek figyelmét erre a tényezőre, és ekkor valami elképesztően más történik, mint az eddig tapasztaltak voltak. Egy részük azonnal leáll a tánccal, és csak az egészen idősek kezdenek el valami teljesen mást táncolni, ami már a régebbi stílusjegyeket őrző páros táncaink elözöngéje. Az Ipolymentére különösen jellemző ez, hisz tudjuk, hogy a duda itt élt a legtovább. Ezek a tények bizonyítják, hogy él az archaikusabb jegyeket őrző réteg az Ipolymentén, amely egész a régi réteghez vezet vissza, de épp a gyűjtések foghíjassága és felületi kéregérintése nem ad módot kimerítőbb vizsgálódásra. A mai adatok alapján csak a száraz tényekre szorítkozhatunk: Az ipolymenti és a honti csárdáson is erősen érződik a reformkori nemzeti páros tánc hatása. Leggyakoribb motívuma a kétlépéses csárdás, amit csak ritkán szakit meg kétirányú páros forgás. A csárdás a dudaszóra járt lassú páros táncot szoríthatta ki! Ezen a vidéken is a friss csárdás az archaikusabb. Motívumaiban, helyi változataiban gyakori a csalogatós forma. A nyílt forgáskor és különtáncoláskor megjelennek az ugrós típusú motívumok, amelyek már a középkor gazdag táncéletét villantják fel. A karikázó. Az ipolymenti karikázó háromtételes, lassúbb, lépőből vagy csárdásból és friss részekből tevődik össze. Mint az eddig ismertetett — vidékeken itt is, csak lányok táncolták — asszonyok és férfiak sohasem. Hangszeres zene nem kísérte ezt a táncot, sőt a táncrendnek sem vált részévé. Az énekelt dallamok már nem kötődtek szorosan a karikázóhoz, hanem teljesen szabadon bármilyen dallamot énekeltek hozzá, ami nekik megfelelt. Megjegyezném, hogy van adatunk arról, hogy itt is volt kapcsolata e táncnak a tavaszi böjti időszakkal, csak már régen eltűnt az emlékezetből. 1982-ben Inámban egy idős néni még elmondta, hogy volt játszóhelyük (egy híd mellett), ahol böjt alatt összegyűltek és táncoltak. A fiatalabb nemzedék karikázójába már idegen páros táncra utaló motívumok is bekerültek, sőt ugyanúgy, mint a gazdaasszonyok táncában, a táncot esetenként rövid páros tánccal fejezték be. HONT ES IPOLYMENTE 04 ifi Kft? 11 IflCM Mint már azt korábban néhányszor említettem, a verbunk és a csárdás az újstílusú táncok családjába tartozik. Elterjedésük a XIX. század derekára tehető. Régebbi páros táncaikat sajnos egyre inkább felváltották a polgári, a — főleg nyugati német hatásra keletkezett műtáncok, amit a parasztság részben még asszimilált, de az ára ennek a folyamatnak az volt, hogy szinte teljesen eltűnt az a régebbi réteg, ami ma már csak Erdély egyes részein ismert. Ehhez a változáshoz hozzájárult még egy másik, nem sokkal gyengébb tényező, a hangszeres zene változása is. Táncdallamaink zöme ének jellegű, s különösen a palóc nyelvjárású Ipolymentén leggyakoribb a dudakíséret elterjedése. Ez mindenképpen egy kezdetlegesebb formát őrizhetett. Tudjuk, hogy a dudanóták csak egyoktávosak, és a szövegek szótagszámban is ehhez illeszkedtek. A dudások eltűnése után jelenik meg a hangszeres zene fejlettebb változata, a vonós hangszeres zene. A dudanótákat nem lehetett
