A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-28 / 26. szám

V. Szabó Rózsi és Gyurkovics Mihály az előadás egyik jelenetében

ČAPEK: AZ ANYA

Évadzáró bemutató a MATESZ kassai (Košice) Thália Színpadán

Találó időpontban, a hatvanmillió halottat követelő második világégés befejeztének negyvenedik évfordulóján, illetve egy minden eddiginél szörnyűbb háború veszélye elleni békesség-óhajtás időszakában tűzte műsorára a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpada az 1938-ban még nem is ötvenévesen elhunyt jeles cseh író, drámaszerzö, műfordító és újságíró — Karel Čapek darabját Az anyát A szerző utolsó színmüvének születése óta eltelt negyvenvalahány esztendő ugyanis nem olyan sok, hogy ki-ki saját tapasztalatból, esetleg szüleinek elbeszéléséből ne tudjon a fasizmus uralomrajutásának és a háború előszelének morális dilemmáiról. Karel Čapeknek röviddel a halála előtt befejezett színpadi intelme — sajnos — ma is időszerű, érdemes hát felvállalni annak tartalmi, emberi és társadalmi üzenetét. De színházilag is értékes alkotás „Az anya", mert a kortársit a klasszikussal ötvöző cseh drámairodalomban kevés az ennyire zárt szerkezetű remekmű, mint épp ez a színdarab. A hely és a cselekmény színpadi egysége úgyszólván példaszerű, de szorosra fogott az időbeli kiterjedés is. Korábban ilyen szerkezetben fogantak a „jól megcsinált" darabok: a polgári tézisdrámák. E forma fénykora, mély művészi értelemmel való telítése talán Ibsenhez fűződik; Gorkij is ebben a felfogásban írta a Vássza Zseleznovát, Čapek pedig lényegében ebben az egy esetben élt ezzel a zárt figuraábrázolási szerkezettel, de ekkor tökéletes drámaírói biztonsággal.

Az anya konfliktusában és cselekményében a társadalmi s az egyéni komponensek aránya oly hajszálpontosan méretett ki, a mondanivaló olyannyira egyértelmű, hogy a rendező legföljebb arányokat módosíthat (például a kiélezettebb helyzetekben az anyát indulatosabbra fogja, konszolidáltabb

periódusokban viszont „emberasszon/' voltát emeli ki); ám ha valóban Karel Čapek: Az anya cimű művét akarja eljátszani, nem tehet mást, mint hogy realista módon színre viszi a darabot és bizonyos értelemben aktualizálja mondanivalóját.

A bemutató óta sokat tűnődtem azon: mi kárpótolhatja a rendezőt, akit a mai színház sokkal nagyobb alkotótársi lehetőségekhez szoktatott; sőt el is várja tőle a műhöz való alkotó s önálló hozzászólást? Nos, munkájának lehet egy külön jutalma, amely „játékmesteri" minőségben illeti. Az anyából vérbeli „nagy előadás" születhet, mert a főszerep körül minden szerep nagy szerep: egymásnak feszülésük, összecsapásaik mesterien hangszerelt sorozata az első perctől torkon ragadhatja a nézőt és a befejezésig lekötheti a figyelmét. Az előadás így nemcsak feszültséggel, hanem mély társadalmi és emberi igazsággal töltődik fel, s ily módon egyszerre szerezhet esztétikai, etikai, teátrális élményt.

Úgy tetszik, Horváth Lajos, a Thália Színpadon látott előadás rendezője mindezt világosan látta. Jó értelemben véve újítani s tömöriteni csupán a mű szellemében kívánt. Amit ez irányban tett, azt a színház legsajátabb eszközeivel tette, s olykor-olykor a kitartott csendektől sem félve engedte hatni a tömör, súlyos mondatokat. A dráma művészi specifikumát a szereplők mozgatásának sajátos eszközrendszerével, illetve a reális világot a földöntúlitól elválasztó világítási effektusokkal kívánta kiemelni. Helyesen döntötte el azt is, hogy a mondanivaló melyik húrja rezonál ma a legerőteljesebben. Itt és ma Čapek üzenetének legfontosabb eleme nem-(csak) a gyermekeiket szerető, becsületesen gondolkodó anyák dilemmája, hanem az, hogy hiába kész mindent megtenni gyér-BENYOVSZKY MÓRIC, A REGÉNYHŐS

A magyarországi regényirodalom úgy keletkezett, hogy a fejlettebb külföldi (francia, német, angol) „románokat" átdolgozták magyarra, s hasonlóan volt ez a szlovák irodalomban is, amelyben viszont a magyar átdolgozás megkönnyítette a távolabbi nemzeti irodalmi alkotások megértését és lefordítását. Ilyen szabad átdolgozás németből a (francia eredetű) Kartigám... török kisaszszony ritka és emlékezetes történetei..., amelyet Mészáros Ignác adott Id épp a felvilágosodás kezdetén 1772-ben. Michal Semian szlovák költő és evangélikus pap ezt eredeti magyar regénynek vélve fordította le és adta ki Pozsonyban még 1790-ben, s verses betéteinek lefordításával új versformákat honosított meg a szlovák költészetben. Franciából fordította Báróczi Sándor a Kasszandrát, amely a kor egyik legnépszerűbb magyar olvasmánya volt, hasonlóan mint Szekér Joákim Magyar Robinson'\a. Így született meg az első szlovák regénykompiláció, Jozef Ignác Bajza műve: René ifjú történetei és tapasztalatai (1783), amely a francia Féne Ion Telemachjának szabad átdolgozása és kiegészítése szlovákiai utaztatásával.

Ezeknek a nyugaton keletkezett heroikus regényeknek a legfontosabb sajátosságuk az érdekes történet, a meseszövés volt. A művek eredeti címében nem is használták a regény szót, hanem „ritka és nevezetes történetet" írtak, s szlovákban az ennek megfelelő nevezetes történetet (pamätné príhody) és a kalandregényt is jelző „utazásokat és tapasztalatokat". Ilyen regényes olvasmány volt a francia—angol forrásokból átdolgozott-forditott kalandos Benyovszky-életrajz is, amelyet magyarul verses elbeszélésre átdolgozva Gvadányi József adott ki: Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszky Móricnak élete (Pozsony, 1793). A híres kalandor szlovák származású verbói (Vŕbové) magyar nemes volt, ezért fantasztikus kalandjai joggal keltették fel mind a magyar, mind a szlovák írók figyelmét, s mindkét részről többen írtak róla a 18. század végétől egészen napjainkig. Életregényének számos változatát találjuk az angol, a francia, a német és a lengyel irodalomban is. De foglalkoztak vele az orosz, az amerikai és más szakirodalomban is. A szlovák és magyar közönség körében főként a közel két évtizede készült szlovák—magyar koprodukciós filmsorozatból vált különösen népszerűvé a történet.

Benyovszky életregényét először Samuel Čerňanský, Bátovce (Léva melletti falu) szlovák evangélikus prédikátora fordította le németből szlovákra 1805-ben: Pamätné pnhody Hrabéte Beňovského, na vétšim dile od neho samého sepsané, ve výtah pák uvedené a preložené.. . (Benyovszky gróf nevezetes történetei, amelyeket nagyrészt ő maga írt, s itt pedig lerövidítve lefordította S. Čerftanský. a bátovcei evangélikus egyház prédikátora).

A könyvet csehül, gót betűkkel nyomtatták, de a fordító előszava elárulja azt is, hogy megkülönbözteti a szlovákot a csehtöl, néha ez utóbbit tartja a szlovák evangélikusok irodalmi nyelvének. Megjegyzésében a „hrabéte" szóról azt mondja, hogy „a mi gróf szavunk" helyett használja, hogy a csehek és morvák is jobban megértsék. Tehát a hungarizmusok a cseh irodalmi nyelv szlovákosítását jelentenék, amint erre Semian is idéz példákat a Kartigám fordításához írt előszavában. Egyébként Čerňanský ott is használ szlovák szavakat, ahol a cseh kifejezést ismeri, pl. a májust általában csehül (kvéten), de néha szlovákul (máj) írja. Előszavában már megnyilvánul a szlovák felvilágosítók nemzeti öntudata is. Elmondja, hogy Benyovszky történeteit először franciául írta, ebből fordították le angolra, majd angolból németre. Ő pedig azért tartotta fontosnak lefordítani, hogy „a mi szlovákjainknak bizonyára jól esik, ha az ő honfitársuknak (svého krajana) rendkívüli történeteit megismerik ..." Azt is elmondja, hogy nem fordította le az egész könyvet, mert igen terjedelmes s felesleges részletezéseket talál benne, ezért csak „kivonatokat nyújt". Ez valójában azt jelenti, hogy gyakran rövidít, mint a későbbi magyar és szlovák fordítók is. A mű hasznát abban látja, hogy kellemesen szórakoztatja az elmét, s meg lehet ismerni Benyovszky történeteiből, milyen sokat tehet az elszánt, tehetséges, bátor és meggyőződésében megingathatatlan ember.

Ennél részletesebb Palkovič professzor kiadói előszava, amelyet azzal kezd. hogy nem ellensége ugyan az erkölcsös regényeknek sem. de sokkal értékesebbeknek tartja az olyan szórakoztató írásokat, amelyek valóban megtörtént (kiemelés tőle) eseményeket mondanak el. Ha „románt" olvas valaki, gyakran megkérdezi: valóban megtörtént-e ez? S magában így felel: soha! Vagyis a puszta kitalálás e professzor szerint nem olyan értékes, mint a valóság. A továbbiakban ő is nemzeti büszkeséggel szól arról, hogy nem irigyli a németektől, franciáktól, angoloktól, hogy ezernyi művészi regényük van, csupán azt kívánja a szlovák irodalomtól, hogy legalább századrésznyi mennyiségű olyan könyvük legyen, mint a jelen írás. Palkovič, mint szlovák evangélikus, az egységes cseh (bibliai) irodalmi nyelv híve, de megfogalmazásaiban az irodalmat, népet stb. csak szlováknak nevezi, vagyis tudato-10