A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-21 / 25. szám

Ismerős alföldi táj fogad. Közel a magyar—román határ. Tizenöt kilométernyire járunk Nagykárolytól. A falucska piroscserepes, sátortetős házai fürödnek a délelőtti verőfényben. Kocsink lassan halad, előttünk tehéncsorda bandukol ráérősen az aszfalton. A gidres-gödrös országút mentén suttyó gyerekek játszanak a porban. A kapuk előtt ízes, szépbeszédű, tarkaruhás asszonyok tereferélnek.

Moftinul Mic — olvasom a helységnévtábláról. Továbbhajtanék, ám ismerősöm figyelmeztet: mindenképpen érdemes itt megállni, történelmi területen, a majtényi síkon vagyunk.

Kikászálódunk az autóból. Az út menti laposon jókora birkanyáj legelészik. A dús füvet mohón habzsolja a szépszőrü rackanyáj. A két terelőpuli nyelvét lógatva egy sudár jegenye pici árnyékában hűsöl. A juhász kampós botjára támaszkodva mereng, szeme a jószágon pihen.

A történelem tanúsága szerint itt, a majtényi síkon kötötték meg 1711 áprilisának végén a szatmári békét.

Régebben oszlop emlékeztetett a nevezetes helyre.

— A közelmúltban, sajnos — meséli alkalmi ismerősöm, a juhászgazda —, rétápoló talajmunkák végzése közben kifordította egy ekevas, s az értékes relikvia szőrén-szálán eltűnt. Kár érte ... A múlt emlékét — emeli fel botját figyelmeztetés gyanánt —, így tanultam jóapámtól édes szülémtől, tisztelni, becsülni és ápolni kell!

Frissítsük fel az iskolában tanultakat. A II. Rákóczi Ferenc nyomában eredő Siegbert Heister tábornagy 1708. augusztus 3-án Trencsén közelében döntő vereséget mért a kuruc seregre. Ettől kezdve egyre-másra kapituláltak a várak, s a labanccá lett legendás hírű Ocskay László kuruc brigadéros megnyitotta az átpártolások hosszú sorát. Elestek a Garam menti bányavárosok, kudarcot vallott a kurucok liptói támadása s hamarosan az egész Dunántúl a császáriak kezére került. Érsekújvár még kuruc kézen volt, s a várőrség — a szlovák jobbágyokkal együttműködve — sok kárt okozott az ellenségnek. Rákóczi udvari ezredéivel és a

Századeleji parasztporta

svéd—lengyel segédhadakkal Érsekújvár megsegítésére indult, de Romhánynál vereséget szenvedett. Ez volt a szabadságharc utolsó támadó hadművelete.

I. József 1710 őszén a császári haditanács javaslatára Pálffy János tábornagyot, horvát bánt nevezte ki magyarországi főparancsnokká. Pálffy tárgyalások útján kívánta elérni a szabadságharc befejezését. A Lengyelországba induló Rákóczi távollétében Pálffyval Károlyi Sándor folytatta a tárgyalásokat, aki az 1711. március 27-re, Szatmárra összehívott gyűlésen előterjesztette Pálffy békefeltételeit. A békeokmányt 1711. április 30-án írták alá ünnepélyesen a volt Vécsey-házban, Szatmáron. Az épület ma múzeum, melyre az 1 000 éves Szatmár ünnepén emléktáblát helyeztek. A kuruc hadsereg II. Rákóczi Ferenc távollétében a császári főparancsnok előtt 1711 május elején a nagymajtényi síkon letette zászlóit, s fegyvereit megtartva hazaoszlott.

Akkortájt Kismajtény még nem létezett. Helyét a Nagymajtényhoz (Moftinul Mare) tartozó puszta foglalta el. Kismajtény (Moftinul Mic) eredetileg a jelenlegi vasútvonal túlsó részén épült. A települést gyakorta elöntötte az ár, a lakosság menekülni igyekezett a területről. A múlt század nyolcvanas éveiben a falu megvédte a Károlyi grófoktól a Meszszelátó-dombot, s az 1884—86-os években ide költöztek át az emberek. Közvetlenül a nagymajtényi sík szomszédságában felépültek a vályogfalú házak. így az a fura helyzet