A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-14 / 24. szám
Zöld erdőben, zöld mezőben... KÁRPÁTI SÁFRÁNY (Crocus heuffelianus HERB.—šafran Heuffelov) A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó sáfrány (Crocus) nemzetségnek mintegy 80 faja ismert. Legelterjedtebb és Dél-Európában nagyban termesztett képviselője a jóféle vagy festő sáfrány (Crocus sativus), amely nagyanyáink kedvelt fűszernövénye volt. A virág bibéjét gyűjtötték, az tartalmazza ugyanis azokat az aromás illatú, kissé kesernyés festékanyagokat, amelyektől olyan szép aranysárga színű lesz a leves. A sáfránnyal süteményeket, mártásokat, krémeket is színeztek, de a bor festésére is használták. A sáfrány egyike a legrégebben ismert kultúrnövényeinknek: már az Ebers-papirusz, a Biblia és az ősindiai Írások is emlegetik. Az ókori Rómában nagyban termesztették, később átmenetileg megfeledkeztek róla, de az arabok jóvoltából ismét felbukkant a kontinensen, elsősorban a Pireneusi-félszigeten. Maga a sáfrány szó is arab eredetű és sárgát jelent. Tudományos neve viszont a görög kroké (fonal) szóból származik. A festő sáfrány ősszel virágzik, Közép-Európában is honos rokonai (mindössze 4 faj) viszont már koratavaszszal, márciusban-áprilisban nyílnak. A mi tájainkon a — viszonylag — leggyakrabban előforduló Crocus-faj a kárpáti sáfrány, amely 15— 20 cm magas, halvány ibolyaszínű virága már messziről felfedezhető a téli álmából ébredező erdőben. Leveles szára nincs, földbeli szára gömbös hagymagumó. Levelei és virágai tőállóak (a levelek sokszor csak elvirágzás után fejlődnek ki). A virágot hártyás fellevél borítja. A hosszúcsövű lepel a föld alatt is hosszan folytatódik. A kárpáti sáfrány hegyvidéki növény, a gyertyánostölgyesek szelídhumuszos talajait kedveli. Védett. LACZA TIHAMÉR Valter Bisti ka felvétele
