A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-14 / 24. szám
Hallottukolvastukláttuk Majd megszokjuk egymást — mondta magában. — Mindig vágyódtam egy állat után, hogy ne legyek olyan egyedül. Kár, hogy Madelon csak azért száll le az ágyról, hogy meglocsolja a márványlapot a kandalló előtt. Lehajtott fejjel hallgatta a részeg takarítónő szemrehányásait. Hozzá volt szokva, hogy az emberek félreértik. — Egy-két hónap múlva talán már rá fogom venni, hogy eljöjjön velem sétálni. Majd a Regent Parkban fogunk sétálni egy szép tavaszi délutánon. Egyszer majd szembejön velem a hölgy, akitől Madelont kaptam. „Asszonyom — fogom majd mondani —, íme, hűségesen megőriztem, amit rám bízott. Madelon egy kicsit megnőtt azóta, ugye, kissé tán meg is hízott, de nem annyira, hogy formáinak ártana. Általában látszik rajta, hogy az utóbbi hónapokat egy entellektüell társaságban töltötte. Nem hiszem, hogy hátrányára fejlődött volna .. És így szó szót követ majd, mígnem elmegyünk teázni, majd moziba, ki tudja. — A hölgy, amennyire emlékezett rá, csinos és megnyerő külsejű volt, rendkívül egyenes vállal. Egyszerűen, de ízléssel öltözött. Nyilván fiatal, de jómódú dohánykereskedő neje. Édesapja tiszteletben megőszült tisztviselő egy nagy biztosító intézetnél. Egy kis házuk van valahol, talán East Ealingben, egy olyan utcában, melynek minden oldalán hatvan ház áll, és mind egyforma. És az élet bennük szintén tökéletesen egyforma. Lehet. Ó, angol kispolgárság, pontos teaidő, nyugalmas téli esték a kandalló előtt, félóránkint egy szó, az is a waiesi hercegről... Délután csöngettek. Bátky felrázta magát polgári álmaiból és ajtót nyitott. Az ajtóban a hölgy állt. — Eljöttem Madelonért — mondta egyszerűen. — Ó, ó! sőt ó! — mondta Bátky, elveszve a sors csodálatos útjainak szemléletében. — Foglaljon helyet. Madelon még él. De hogy talált meg engem? Mégis, London nagy város... — Nagyon könnyű volt — mondta a hölgy. — Maga tegnap kezembe nyomta ezt a könyvet, hogy fogjam, amíg maga Madelonra vigyáz. A könyvben volt egy levél, Bátky Jánosnak, London, Francis' Street... gondoltam, ez maga. Délután jöttem, hogy itthon találjam. Mert bocsánatot akarok kérni... képzelem, Madelon mit művelt az éjszaka ... szegény ember! — Ó, már kezdtünk összebarátkozni — mondta Bátky szemérmesen. — Egész éjszaka simogattam, mert arra gondoltam olyankor, hogy a maga keze érintette. — Kedves — mondta a hölgy, és levetette kalapját. Most látta csak Bátky, hogy milyen gyönyörű. „Mindig is szerettem a dohánykereskedök feleségeit. A hajában van valami a virginiai dohány nemes sárgaságából." Teát főztek, és amíg a hölgy betöltötte, Bátky megragadta az alkalmat, és felírta egy cédulára: „A szerelmek szeptemberben vagy januárban kezdődnek." Tea után odaült a hölgy lábához és ölébe hajtotta fejét. Arra gondolt, hogy most otthon vannak, a hölgynél otthon. East Ealingben. A falon lóg a család, a nagyapa pofaszakállal. A gramofon karácsonyi énekeket dalol. Minden olyan nyugodt és változhatatlan. A brit birodalom erős alapokon áll. Madelon egy kis macskával játszik a kandalló előtt. A hölgy ajkának oly íze volt, mint a házilag készült eperdzsemnek. Mikor ruháit levetette, mozdulatai nyugodtak és szelídek voltak, mint aki tudja, hogy holnap is lesz egy nap. Lényéből annyi határozottság sugárzott, hogy Bátky nem is csodálkozott váratlan (.Folytatás a 19. oldalon) KÖNYV Ha meghal a Nap Egy olasz öregúr nem akar a Holdra- menni, mert a Holdon nincsenek virágok, halak, madarak, és ott még horgászni sem lehet. Egy temperamentumos olasz újságírónő ellenben — történetesen a fenti öregúr lánya — teljes lendülettel nekivág Amerikának, hogy szóra bírja azokat az embereket, akiknek viszont egyetlen vágyuk elhagyni a Földet, a Nagy Kék Bolygót és utat tömi, felemelkedni a végtelenbe, a csillagok közé. Az ürkorszak a régenvolt Verne-romantikával valahol visszavisz bennünket gyerekkorunk mesevilágába, ugyanakkor tárgyilagosan szemlélve fényévekre el is távolít attól, a kemény realitások talajára kényszerít bennünket. Egy elvontan más világba kalauzol el minket ez a könyv is: a kemény akarat, a megingathatatlan biztonság, a percnyi beosztottság, a hatalmas munka- és tűrőképesség, a tizedmásodpercnyi kiszámitottság acélos férfiaí közé. „Az asztronauták ... drágám, vésse jól az eszébe, az asztronauták gladiátorok: az ürkorszak gladiátorai. A gladiátorokat pedig a halálba küldik..." — mondja valaki a könyvben, s hogy nem csupán írói túlzásról van szó, azt érzékelhetjük a beszélgetések feszült légkörén. A hatvanas évek sikeres és kevésbé ismert űrhajós sztárjai — Schirra, Glenn, Tyitov, Carpenter, Cooper, Shepard, Slayton, Lowwel... szavai, mondatai mögött — a hatalmas vagyon, fegyelmen és tenniakaráson túl — ott vibrál ez a gladiátor-tudat. A rendkívül érdekes, érdekfeszitö könyv, az űrhajózás nagyjaival ismertet meg bennünket, s közben — mintegy mellékesen — figyelemreméltó észrevételeket közöl mindennapjainkról, gondjainkról. Nem csoda hát, hogy rövid idő alatt több nyelven is sikerkönywé vált Oriana Fallaci Ha meghal a Nap című könyve, amelyet a hazai olvasóknak is — mindenkinek, aki szereti az érdekességet, izgalmat, fantáziát, értelmes társalgást — fenntartások nélkül tudunk ajánlani. Csáky Pál Finley: Odüsszeusz világa „A kritikusok egyetértenek abban — irta dr. Johnson, — hogy minden költő közül az epikus költemény oly képességek együttesét feltételezi, melyek külön-külön is elegendőek bármely más irodalmi mü megalkotásához" — írja Finley könyvének „Homérosz és a görögök" című fejezetében s így folytatja: „Johnson John Miltonra, az angol költőre gondolt, kinek életrajzát e szavakkal fejezte be: «Müve csak azért nem a legnagyobb a hösköltemények közül, mert nem az első». A legnagyobb címét örök időkre Homérosz nyerte el, akit a görögök egyszerűen így neveztek: »a költő.«.” Tehát még mindig Homérosz. Úgy tűnik ez a kút valóban feneketlen, hiszen maga Finley panaszolja Bibliográfiai esszéjében, hogy „évről évre megdöbbentő mennyiségű könyv jelenik meg Homéroszról minden lehetséges nyelven". Az „Odüsszeosz világa" című tanulmány. amely az Európa kiadó gyorsan népszerűvé vált „Mérleg" sorozatában látott napvilágot [csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a sorozat rövidebb-hosszabb esszéket tartalmaz s olyan kitűnő munkákat tett már eddig is közzé magyar nyelven, mint Barthes (Mitológiák), Canetti (A túlélő), Benjamin (Német emberek) vagy Kerényi Károly (Hermész, a lélekvezetö) remekei]. Pompás és alapos munka Moses I. Finley professzor Odüsszeusz-tanulmánysorozata. S hogy kicsoda Finley professzor? „Az ókori Görögország társadalmának egyik legjelesebb élő kutatója — amint a kötet jegyzeteiből megtudjuk —, aki 1912-ben született New Yorkban s korszakalkotó tanulmányokat irt az antik szolgaságról; az archaikus görög társadalomról és az ókori gazdaságról s ezek alapműveknek számítanak a szakirodalomban." Bízvást állíthatjuk, hogy az „Odüsszeusz világa" is alapmű, noha nagyközönség számára készült, következésképp nélkülözi a nehézkes, tudományos munkáknál használatos hivatkozás és jegyzetapparátust. Annál élvezetesebb olvasmányt nyújt mindazok számára, akik igazi rajongói az Iliásznak és az Odüsszeiának. —cselényi— SZÍNHÁZ Svätopluk 1985. május 7-e jeles napja volt a szlovákiai operaéletnek. A Szlovák Nemzeti Színház az 1960-as ősbemutató, majd az 1970-ben tartott második premier után, új betanulásban harmadízben is műsorára tűzte a kiváló zeneszerző: Eugen Suchoň történelmi tárgyú dalművét: a Svátoplukot. Azt az operát, amellyel a most 77 éves Suchoň lényegében ugyanazt az utat járja be a szlovák operamuzsika területén, mint annak idején Smetana a cseh nemzeti opera megteremtésével. Alkotói ihletének legfőbb alapvonása a sodró szenvedélyesség, a karakterek jól exponált rajza és a tematikai összefogottság; zeneileg azonban mind a Svätopluk, mind a tizenegy évvel korábban született Örvény (Krútňava) egyazon töröl fakad. Mindkét dalmű a szlovák népdal elemeire épül és a gyengéd lírával elegy drámai erő nemcsak a színpadi cselekmény, hanem a modem harmonizálású melódiák jellemzője. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház, mely mindig is legjobb erőivel szolgálja a honi opera ügyét, a Svätopluk legújabb bemutatóját szintén körültekintő gonddal s alapos előkészítő munka után szólaltatta meg. Az Ondrej Lenárd vezényelte zenekar, nagyszerűen érzékelteti az opera drámai és érzelmi világának változatosságát, a népi muzsika hangjainak szinességét. Branistav Kriška rendezése és Ladislav Vychodil színpadképe egyaránt kitűnő kerettel szolgál a Nagymorva Birodalom egységét szentnek tartó Svätopluk és az öt körülvevő világ ábrázolásához. A rendező az epikai jelenetek kissé statikus voltát a légkör feszültté tételével igyekezett ellensúlyozni, s külön említést érdemel, hogy nem csupán a második felvonás dekoratív nagyjeleneteíben jeleskedett, hanem a kisebb jellemkontrasztok kimunkálásában is. Hagyományaihoz híven, a nemzeti színház operatársulata kettős szereposztásban mutatta be Eugen Suchoň dalművét. Mindkettőben értékes énekes-színészi teljesítmények váltakoznak. A címszerepben Ondrej Malachovský és Peter Mikuláš pontosan ábrázolt, grandiózus figura; a többi szerepben pedig főként František Livora, Juraj Martvoň, Elena Kittnárová, Galla János, Szűcs Róbert, Peter Dvorský, Judt Arnold, Oľga Hanákova és Czakó Anna győzi kitűnő erővel a több mint három órás előadás fárasztó szólamait. Miklósi Péter FOLYÓIRAT Az Iródia néprajzi számáról „Az Iródia igazi célját akkor érheti el, ha nem szűkül be ... a szépirodalmi műfajok meghatározta keretek közé. Értékeinket — ha vannak ilyenek — csak úgy találhatjuk meg, mutathatjuk fel, ha erre a megismerés minden eszközét ; az emocionális művészit éppúgy, mint a racionális egzakt tudományost felhasználjuk." Többek közt ezekkel a gondolatokkal vezeti be Liszka József az Iródia füzetek 8. számát, amely két írás kivételével (Kendi Mária, Kisch András) kizárólag néprajzi tárgyú írásokat tartalmaz. Mint a bevezetőből megtudjuk, a tematikus füzet az Iródia mozgalmon belül kialakulóban lévő „tudományos szekció" kezdeményezésére született, amely a jövőben is várja kezdő fiatalok szárnypróbálgatásait a különböző társadalomtudományi ágazatok területéről. Fontos és örvendetes, hogy az iródiások az irodalmon túl kiterjesztették figyelmüket a rokon társadalomtudományokra is. Azzal, hogy fórumot biztosítottak az e területeken dolgozó, illetve azok iránt mélyebben érdeklődő fiatalok számára, hozzájárulhatnak a szlovákiai magyar tudományosság jövőbeni alapjainak lerakásához. Igazából tehát a kezdeményezés a fontos, épp ezért nem térek ki az egyes írások értékelésére (Káplóczky Bea, Fazekas Mónika-Lakatos Mónika, Szabó Ildikó, D. Kovács József egy-egy munkája olvasható a füzetben). Liszka József A népi kultúra időszerűsége c. előadásában a „folklór", „folklorizmus”, „folklorizáció" stb. kifejezések mibenlétét elemzi, s ezek kapcsán szól a 2. világháború közti szlovákiai magyar néprajzi kutatás történetéről is. A Sarlósok ezirányú munkáját „követendő modellként" állítja napjaink kezdő, amatőr néprajzgyüjtői elé. Csupán remélni szeretnénk, hogy az Iródia mozgalom szemléleti gazdagodása magában hordja egy ígéretes kibontakozás lehetőségét. Ez utóbbihoz azonban a tiszteletet érdemlő egyéni erőfeszítéseken túlmenően érdemlegesebb és hatékonyabb társadalmi támogatás szükségeltetik. A sokszorosítással készült, technikailag igénytelen füzetet (néhány oldal felcserélve, a szöveg helyenként nehezen olvasható) Hodossy Gyula szerkesztette, a néprajzi anyagot Liszka József válogatta. Az anyagot Thain János népművészeti rajzai illusztrálják. A munka a CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) szervezete és az érsekújvári járási könyvtár kiadásában jelent meg. B. Kovács István 15
