A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-14 / 24. szám
• Hangulatteremtő ajándék, tekercsben • A színek s ötletek varázsereje • Alapminták — gazdag választékban • Martinban és másutt: MARTAP-márkaboltokra lenne szükség! m Hazánkban az egy főre jutó papírfogyasztás az elmúlt másfél évtized alatt csaknem megháromszorozódott, ugyanakkor az sem titok, hogy a kis híján hetven kilogrammnyi évi papírfejadag — a takarékossági intézkedések ellenére — a jövőben valószínűleg növekedni fog. Egyebek között közrejátszik ebben, hogy a hetvenes évek küszöbétől nálunk szintén fölkapott lakberendezési divatcikk lett a tapéta. Például a túróéi medence szívében: Martinban gyártott MARTAP védjegyű híresen szép tapéták, melyeknek alapanyagát a gazdag hagyományú honi papíripar adja. Elsősorban a Ružomberokban gyártott papír, bár ezen a környéken joggal tartják számon a délebbre fekvő gömöri papírgyárat is; de ide kívánkozik még, hogy másfél-két évtizeddel ezelőtt a jelenlegi tapétaüzemet szintén papírgyárként tartották nyilván a szlovákiai ipari létesítmények sorában. Liptö, Gömör, Túróc tájait dombos, erdős, helyenként köves talaj borítja. Mindez nagyszerű feltételét jelenti a papírkészítésnek, amihez lényegében három dolog szükségeltetik: szakértelem, viz és nyersanyag — esetünkben a fa. Külön áldása hát a természetnek, hogy ezeken a tájakon e három alapkövetelmény egyikének sem vagyunk híján. Állok hát az ezerkilencszázas esztendők legeslegelejen létesült, egykori papírgyár kapujában es tűnődöm ... Tűnődöm, és a cellulózra, erre a végtelenül egyszerű s mégis olyannyira bonyolult, pótolhatatlan növényi sejtfalanyagra gondolok. Az ősi — még a kínai császárok udvarából származó és Európába arab, illetve mongol közvetítéssel jutott — technológia szerint a rongy, selyemgubó, kender s faháncs anyagát megörölték, majd apró szálakká foszlatták és vízzel keverve, mészoldatban fehérítve sűrű pépet készítettek belőle. E pépből a papirkészítő mester egy fakeretbe foglalt finom szitára meregetett. Ezen a szitán, a víz felszikkadása után, az összekuszálódott szálacskák vékony rétege maradt vissza, amit leemeltek a rámáról, majd lepréseltek és a napon kiteregetve tovább szárítottak. A mester teljes száradás után enywel kezelte a papirost, hogy ily módon csökkentse annak szívóképességét. Tulajdonképpen ez a klasszikus gyártási módszer járja napjainkig is, elvégre a papiros nyersanyaga jelenleg sem egyéb, mint a rongy, a hulladékpapír, de különösképpen a faköszörület és a cellulózrost. A nagyfokú gépesítés eredményeképpen a különbség „csupán" annyi, hogy manapság hántológépek szabadítják meg a fahasábokat a háncsrétegtői, majd baltázógépek aprítják tovább a leendő cellulóz és V /I ff < H if* •v H O § < 12
