A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-14 / 24. szám
CASTBUH DE AURA A kettős kapun átjutva tárul elénk a három szintre osztott vár A Thurzó-palota egyik szobája Annak idején, a tatárjárás utáni korban 1267-ben, IV. Béla rendeletében, — tehát írásos formában először — így jegyezték fel Árva várának nevét: Castrum de Arwa. A Balassák emeltették a várat fél évszázaddal korábban, de mivel országos érdek volt a Krakkó felé vezető út védelme és ellenőrzése, a vár további építését, bővítését, katonai megerősítését sürgette a rendelet. Most, évszázadok múltával is teljes épségben pompázó a 112 méter magas szirtre épített vár, mely ma múzeum és emlékhely. Úgy tárul elénk, hogy önkéntelenül is csábít az ötlet: ha a csavart előre és vissza lehet tekerni, a kereket előre-hátra hajtani —■ miért ne lehetne hasonló módon magunk elé idézni az itt történt eseményeket. Hát ez az ötlet egy kevéske történelmi ismerettel, a mintaszerűen restaurált vár megtekintésekor könnyen megvalósítható. Hajtom, hajtom visszafelé a kereket, az emlékidézés kerekét. Visszafelé, Mátyás király korába: az alsóvár külső fala előtt állok, szemközt az ovális őrtoronnyal, ahol a száműzött Várdai Péter kalocsai érsek raboskodott. Mielőtt idekerült volna, állítólag így köszönt el tőle a király: „Árva voltál Péter, árva maradsz. Árvában halsz meg." IMem lehetett könnyű szívvel raboskodni ott, abban a toronyban még akkor se, ha étkezéskor és más alkalmakkor kiszolgálták őt. Micsoda elképzelések, gondolatok foglalkoztathatták, ha a magasból lepillantott a sebesen vágtató folyóra ... Ám az érsek túlélte Mátyást és kiszabadult, azonban soha többé nem ártotta bele magát az államvezetési ügyekbe. A legalsó, kettős kapun úgy jutunk át, hogy egy hatalmas boltozat alatt, mintegy alagútban kanyarogva lépkedünk felfelé. Azután a második udvarra érkezve elénk tárul a három szintre osztott vár. Hajtom, hajtom az emlékidézés kerekét, hajtom előre, a Thurzó grófok korába, mert az alsovár udvarán állok. György, a nádor fia, akinek a síremléke a várkápolnában látható, annak idején 1614—17-ben Wittenbergben tanult. Két évvel ezelőtt az ottani egyetem könyvtárában magam is láttam a rector magnificusnak megválasztott ifjú tudományos dolgozatát. Mednyánszky Alajos Regék és mondák című gyűjteményes munkájából úgy tudom, hogy a tudományos cím elnyerésekor a várból küldöttség ment az ifjú köszöntésére. Küldöttség, mely vadhúst, bort, gyümölcsöt, halat vitt magával, sőt az ünnepi vacsora után, a wittenbergiek szórakoztatására és a maguk gyönyörűségére, még a hajdútáncot is eljárták. Nézem az udvart és elképzelem: itt is járták, ropták azt a táncot. Elképzelem, bár hallom a szigorú figyelmeztetést : csak az elnyert cím meg a könyv létezése valóban bizonyított, egyébként mondáról van szó. A szögletes őrtomyú középső vár felé igyekszünk. Kanyargó lépcsőkön, egyre feljebb és feljebb. A Thurzó-palotához vezető feljárat előtt megállók, megpihenek. Tény: a palota szobáinak bútorai, festményei, használati tárgyai, a vadászterem freskói meg a honismereti gyűjtemény érdekes. Engem azonban más érdekel most. Hajtom, hajtom az emlékidézés kerekét, hajtom előre, a kuruc felkelés korába, mert a kicsiny, sziklás udvar erre a korra emlékeztet. Innen menekült a 13 éves Thököly Imre, a későbbi kurucvezér, akiről hiteles forrásmunkákra hivatkozva Dr. Ján Tibenský kandidátus is megírta tanulmányában, hogy a kortársak gyakran nevezték „szlovák királynak" is. Ahogyan a palotához vezető feljárat mögötti őrtornyot nézem, elém rajzolódik a jelenet, melyet Wilhelm Altzenbach rézmetszeteinek egyikén láttam: kerékbe törik, kivégzik a kurucokat. Hiteles a történet, hogy 1672-ben az addig bevehetetlennek hitt várat Pika Gáspár, zempléni származású kuruc felkelő és társai elfoglalták. Nem ágyúzással, nem ostrommal foglalták el, hanem sokkal egyszerűbb módon: bevonultak. Pika Gáspár ugyanis a szlovák lakosságot megszervezve 25 község bírájával a kurucokhoz csatlakozott ifjúsággal vonult be a várba, hogy onnan elkergesse az osztrák császárt szolgáló német zsoldosokat. Hosszú hónapokig övék volt a vár, míg Cobb tábornok mintegy 8 000 fős zsoldos sereggel el nem állta a vár felé vezető utakat, és Spork császári tábornok mintegy 6 000 fős sereggel körül nem kerítette. Persze, a császáriak sem ostromolták meg a várat, tudták: ez képtelenség. Kiéheztették a kurucokat. Október 20-án a fellegvár, a citadella oldalára kitűzték a kurucok a fehér zászlót. Megadták magukat — kegyelemre ... Ám nem volt kegyelmes sem a császár, sem a tábornok. November 25-én Pika Gáspárt 31 társával, köztük a 25 szlovák község bírójával kerékbe törette, majd testüket rudakra függesztve a citadella északi oldalán elhelyezve, közszemlére kirakatta. És máig sem tudni, hogy hová temették el a halálra gyötörtek testi maradványait. Nem idézem tovább az emlékeket, mert a citadella ablakából kitekintve szemügyre vettem a tájat: a közeli vízierőmű nagysága, a víztározó kéksége, a gyárak, a modern lakóházak csoportja, az alant sebesen vágtató folyó, a zölden pompázó erdő látványa felvidámított. Lefelé lépkedve a lépcsőkön oly távolinak tűnt a régen, gyermekként hallott mondás: Árva, miért is vagy oly fájdalmas? Az egykor hatalmat jelentő várat most turisták járják. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvételei 5
