A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-31 / 22. szám
Mikor minden pénzük elfogyott, még a fölösleges ruhadarabok is, nem volt már egyéb gazdagságuk, csak az a haj, amit Kati szedett össze a csalitosban, az a szép aranyos haj, melybe a Csató Pista szíve belefonódott s melyet a Csatóné ollója levágott: vagy hogy csak a fele annak a sok hajnak. Ha szégyen lehetett abból, ami gyönyörűség volt, hátha lehetne belőle még pénz is. Kati remegve, reménykedve nyitott be a zsidóboltoshoz. — Vegye meg ezt a hajat! Egy beteg testvéremé volt. Orvosságra van szüksége és nincs pénzünk. De vegye meg tüstént. Sietnem kell. Egyedül hagytam. Vállat vont a boltos, nem használhatja, mert egymagában nagyon kevés, arra pedig nagyon különös színű, hogy összekeverhetné más hajjal, hanem mivel a Katinak is szakasztott olyan haja van, a kettőt együtt megveszi jó pénzen. A lány elhalványult, szomorú pillantást vetett a tükörbe, sóhajtott és lehajtotta szép fejét, mint a búzakalász a sarló alá. Lihegve ért haza nemsokára, de a beteg nem volt már egyedül. Az öreg Péri járkált sötéten fel s alá a szobában. Eljött, ide talált; a hír megsúgta neki, mi történt, s a keserűség útra készté. — Hová lett a húgod koronája ? — kérdé a belépőtől dühösen. — Levágták! — szólt Kati dacosan, az ágyhoz lépve, mintha el volna készülve megvédni azt, ki eszméletlen fekszik benne. Péri elhallgatott, majd egyszerre vadul szegződtek megüresedett szemei Katira. — Hát a te hajad hová lett? — Levágtam! — mondá félénken s kivette az orvosságos-üveget a köténye alól. Sóhajtott az öreg, azután sokáig nézte, nézte a két szép lány, közül hol az egyiket, hol a másikat. Az egyik, aki ott áll, olyan piros, mint a rózsa, a másik, aki ott nyög, olyan fehér, mint a liliom. És mégis a rózsát sajnálta meg elébb. Hozzáment, megsimogatta a csitri fejecskéjét gyöngéden, szeretettel: — Szegény Katám! A te hajad kinő még! 75 ÉVVEL EZELŐTT, 1910. MÁJUS 28-ÁN HUNYT EL A NAGY MAGYAR PRÓZAÍRÓ, MIKSZÁTH KÁLMÁM. Nagy Zoltán illusztrációja kiemelkedő verseskötete jelenik meg: a Szülőföldemről, a Búzavirágok és városok, a Ma még lenyugszik a nap Atlantisz felett stb. Megírja vallomásait is Életemből című könyvében. Nezval annak idején regényeket, színmüveket is írt. A Prévost regényéből írt verses drámája, a Manón Lescaut bizonyult sikeresnek. Vitézslav Nezvalt hálás népe a legmagasabb művészi címekkel, kitüntetésekkel halmozta el. Többek között, 1951-ben elnyerte a Csehszlovák Békedíjat, két évvel később a Béke Világtanács aranyérmével tüntették ki. 1951-ben és 1953-ban állami díjat kapott, ugyancsak 1953-ban adományozták neki a nemzeti művész címet. A halála előtti esztendőkben egyre tisztább hangon énekel a szocializmus győzelméről, a szovjet nép iránt érzett megbecsüléséről és szeretetéröl, Csehszlovákia népeinek boldogulásáról. Hangja himnikusan zengi be tájainkat, gondolatébresztő erővel hatol az emberek tudatába: „Embernek hosszú szép derűt,/ pásztornak bő tejet kívánok,/ legyen a folyó vize áldott/ az én falumban s mindenütt,/ a béke dalát zengem .. DÉNES GYÖRGY Hallottukolvastuk'láttuk KIÁLLÍTÁS Üdvözlet A bratislavai Szakszervezetek Háza első emeleti csarnokában amatőr képzőművészek és amatőr fotósok alkotásaiból rendeztek kiállítást. Üdvözlet a felszabadított városnak, szocialista hazánk, Szlovákia fővárosának. Az amatőr fotósok előzetesen szervezett pályázatának ötven legsikerültebb alkotását mutatták be ezen a kiállításon. Díjazni, hivatalosan értékelni később, hetek múlva fogják a fényképeket, a kiállítás májusvégi zárása után. Valószínűleg a látogatók véleményét is figyelembe véve, mert a teremőrök mindenkit megkérnek: írja be észrevételeit, megjegyzéseit a vendégkönyvbe. A fényképek első megtekintése után a látogatók örömmel állapítják meg: nem a szörnyű háborúra, a város bombázására emlékeztetnek a fotósok, hanem az építés, az alkotás negyven évére, és elsősorban az építőkre, az alkotókra. Miroslav Cársky portréi is azért keltenek érdeklődést a szemlélők körében. Egyébként, ha jobban megnézzük ezeket a portrékat, megtetszik nekünk a nem szokványos ábrázolásmód is. Hasonló, de mégis más témájú portrékat állított ki „A munka" címmel Jozef Vadovic ký. Tévedés a címből arra következtetni, hogy talán szokványos munkafelvételek ezek a fényképek. Igazi portrék. Érdekes és érdeklődést felkeltő Csongrádi Miklós öt felvételéből álló, „Nyári játék" című sorozata, mert a felvételeken a bratislavai szökőkutak melletti szobrok láthatók, de a fotós sajátos és művészi szemléltetésében. A legtöbb látogató csodálkozva jegyzi meg: Valóban, ezek a szobrok játszanak. Nagyon jó riportképekkel mutatkozott be ezen a kiállításon Stanislav Pekár. Legsikerültebb alkotása a „Verseny" című, amely az önkéntes tűzoltók versenyének egyik, izgalmas pillanatát örökítette meg. Említésre érdemes a fényképeket válogató rendezők szemlélete: az emberábrázolást előnyben részesítették. A szemlélet helyességét bizonyítja, hogy csak néhány, igazán művészi kivitelezésű épületfelvétel látható a kiállításon. És az is, hogy a kiállítást megtekintő látogatók érdeklődése nyilvánvaló, tetszésnyilvánítása pedig a vendégkönyvből kiolvasható. Hajdú András KÖNYV Egy fontos szellemi műhely története A Selmeci Bányászati Akadémiáról szóló kiadványból (A selmeci bányászati és erdészeti akadémia oktatóinak rövid életrajza és szakirodalmi munkássága 1735—1981) — amelyet az akadémia alapításának 250. évfordulója tesz időszerűvé — az érdeklődő a bányászat, kohászat és erdészet magyarországi történetéről tájékozódhat. A Selmecbányái (Banská Štiavnica) akadémia történetére vonatkozó adatokat a szerzők nagy odafigyeléssel igen gondos munkával gyűjtötték öszsze és dolgozták fel. Az akadémián az oktatás 1867-ig német nyelven, majd az 1867-es osztrák—magyar kiegyezést követően egészen 1918-ig magyar nyelven folyt. 1918-ban a magyar állam elrendelte az akadémia értéktárgyainak az elszállítását Miskolcra, de 1919-ben a főiskola székhelyéül Sopront jelölte ki. A kiadványból megtudhatjuk, hogy a tanárok szakirodalmi munkássága sok esetben a szaktudományok szempontjából is alapvető jelentőségű volt. A lexikonban minden olyan oktató neve szerepel, aki szakirodalmi tevékenységet folytatott és szellemi munkásságának hatása nemcsak a történelmi Magyarországon, hanem bizonyos esetekben külföldön is érzékelhető volt. A kiadványban feltüntetett publikációk többsége eredetiben vagy másolatban Banská Štiavnicán, a miskolci vagy a soproni egyetemi könyvtárban megtalálható. A könyv az életrajzi adatokon túlmenően a korabeli akadémiai épületek, laboratóriumok, előadótermek, gyűjtemények, mérnöki oklevelek, bányatiszti viseletek, tanulmányi érmek stb. fényképmásolatait is tartalmazza. A személyi mutató időbeli sorrendben, tanszékek szerint közli az oktató tanárok nevét, legfontosabb életrajzi adataikat, beosztásukat, szakirodalmi tevékenységüket. A kötet a magyarországi bányászati-kohászati és erdészeti felsőoktatás történetének válogatott bibliográfiáját is tartalmazza. A maga nemében forrásmű. amelyben német, angol és orosz nyelvű összefoglalások is szerepelnek. A művet mindazok figyelmébe ajánljuk, akiket közelebbről is érdekel a magyarországi és a hazai gépészet, mechanika, geodézia, ásványtan, földtan, kémia, kémiai technológia, erdészet és más tudományágak és oktatásuk története. Dr. Simon László kandidátus Szombathy Viktor: Az északi hegyek ölelésében A Móra Ferenc Könyvkiadó Ezerszínű Magyarország sorozata éppenséggel a Szépirodalmi Kiadó Magyarország felfedezése sorozatának kistestvére is lehetne. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ifjúsági kiadó vállalkozása csak az ifjúságnak szólna, hisz azok a felnőtt olvasók is minden bizonnyal örömmel és megelégedéssel fogják olvasni, akik csak most ismerkednek az ország tájaival, hagyományaival. Szombathy Viktor könyve látványos megvalósulása a sorozat által felvállalt feladatnak: meghitt „vallomás a szülőföldről" és a „fölnevelő táj arculatának" vérbö rajza is egyben. A kötet a legjobb értelemben vett honismeret. Megtalálható benne mindaz, ami tájról, népről, történelemről érdemben elmondható. Csodálatos arányérzékkel és írói szenvedéllyel megírt ötvözete ez a könyv néprajznak, történelemnek, tájrajznak, természetrajznak és ki tudja még mi mindennek, ami része lehet önismeretünknek. A szerző legbensöségesebb önvallomása is ez a könyv, amit a szülőföld iránti ragaszkodás ihletett. S ahogy ezt ö a könyv előszavában megfogalmazta: „Szeretném mind az egészet markomba fogni, majd tenyeremet szétterítve a kedves olvasó elé gurítani: látva láthassa, hallva hallhassa, ahogy a magam szemével látom, a magam fülével hallom, a magam szeretet ével írom." Olyan honismereti kalauzt tartunk kezünkben, amelyben egy gazdag élet tudása és érzelmi kötődései ötvöződnek. Észak-Magyarország tájain bolyongunk a szerzővel, a Dunától a Tiszáig, a tájak, történetek, emlékek hátterében azonban ott bujdosik valahol a szükebb haza, mintha rátelepedne a szomszédos tájakra, lelki tükröt mutatva azoknak. Folyótól-folyóig, tájtól-tájig száll az emlékezet, bebarangolva a földrajzi és szellemi tartományokat egyaránt. Mintha feléledne a táj ezerarcú szelleme, hogy megnyilatkozzon a szülőföld. Szombathy Viktor könyvét lapozva, önkéntelenül is eszébe villan az embernek: hol tart ma a mi honismereti irodalmunk? Bár tény, hogy az utóbbi tíz évben e téren is előreléptünk: születtek vállalkozások mindenfélék, de szellemi állóvizeinket csak kevés kavarta fel közülük. Pedig példát is, erőt is meríthetnénk. Szombathy Viktor könyve is ezt sugallja nekünk, hiszen olyan tükör, amelyben önmagunkat is megláthatnánk. Himmler György SZÍNHÁZ Forró krumpli Az 1600-as évek alkonyán született Juro Jánošíkmi, a szlovák nép legendás hírű hőséről — aki a Szlovák Enciklopédia második kötetének tanúsága szerint részt vett a II. Rákóczi Ferenc vezette felkelésben, később a császári seregek katonája, majd pedig betyár lett —, egyszóval erről a bátor s igazságos szívű Liptó vidéki legényről lehet-e még ma, a huszadik század vége felé valami újat mondani a színpadon? Nos, újat aligha, de újszerűt annál inkább. Az ilyen újszerű látásmód színpadi megfogalmazására szánta rá magát a kortárs szlovák drámaírónemzedék tagjai közül Mikuláš Kočan. Saját színházi tapasztalatait és olvasmányélményeit összegezve nyilván rádöbbent arra, hogy a jánošíki legendát mind az irodalom, mind a néphit eleddig jobbára csak glorifikálta; ám arról könyvben, filmvásznon és rivaldafényben vajmi kevéske szó esett, hogy ez a fokossal harcoló népi hős vajon milyen környezetből származott? Mikuláš Kočan legújabb darabjának kétségtelen pozitívuma, hogy nyíltan felmutatja: Terchová község lakói sem voltak szentek? hanem épp ellenkezőleg: hús-vér típusfigurák a köznapi élet örömeivel és gondjaival, no meg emberi gyarlóságaival együtt. Forró krumpli — ez a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpadán bemutatott darab címe, s ez már önmagában is jelkép. Mármint arra vonatkozóan, hogy ezeket a kérdéseket eddig többnyire csak kerülgette a hazai irodalom, akár a forró kását szokás. Mai, reálisabb szemléletünk és változó szinházképünk azonban erősebben érzékeli a szentként tisztelt hősök ábrázolásának naivitásait. Kočán ezért elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy, a jánošíki legendákról szóló paródiában tálalja a nézőnek ezt a témát, s egyben mai aktualitásaira is utaljon. Ráérzett erre Peter Mikulik, az előadás rendezője is, aki a szatírával elegy paródia érdekesebb pontjainak kiemelésére összpontosította figyelmét. Lényegében az egész társulat érdeme, hogy érdekes és hangvételében újszerű előadás született a bratislavai Kis Színpadon. Olyasmi, amit a nem szlovák nézőnek is érdemes megtekintenie. Miklósi Péter 15
