A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-24 / 21. szám
If emzetközi kirakat — t3lán 111 így jellemezhető a legjobban mindaz, ami Brnóban, M V pontosabban annak pavilonvárosában az idén immár tizenhatodszor volt látható. Ezúttal nem a negyedszázados múltra visszatekintő gépipari vásárról van szó, hanem a második legnépszerűbb eseményről, a könnyűipari termékek nemzetközi seregszemléjéről. Negyven ország könnyűipara képviseltette magát ezen a tavaszon Brnóban: több száz vállalat, megszámlálhatatlan termékkel sorakozott fel a tárlókban. Nemcsak a látogatók, hanem valójában a kiállítók is tolongtak, hiszen a külkereskedelem eme rangos fórumának igencsak komoly nemzetközi tekintélye van. Hazánk, a rendező ország érdekeltsége nyilvánvaló: külkereskedelmünk mindkét irányú és állandó fejlesztése, valamint a nemzetközi gazdasági együttműködés tökéletesítése. De nyilvánvalóan ugyanez a célja mindazoknak az országoknak, akik hasznosnak találták a brnói jelenlétet. „Nem lehet nem itt lenni — mondta egy japán cég képviselője — mert az eddigi tapasztalataink nem engedik, hogy kihagyjuk az itt kínálkozó lehetőséget." Érthető. Itt lényegében a könnyűipari világpiac eladói és vevői adnak egymásnak találkozót, s bár a japán ipari termékek jelentős részének úgyszólván az Antarktiszon sem kell cégér — ők akkor is eljönnek. Ennyit a seregszemle rangjáról. Hazánk szempontjából — a gazdasági szempontok mellett — az is lényeges, hogy a csehszlovák könynyüipar termékein keresztül politikai érvek felsorakoztatására lehetünk képesek, azt bizonyítván, hogy a szocialista építés négy évtizede alatt elért népgazdasági eredmények minden rosszindulatú propagandára rácáfolnak. • • • Sport — turisztika — szabadidő. Az idei vásárra mindenekelőtt azok a könnyűipari termékek jellemzőek, amelyek e három fogalomkörrel így vagy úgy összefüggésbe hozhatók. Nem véletlen, mert a rövidesen sorra kerülő csehszlovák spartakiád eseménysorozata magától értetődő módon jelzi, hogy Csehszlovákiában milyen szerepe van a tömegsportnak, s az ebből származó elvárásokat a könnyűipar is tudatosan szolgálja. A fogalmak igencsak tágan értelmezhetők. Egy túracipő, egy sportcsónak, vagy egy sátor egyaránt belefér mindhárom fogalomkörbe. Ám ha a szabadidő fogalmát alaposabban megnézzük, kiderül, hogy ide már a lemezjátszó, a bútor, sőt, még az automata mosógép is besorolható, de talán még a személygépkocsi sem zárható ki, hiszen valamennyi ilyen és hasonló tartós fogyasztási cikk közvetlen, vagy közvetett módon szolgálja a szabadidő jó, értelmes kihasználását. A legjobb példa talán a mosógép, mert minél modernebb, annál kevesebb kiszolgálást igényel, annál több szabadidőt teremt egy háziasszony életében. De tulajdonképpen így van ez a tartós fogyasztási cikkek legtöbbjével, s aligha lehet kétséges, hogy nemcsak szabadidőt „termelnek", hanem intenzíven befolyásolják a lakosság életszínvonalának emelkedését is. Nem véletlen tehát, hogy a hatvanas évek óta a világ fejlett országaiban, ugyanúgy hazánkban is, ezen a területen szinte példátlanul gyors fejlődés tapasztalható. Gondoljunk csak a szórakoztató elektronika jelenlegi állapotára, arra, hogy nem ritkaság ma már a világon az olyan kezdő háztartás, ahol előbb a videomagnót, a hifi-tornyot veszik meg a fiatalok, s azután kerül csak sor az ágyra, asztalra. Addig fekvőhelynek a gumimatrac is megteszi. Hogy ez az enyhe túlzás egy aktív fogyasztói tendenciát jelez, az aligha lehet vitás. De annak ellenére, hogy a vásáron rengeteg szórakoztató elektronikai terméket vonultattak fel a kiállítók, megnyugtató volt azt tapasztalni, hogy az arányok mégsem annyira extrémek, mint gondolnánk. A hazai gyártók egyik legkellemesebb meglepetése kétségtelenül a bútor volt. Úgy tetszik, forradalmasodni látszik a hazai bútoripar, ami nagyon örvendetes, hiszen mitagadás, a korábbi évekre a tömegtermelési kényszerűségek mellett némi konzervatizmus is rányomta a bélyegét. Mindez nemcsak esztétikai kívánnivalókat hagyott maga után, hanem kényelmieket is. A rengeteg bútor, ami ezen a vásáron látható volt, egyértelműen az ízlés, a modern formakeresés, a harmonikus színkultúra és nem utolsósorban a kényelem jegyében készült. Dominált a természetes és szépen megmunkált fa, visszaszorulni látszott a pozdorjadeszka és a műanyag, ugyanakkor a lakástextíliák területén egymást követték a meglepetések. Hasonló tapasztalatokkal távozhatott az ember a hazai cipőipar termékeit bemutó pavilonból, de ugyanez volt a ruházati ipar meglepetése is. • • • Nyilvánvaló, hogy a kiállított könynyűipari termékek jelentős részét ma még hasztalan keresnénk az üzletek polcain. Ez így érthető is. Az már kevésbé, ha ma például azt a cipőt keressük hasztalan, amelyiket három évvel korábban, ugyanezen a seregszemlén olyan nagy tetszésindexszel jelöltek meg a látogatók, tehát a fogyasztók. Fel kell tenni tehát az ominózus kérdést: miért nincs, ha van? A termelők — nem eredménytelenül — arról próbálják meggyőzni az embert, hogy a magyarázat a kereskedelem berkeiben keresendő. Szavahihető módon próbálják igazolni, hogy a kereskedelem messzemenően extrém konzervativizmusa számos 12 esetben produkál hihetetlen, népgazdaságig káros „mutatványokat". A mutatvány abból áll, hogy nem áll semmiből, pontosabban: a kereskedelem nem rendel, vagy nem elég rugalmasan rendel az újonnan kifejlesztett, már gyártott, vagy gyártásra előkészített, rendelési függvényeknek alárendelt termékekből. Az újságírónak természetesen igen szerény lehetőségei vannak azt ellenőrizni, milyen mértékben igaz a kereskedelem merevsége, vagy legyünk udvariasabbak és mondjuk azt: rugalmatlansága. Mindenesetre nem mellőzheti azt a szubjektív tapasztalást, hogy minekután hetek óta hasztalan keres egy nem fekete, egy nagyapának-se-kell, kényelmes, könynyű nyári lábbelit — a brnói könnyűipari seregszemléről, ha tehetné, cipőkkel megrakodva térne haza. Érthető módon hajlik tehát arra, hogy azt gyanítsa: a kereskedelem kínálata valóban nincs összhangban a termelők kínálatával. Lehet, hogy a ludas a kulcsember — konkrét esetben ÁLLNI A1
