A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-17 / 20. szám
Tájkép — galambokkal A Posztócsarnok és a Mickiewicz-emlékmű A téren mindig történik valami jes-ház a XVI. századtól a krakkói gyógyszerészeknek adott otthont. A Wierzynek-ház 1364-ben jelentős királytalálkozó színhelye volt. A hagyomány szerint itt látta vendégül a gazdag patríciuscsalád Nagy Kázmér lengyel, IV. Károly cseh, Péter ciprusi, Valdemár dán és Nagy Lajos magyar királyt és kíséretüket. A Hetman-ház a lengyel hadak fővezérének volt a szálláshelye. A kosos-házat 1577-ben Báthori István esküdt ellenségéből hadvezérévé előléptetett hívének ajándékozta, akinek felesége magyar borpincét nyitott benne. A Krzysztofory-palotában a forradalmi kormány székelt 1848 vérzivataros esztendejében. A középkorban egyébként e házban lakott a tudós Twardowski, aki a monda szerint örök ifjúságért cserébe eladta a lelkét az ördögnek. A Szarvas-háznak Goethe volt a vendége, a Sasos-házban a nagy szabadsághös, Tadeusz Kosciuszko lakott ... Az ember mindenütt egy-egy darabka történelemmel találkozik. De süt már a nap, s kellemes időben itt, a Főpiactéren pirkadattól napnyugtáig, mindig történik valami. Fagylaltozik a gyermekét sétáltató anyuka, a srácok a teret elözönlő galambokat hívják vendégségbe. A szobor tövében tizenévesek napfürdöznek, szerelmespárok csókolóznak, bámész turisták fotóznak. Kirándulók csapata húz át előttünk, amott, a másik oldalon alKalmi kiállítás képeit csodálják az emberek. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei ŐSZINTE A közelmúltban került sor Kocsis Ernő képzőművészeti tárlatára a komáromi (Komárno) CSEMADOK Galériában, a Dunamenti város felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére; Városom, Komárom címmel. Komáromi tematikájú alkotásaiból vonultatott fel a művész egy kamaratárlatravalót, olajképeket, pasztelleket és temperákat. Akik tudják Kocsis Ernőről, hogy nem tősgyökeres komáromi (Štúrovóból került Komáromba), s hogy munkahelye pedig Nyitrához köti őt, azok. talán túlzottnak tarthatnák a tárlat bennsőséges címét. Holott egyáltalán nem az, mert tudni kell róla azt is, hogy két évtizede él már Komáromban, Jókai, Harmos Károly, Lehár, Steiner Gábor városában, s ezernyi szál köti ide. Megfogta öt a város, a neves és névtelen elődök szelleme, s annyira közel került hozzá Dél-Szlovákiának e régi, patinás szellemi központja, hogy teljesen magáénak érzi ma már a várost, annak haladó szellemét is. Szóban is vallja; igazi otthonra talált Komáromban, s megválni sem tudna már a várostól. Meghatározó szerepe van művészetében Komáromnak, a Duna-mentének, a Csallóköznek. E mostani tárlaton felsorakoztatott alkotásai is igazolják, hogy mesterien érzi, látja az ős-Komárom patináját, sajátos, kedves hangulatát. De érzi, látja és láttatja azt is, hogy a nagymúltú, történelmi városhoz szervesen hozzátartozik a felszabadulás után megindult óriási léptékű fejlődés is, illetve az e fejlődés során létrejött új Komárom, modern lakótelepeivel, ipari üzemeivel, a kisváros méreteinél jóval számottevőbb folyami kikötőjével. Képein gyakorta visszatérő motívumként figyelhettük meg a Jókai utca jel-Kék délután A Jókai utca Kikötő VALLOMÁS legzetes házait, szinte óráról órára változó átmoszféráját, a hajókkal, uszályokkal mindig zsúfolt kikötőt, máshoz nem is hasonlítható sajátos hangulatával. De Kocsis Ernő komáromi mivoltát húzza alá bizonyos fokig — persze átvitt értelemben — az is, hogy a város, illetve a környék képzőművészeti életére kicsit talán jellemzően a pedagógus képzőművészek sorába tartozik ő is, aki időközben maga is képzőművész pedagógussá lett. Képzőművészet—orosz nyelv szakon végzett annak idején a nyitrai Pedagógiai Fakultáson, majd tíz évi tanítóskodás után erre a főiskolára került vissza, s már több mint egy évtizede működik tanársegédként a főiskola Képzőművészeti Tanszékén, bizonyos részt vállalva így többek között a hazai magyar pedagógus-képzésből is. Vállalva persze a Komárom—Nyitra közötti naponkénti ingázást is. 1977 óta tagja a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének. Munkásságában a tájfestészet dominál, de kellő helye van benne a figurális komponálásnak, a portrénak és csendéletnek is. S az utóbbi időben belső terek monumentális díszítésével is foglalkozik. Számos csoportos tárlaton való részvétel mellett a tizenhatodik önálló tárlata volt e mostani. Képeit végignézve, azt hiszem nem én voltam az egyedüli, akiben megfogalmazódott, hogy rendkívüli hely illeti meg ezt a tárlatot önálló kiállításainak sorában. Mert úgy érzem, vallomás volt e tárlat. Egy alkotó művész őszinte, bennsőséges vallomása az őt befogadó, megbecsülő városról. NÉMETH GYULA A szerző felvételei 9
