A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-10 / 19. szám

Tudomány-technika_____ VEGYSZEREK A MEZŐGAZDASÁGBAN Tájainkon — ismereteim szerint — a vegy­szerek, pontosabban a műtrágyafélék a múlt század végén s a századfordulón jelentek meg a mezőgazdaságban. Nagyapáink és a dédnagyapáink nem kevés bizalmatlanság­gal nézték azokat, akik a jó, porhanyósra tört ugart „sózták”. Bizalmatlanságuk oka nyil­ván a műtrágyák hasznosságának nem isme­rete volt. Az attól való félelem, hogy a „só" kiégeti a növényeket, s tönkreteszi az amúgy sem bő termést. így azok használata, elterje­dése — miként egykor a burgonyáé is — lassú és rapszodikus volt. Inkább követték a hagyományt, az évszázadok alatt kialakult termelési módot és rendet. Ezért nincs ab­ban semmi különös, hogy még a húszas, sőt a harmincas években is voltak „háromlábú” földek — azaz ugaroltattak a gazdák. A jobb módúak általában „fekete ugart" — ez istál­lótrágyázott területet jelentett —, míg a kevésbé tehetősek „sima ugart" hagytak. A gabonafélék terméshozama általában 7—10—12 mázsa között mozgott. Az öt­­ven-hatvan évvel ezelőtti gazdálkodási fölté­telek, módszerek, de a gazdasági fölszerelé­sek, eszközök, szerszámok zöme is azóta a történelem és a néprajz kutatási körébe került. Az utóbbi harminc-negyven esztendő pedig olyan ugrásszerű fejlődést hozott, amely példa nélkül áll a mezőgazdaság tör­ténetében. A birtokviszonyok megváltozása — a szövetkezet, nagyüzemi gazdálkodás révén — olyan új föltételeket teremtett, ame­lyek mind a mennyiségi, mind a minőségi fejlődést lehetővé tették. Nem csupán a talajművelés változott meg, de ezzel egyidö­­ben az üzemek szervezeti felépítése, a gépe­sítés, s velük párhuzamosan — fokról fokra haladva előre — a műtrágyák és vegyszerek egyre szélesebb körű alkalmazása is, olyany­­nyira, hogy ma a nagyüzemi gazdálkodásban az intenzív növényfajták termesztése nélkü­lük elképzelhetetlen volna. A vegyszerek és a műtrágyák tömeges alkalmazása azonban nem problémamentes. Több gyakorlati szakemberrel beszélgettem erről a kérdésről mostanában. Az alaphelyzet minden esetben az volt, hogy élelmiszerre szükségünk van. Enni kell, hogy élhessünk — következésképpen a mindennapi szükségle­tek megtermelése és előállítása vitán felüli. Az utóbbi évek termelési eredményei azt bizonyítják, hogy a mezőgazdaság az alapve­tő élelmiszerek megtermelésére képes — legalábbis mennyiségi tekintetben. A minő­ség kérdése viszont már nem ilyen egyértel­mű. A termelési problémák mellett a vegy­szerek és műtrágyák alkalmazása ökológiai természetű gondokat is felszínre vet. Miként az előbb már leírtam: a mezőgazdasági termelés intenzitása: létkérdés. De meddig és milyen mértékben lehet fokozni a szinten tartás érdekében a vegyszerek és a műtrá­gyák mennyiségét? Hol van — van-e egyálta­lán — olyan felső határ, ameddig elmehe­tünk, de tovább már nem? Az is ide kívánko­zó kérdés, hogy a növények által felvett vegyi anyagok miként raktározódnak el az állati — majd az emberi szervezetben; károsítják-e azt, vagy következmények nélkül lebomla­­nak? A főbb kérdések, mint látjuk, egy na­gyon összetett kérdéskomplexummá állnak össze, amelyre a tudománynak és a gyakor­latnak belátható időn belül egyértelmű vá­laszt kell találnia. A magam részéről két szövetkezet házatá­ján próbáltam adatokat gyűjteni az imén­­tiekhez. Buzitán (Buzica) Csoltko Jenő mérnök, a szövetkezet főagronómusa, Tomaújfalun (Tumianska Nová Ves) pedig Köteles János mérnök, a szövetkezet elnöke mondta el a kérdéssel kapcsolatos tapasztalatait. A gyakorlati szakemberek véleménye ab­ban megegyezik, hogy intenzív növényter­mesztést vegyszerek és műtrágyák nélkül ma nem lehet elképzelni. De abban is egyezik a véleményük, hogy a mennyiség növelése már nem kívánatos. Buzitán, ahol 4 500 hektáron gazdálkodnak, tavaly átlagosan nyolc mázsa műtrágyát használtak fel hektáronként. A tornaújfalusi szövetkezetben két tizeddel többet. Köteles János ennek kapcsán meg­jegyezte, hogy a mennyiség fokozása már nem volna arányban a terméshozamokkal. Oda jutottunk, hogy a műtrágyák használatá­nál alapvetővé vált a mennyiség és a minő­ség kérdésének a vizsgálata.Tény, hogy a környezetre nem a műtrágyákban lévő tiszta tápanyagok hatnak károsan, hanem a tápa­nyagokat hordozó nagy mennyiségű ballaszt. Buzitán például tavaly összesen 3 600 tonna különböző műtrágyát juttattak a talajba, amelyből 1 620 tonna volt a tiszta tápanyag. Vagyis megközelítőén 2 000 tonna ballaszt­anyag került a talajba. Hasonlóak az ará­nyok Tornaújfalun is. Tavaly egy hektár me­zőgazdasági területre 321 kiló tiszta tápa­nyagot juttattak; a több mint nyolc mázsás átlagot ismerve, a ballasztanyag mennyisége megközelíti a hat mázsát. A tiszta tápanya­gok zömét a növények fölhasználják, beépí­tik a szárba, a levélbe, a termésbe. De mi történik a ballasztanyaggal? A buzitai ta­pasztalatok szerint e bal laszta nyagok a talaj pH-értékére vannak kedvezőtlen hatással: savanyítják a talajokat. Ezért a buzitai szö­vetkezetben a talajokat intenzíven kell me­­szezni. Persze az itteni talajok savanyodását a közeli ipari üzemek szennyező anyagai is „segítik". Ezzel szemben a tomaújfalusiak gondja fordított: itt a közeli cementgyár „hatása" érezhető, mégpedig oly módon, hogy a talajok erősen lúgosodnak. Tekintet­tel erre a sajátos helyzetre, náluk savanyú hatású műtrágyákat kell alkalmazni. E két, egymással szöges ellentétet mutató példát azért állítottam ide, hogy érzékeltes­sem : milyen fontos a műtrágyák és vegysze­rek alkalmazásakor a legközelebbi környezeti tényezők — éghajlat, talajszerkezet stb. — alapos ismerete. Úgy is fogalmazhatnék, hogy tudományos megalapozottság nélkül — a talajok folyamatos és rendszeres vegyi elemzésére gondolok — a vegyszerek és műtrágyák használata ma már megengedhe­tetlen. Különösen vonatkozik ez a zöldség- és gyümölcsfélék termesztésére, ahol gyor­san ható nitrogénműtrágyákat és különféle növényvédő vegyszereket alkalmaznak, és ez a kívánt érték fölé növelheti a nitrogénkon­centrációt. Úgy tűnik fel előttem, hogy az ilyen esetekben a vegyszerek és a műtrágyák nem szakszerű alkalmazásának problémájá­val állunk szemben. Többek között azzal az alapkérdéssel, hogy jelenleg a mezőgazda­ság gyakorlatában van-e elegendő vegyészszakember — elsősorban középfokú szakkáderekre gondolok. Mert növényvédő szakemberképzésünk van, de speciálisan a mezőgazdaság számára nem képezünk kö­zépfokon vegyészeket. Márpedig a mező­­gazdaságban alkalmazott műtrágyák és vegyszerek nagyságrendje ezt egyenesen megkövetelné. Nem is beszélve arról, hogy a következő évtizedek kutatásai mit hoznak, mit adnak a mezőgazdaságnak. Az azonban már ma is minden mezőgazdász előtt vilá­gos, hogy a vegyszerekkel, műtrágyákkal megfelelő szakképesítés nélkül dolgozni több mint pazarlás. Különösen a növényvé­delemben alkalmazott vegyszerekre vonat­kozik ez, amelyeket lassan már dekagram­monként adagolnak. De nem csak az adago­lás kérdése fontos, hanem annak ismerete is — különösen a zöldség és gyümölcsterme­lésben —, hogy mennyi ideig tart e védösze­­rek hatása. Sőt, a jelenlegi ismeretek birto­kában az sem lehet közömbös, hogy melyik napszakban szedjük le az eladásra szánt zöldségféléket. (Tudvalévő, hogy a hajnalban szedett zöldségfélék nitráttartalma maga­sabb az este leszedettnél, mert éjszaka nincs fotoszintézis a növényekben.) A szakmán belül ezek a problémák jól ismertek, s ahol a gazdálkodás intenzitásán túl egyéb követel­ményekre is ügyelnek, az iménti tényeket is figyelembe veszik. Természetesen a vegy­szerek és műtrágyák használata lényegesen több problémát hordoz magában, mint amennyit eddig fölsoroltam. Jól-rosszul, de ismerjük azokat a határokat, ameddig el lehet menni, ameddig érdemes vállalni a kockázatot. De — miként máT korábban is leírtam — a gyakorlatban dolgozó szakem­berek álláspontja az, hogy a mennyiséget fokozni már nem gazdaságos. Ebből követ­kezik, hogy holnap és holnapután a minőség javítása jelenthet és hozhat megoldást mai dilemmáinkra: kevesebb ballasztanyag mel­lett megadni az ésszerű mennyiségű tiszta tápanyagot és kifejleszteni a gyorsan semle­gessé váló védőszereket. Mindezek mellett körvonalazódik egy más lehetőség is: a bi­ológiai növényvédelem kifejlesztése és gya­korlati elterjesztése. Erre azonban egyelőre tájainkon még nem fordítanak olyan figyel­met, mint amilyent megérdemelne. Holott nem szabadna szem elől téveszteni azt az egyszerű tényt, hogy a természet tűrőképes­sége nem végtelen. Gá| Sándor A szerző felvétele A buzitai szövetkezet repülőterére megérkezett a műtrágya 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom