A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-03 / 18. szám
[allottuk olvastukláttuk — Ej, az istenedet, te ... — ekkor robbant a második akna. — Aknavetőkkel lőnek minket ... — Veszélyben az Elővéd ... veszélyben az Elővéd... — hallatszott a kagylóból, és magában megállapította, hogy ez a hang mindeddig még semmit nem ismételt meg. Alighanem ott ül körülötte egy vagy több tüzér, póthallgatókkal a fülükön, akik azonnal, ahogy az Elővéd megszólal, mikrotelefonba rikoltják kaballisztikus számaikat. Ez csupán belehallgat és ellenőríz. Vagy talán koordinál. A harmadik aknát kinevette, mert ez messzire esett. — Veszélyben ... veszélyben, te tökfej... — nevetett azon a másikon. — Már fél órája lőnek bennünket... — Miért nem mondtad? Pocsemu ti nyicsevo nyeszkazal, maty tvoju? — És te mit tudsz rajtam segíteni?... Kiszúrtak minket. — Tüzérséggel is? — Nem, ez csak gyalogság ... lövészek, na, ha így jobban érted ... — Jelentsd a helyzetedet! Lábánál fogva lehúzta a tető alól Kopytót. Az meg úgy ugrott Peter készülékéhez, mint egy tigris. Jorikot a makogás már nem érdekelte. Ivott egyet. Szomjúságát is oltotta, de most valahogy másként is szüksége volt a felfrissülésre. Szomorkásán nézegette az asztal alatt álló vödröt. — Estére, Hosszú, majd estére — suttogta Ványuska. aki az ablak alatt térdelt. Ivott egy nagyot, és abban a szempillantásban vette észre az aknavetőket. A távoli utca sarkán csak kettőt, de több is lehet ott belőlük, akár egy egész század. Megvárta a kilövés villanását, összekuporodott, és karóráján számolta az időt. Rrrrm, és az agyag még. a keskeny résen is átömlött az ablakkilátó mögé. Lerázta magáról, és megint ivott. Mivel most már, fritz urak, az enyémek vagytok mind. Azt, amit most kaptok, magatokkal vihetitek a sírba is. — Abbahagyni! — kiáltott élesen a Peter készüléke mögött összekuporodott tisztre, majd fölvette a fülhallgatókat és a gégemikrofont. — Hozzátok irányítom Mamedbekov hadnagy szakaszát... Tartsátok magatokat, elvtársak ... — hallotta még a túloldalt. — Kitartunk, elvtársak — kiabálta Kopyto. — Elég volt... Vonalfegyelmet! — vezényelt most Jorik. Az Elővéd jelenti... Ezt az utcakereszteződést már másfél órája lőtték. Most már elég volt megadni a számot. A harmadik lövést pedig odairányította, ahol látni szerette volna. Amikor a pusztulás és a por azon a helyen szertefoszlott, az egyik aknavető eltűnt a másik pedig felborult. Egy dörgő robbanás arra késztette, hogy a tüzet a sarok mögé is bevezesse. Védenek bennünket és óvnak, mosolygott kárörvendöen, mert hat másodpercre rá, amikor úgy ítélte, hogy itt az ideje azt kiáltani: „megszórni!", az utca fölött olyan haláltánc kezdődött, amilyet csak akkor látott, amikor a Medikusok kertjében megbújó tüzérosztagot lövette. — Köszönjük szépen — hajolt meg Jorik a láthatatlan tüzérek előtt, akik valahol a város peremén izzadnak. — Tartsd magad. Elővéd ... Mamedbekov hadnagy megindult... Gárda-felderítök! Átverekszik ezek magukat Hitlerhez is! — Hiszen én tartom magam... — mordult vissza és nem hazudott, mert most már a mellkasával is kénytelen volt az ablak tégla mellvédjéhez támaszkodni, hogy ne essen össze a fáradtságtól és a hirtelen elgyengüléstől. (Folytatjuk) KÖNYV Népi halászat Szlovákiában Ján Mjartan: Ľudové rybárstvo na Slovensku (Népi halászat Szlovákiában) című könyve a közelmúltban jelent meg a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének — immár a 14. kötetnél tartó — sikeres kiadói sorozatában. A szlovák néprajzkutatás kiválósága komoly adatgyűjtő munka alapján irta meg tanulmányát. Célja bizonyára az volt, hogy a rendelkezésre álló forrásmunkák, a halászoktól nyert adatok, tárgyi emlékek, a képanyag, a még nem is olyan régen használatos eszközök (pl. emelő hálók, melyek használatát az 1970-es évek közepén tiltották be az illetékes hatóságok), a már-már alig összegyűjthető szokások és babonák egybefoglalásával mentse, ami még menthető és emellett hű képet adjon az ország népi halászatáról. A szerző tizenegy részre osztotta művét: Szerszám nélküli halfogás; A folyóvíz elrekesztése; Kötött halászszerszámok, pl. a varsák; A horog; Szúró szerszámok; Hálók; Halhajtó szerszámok; A halász kisegítő szerszámai, pl. a csónakok. Csíkászat; A halak szállítása, tartósítása és elkészítése; A halászfolklór. A szöveget rajzok és fényképek egészítik ki. Hazánk magyarlakta vidékeit leginkább a rajzokkal és képekkel kapcsolatban emlegeti a szerző. Csallóközi vonatkozású egyebek között a varsával való halászat fényképe, illetve a varsaformák rajza, valamint a vizafogó horog és a vizafogó rekesz képe (mindezt Khin Antal, a csallóközi halászat nagy ismerője, a Csallóközi Múzeum megalapítója nyomán mutatja be). Komáromból egy nyeles lepőháló, egy viliing és egy dobóháló fényképei szerepelnek a könyvben. Figyelemre méltó az irodalomjegyzék is, amely a népi halászatról szlovák, magyar és német nyelven megjelent művekről tájékoztatja az olvasókat és a szakembereket. Külföldön is haszonnal forgathatják, mert van terjedelmes orosz és német nyelvű összefoglalója. (Veda, 1984.) Tok Béla Életem a sakk Azokban az években, amikor gyermekfövel „belekóstoltam" a versenysakkozásba két név csillogott a magyar sakkozás egén; Lilienthal Andor és az üstökösként feltűnő Szabó László neve. Lilienthal volt az, aki az 1935. évi varsói olimpián a magyar csapat második tábláján 19 játszmából 15 ponttal az olimpia legjobb pontszerzője lett és két évvel később Stockholmban már az első táblán 70%-os eredményével segítette az ezüstéremhez hazáját. Nos, minderre emlékezve vettem oly izgalommal kezembe a ma 74 éves Lilienthal: Óetem a sakk című könyvét. Nem csalódtam. A 130 gondosan elemzett játszma mellett az egyes fejezetek lebilincselően izgalmas képet adnak egy mozgalmas, mondhatnám kalandos életpályáról, mely Budapestről fél Európán át a sakkozók „Mekkájába" a Szovjetunióba vezetett, hogy végül öreg napjaira visszatérjen Magyarországra. Lilienthal sakktehetsége korán megmutatkozott : 17 évesen a szabómesterségtől már eljutott a sakkmesterségig. Egy évvel később párizsi bolyongásai után első jelentősebb versenysikerét Csehszlovákiában aratta: győzött a Stubnyafürdőn rendezett nemzetközi tornán. Ízelítőül egy epizód a könyvből: „Ott barátkoztam össze egy életre Salo Flohrral, aki ebben az időben már nálam jóval elismertebb sakkozó volt. Barátságunk egyik epizódja (vagy inkább fogadása) akkoriban bejárta a csehszlovák sajtót. Stubnyafürdőn a szállodánk előtt levő parkban volt egy nagy úszómedence. Egyszer mondtam Salo barátomnak, hogy ezt a medencét én át tudnám úszni a víz alatt. Flohr erre azt válaszolta, hogy úgy könnyű, de ruhában ússzam át. Én mondtam, hogy úgy is át tudom. Flohr 300 koronába fogadott velem, ami akkor elég jelentős összeg volt. Én vállaltam, mert kiszámoltam, hogy 300 koronáért már tudok vásárolni valamit meg azután szabómesterségemből sem felejtettem még el annyit, hogy ne tudnék egy öltönyt kivasalni. Nagy nézőközönség előtt került sor az attrakcióra, amelyen én teljesítettem a fogadás követelményeit. Másnap megjelent a lapokban a karikatúrám, amint a víz alatt ruhában úszom. De nem bántam meg. mert a szállodás ezt jó reklámnak tartotta, és másnap küldött nekem új öltönyt és egy bőröndnyi új fehérneműt." 1935 elején Lilienthal fényes játszmában nyert a hastingsi tornán a nagy Capablanca ellen és ennek köszönheti hogy még abban az évben meghívták a moszkvai nemzetközi versenyre. Ez eldöntötte további életét. Bár még két olimpián a magyar csapatban játszott — a Szovjetunióban telepedett le és ott élt közel negyven éven át. A versenyzés mellett edzőként is tevékenykedett. Szakíróként is közismert. Delmár Gábor Thomas: Trisztán és Izolda Reneszánszát éli a Trisztán és Izolda. Nemcsak a Wagner-opera, s nem is csak a Bédier-féle prózai átdolgozás, hanem az „örök" témának a legkülönbözőbb variánsai. Pár évvel ezelőtt például egy cseh verzió kiadása jelent meg. legutóbb pedig a Thomas-féle földolgozás Képes Júlia fordításában a budapesti Helikon kiadónál. ......joggal tekinthetjük a XII. századi szerző alkotását egy korai »lélektani regénynek!. Ez a felfogás ábrázolásmód, valamint a középkori retorikai és költészettani elvek hatásos alkalmazása... az udvari költészet hatására mutat." — írja utószavában Szabics Imre. S így folytatja: „A művet kelta mesékre és mondákra visszavezethető váratlan fordulatok gazdagítják, rejtett jelentésű, szimbolikus cselekedetek és gesztusok épülnek be szervesen a történet egészébe." Mi az a „valami", ami annyira érdekli ebben a történetben a mindenkori, s így a mai olvasót is. Az „örök szerelem", az „örök középkor" mítosza-nosztalgiája, avagy mind a kettő? Avagy még ezen túl is valami? „A szerelem »mítoszának« örökkévalósága — ami Thomas Mannt és az »Örök visszatérés« című filmet megalkotó Jean Cocteaut megihlette —. a végzetes szenvedély hatalma szembeállította a hősöket a konvenciókra épült hűbéri társadalom szokásaival és normáival" — írja ugyancsak Szabics. Mindez persze lehet adalék a magyarázathoz. a végső igazság ezeken alighanem túl van. Mindenekelőtt a történet s a feldolgozások (szinte valamennyi feldolgozás) nagyszerűségében. Hiszen, ha csak ezt a legújabban olvasható Thomas-féle verziót vesszük is, amely semmiképpen sem mondható a legjobb feldolgozásnak, mégis páratlan szépségűnek mondhatjuk, még a fordítás esetlegességén túl is. A Helikon kiadó kötetei — köztudott immár — mintaszerűen szép kiadványok. Az az új „Trisztán és Izolda" is. A kötetet a párizsi Bibliotheque Nationale kézirattárában őrzött kódexek illusztrációi díszítik, Szabics Imre utószava és összekötő szövegei egészítik ki. Az általunk — eddig legalábbis — ismeretlen Képes Júlia fordítása pedig szép és stílusos.-cselényi-HANGLEMEZ A jazz művészei A jazzban távolról sem akkora az üzleti nyomás mint a popzenében, az állandó tagságú, hosszabb életű formációk jelenléte mégis ritkaságnak számít. Az Art Ensemble Of Chicago e kevés kivétel közé tartozik s ez már mond valamit az együttesen belül uralkodó légkörről. Érdekessé mégsem ez, hanem zenéjük teszi őket. Közelebbi megismerésükhöz jó lehetőséget nyújt a Supraphon által nemrég kiadott nagylemez, mely az 1978-tól 1982-ig terjedő időszak terméséből ad ízelítőt. A zenekar tagjait a chicagói free műhely indította útnak. Még mielőtt bárkit is elriasztana a free jazzhez fűződő rossz tapasztalata, megjegyzendő, hogy zenéjüknek ez csak egyik összetevőjét jelenti. Tudatosan nyúlnak az afrikai néger népzenei gyökerekhez, vállalják a jamaikai, trinidadi, dél-amerikai szinesbörűek zenéjét, a korai jazzt. Természetesen nem zárkóznak el az európai zenekultúra több évszázados hagyományaitól sem. Kevésbé tehetséges zenészek kezében persze ilyen módon semmitmondó keverék is születhet. Az ő esetükben nem ez történt. Muzsikájukban nincs semmi görcsösség. eröltetettség, nagyotmondani-akarás, „művészieskedósre" való hajlam. Játékuk nagyon érdekes zenei élményt jelent, s méltán egyik legmarkánsabb színfoltja a mai jazznek. A lemezre válogatott kompozíciókat egyfajta természetes derű hatja át még a legösszetettebb részekben is. Optimizmus — mondanám, ha e kifejezés már nem volna enyhén szólva elcsépelt. E zene ugyanúgy szórakoztatni akar mint a korai jazz, természetesen más eszközökkel. Az együttes tagjai mindenesetre szórakoznak, érezhetően élvezik az együttjátszást. A figyelmes hallgatóra e folyamat hasonló hatással lehet, mint a zenészekre. Zenei, érzelmi felfedező útra hív, s a megértés, ráérzés örömét nyújtja. (gyurovszky) 15
