A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-03 / 18. szám
HÁRMAN EGY NEMZEDÉKBŐL A Československý spisovateľ a múlt évben már harmadik alkalommal sorolta be a Versbarátok Klubjának választható kötetei közé a Pegazus sorozat ún. ajándékkazettáját, amely minden évben három kisformátumú, szép kivitelű, illusztrált verseskötetet tartalmaz. Most e legutóbbi éppen Jan PHaf, Josef Kainar és Jiií Orten egy-egy verseskötetét. A szerzőknek ez az összesorolása nem véletlen, hisz mindhárman a harmincas évek közepe táján induló költőgeneráció tagjai. Egy olyan generációé, melynek induása nem a legszerencsésebb időszakban történt, s amely végső soron nem is vált soha egy homogén nemzedékké. Mindegyikük külön-külön kereste a maga útját, s lényegében csak a Študentský óasopis-ban való indulás és František Halas „bábáskodása" az összekötőkapocs közöttük. Hármuk közül már csak Pilar van jelen személyesen is a kortárs irodalomban, Kainar közel másfél évtizede fejezte be földi pályáját. Ortennek pedig tragikusan rövid pálya adatott meg csupán. Ennek ellenére mindhárman nemzedékük neves költőegyéniségei, s mindhárom, most újrakiadott kötet az első kiadása idején jelentős állomása volt szerzője alkotópályájának. Az 1917-es születésű Jan Piláf a Klatovy-i gimnázium diákjaként jelentette meg első verseit a Študentský časopis-ban, s azóta elsősorban a dél-csehországi táj költőiéként, a természet lírikusaként vonult be az olvasók tudatába. Költészete azonban — rengeteg szimbóluma révén — sokkal több az egyszerű, tájleíró, természeti líránál. E most újra kiadott kötete is, amely a Krajinou pádí kúň (Ló vágtat át a tájon) címet viseli, s amely 1967-ben jelent meg először, szintén messze túlnő az egyszerű természeti lírán. Pilar szimbólumrendszerét ismerve hamar világossá válik, hogy a természeti versek mögött emberi dráma, szorongás, aggodalom, félelem rejtőzik. S keletkezésük korába helyezve vissza a verseket, megállapíthatjuk, hogy az egyéni drámán és szorongáson túl egy korszaknak, a hatvanas évek második felének életrajza íródott meg a kötet verseiben. így mindjárt érthető lesz az eszeveszett lovasával a tájon átvágtató megriadt ló, a háztetőket gyújtogató őrültek, a szürke farkasok hada. mint az adott korszak növekvő hisztériájának szimbólumai. A további szimbólumok, a kút, a sötétnél sötétebb, s a kötet központi versciklusának Orfeusza, a dal és a szépség vágyának megtestesítője, akit már majdnem sikerül megrészegítenie és elcsábítania az Akropoliszt kocsmává züllesztett „barbároknak", a „filozófia apostolainak". F. Branislav írta a kötet megjelenésekor, hogy „a kor érzelmeinek hullámzása" van abban megörökítve. Szokatlan már a kötet címe is, hisz Pilar összes többi kötetének címe, a bennük foglalt, többnyire felfokozott érzelmek ellenére is nyugalmat árasztó (pl. Almáskert, Körök a vizen. Zöld rózsa, stb.), ezé viszont nála szokatlan hevességről, indulatokról tanúskodik. A Rudé Právo egyik récém zense írt annak idején ezzel kapcsolatban arról, hogy vannak pillanatok, amikor a költő átlépi nyelvezetének megszokott határait. Ám az érdes, nyersebb hangvétel ellenére is ott érezhető a kötetben a költő megújulásba vetett bizalma, meggyőződése is. A megjelenése óta eltelt időszak már bizonyította, hogy Pilar eme kötetének (Skála, Täufer és mások munkássága, elkötelezettsége mellett) milyen jelentős szerepe volt abban, hogy a cseh költészet kiállta a kritikus időszak próbáját. A kötetnek e mostani kiadásához Milan Blahynka írt utószót, és Jaroslav Chudomel illusztrálta. Josef Kainar egyidős lenne Pilarzsal. Prerovban született, s a Hluóín-i gimnázium hatodikos diákjaként jelent meg első verse a Študentský časopis-ban. Első könyve (Pfibéhy a menší básné - Történetek és kisebb versek) még 1940-ben megjelent, de további kötetei már csak a felszabadulás után láttak napvilágot. Kezdettől fogva bizonyos keserűség érezhető költészetében, csupán két, az ötvenes években megjelent kötete kivétel némiképp ez alól, melyekre fokozottabb mértékben hatott a kor optimizmusa. Ám már egy 1959- ben megjelent kötetében, és főleg az 1960-ban kiadott s most újra megjelentetett Lazar a píseň (Lázár és a dal) című kötetében újra visszatér a realitásokhoz, az egyszerű, hétköznapi kisemberek sorsához, mindennapi problémáihoz. Versei bizonyos fokig az előző korszakának átértékelését is jelentik. Kötete éppen akkor jelent meg, amikor a cseh költészet is válaszút előtt állt. megmarad-e az idillnél, vagy pedig a realitások felé fordul. Hrubín és Mikulášek egy-egy kötete után Kainar Lázár és dal-a volt a harmadik jelentős költői megnyilvánulás az utóbbi alternatíva mellett. Egyszerű, hétköznapi vívódások, a jó és a rossz mindennapos párharcai követhetők nyomon végig a kötetben. Bár Lázárhoz hasonló alakok már korábban is előfordultak Kainar verseiben, mégis talán ebben a figurában sikerül a rosszat legkézzelfoghatóbban megtestesítenie. Kainar Lázárja nem azonos a bibliai szegény koldus, vagy a Krisztus által feltámasztott alakkal, hanem az ő Lázárja egy elegáns, a gomblyukában krizantémot hordó cinikus személyiség, aki körbejár a városban, hogy megidézze a rosszat, hogy megrontson minden szépet és jót, beleértve az emberi érzelmeket is. Az ellenpólusa Lázárnak, illetve a benne megtestesült rossznak a dal, amely nemcsak (és nem elsősorban) költészetet jelent, hanem sokkal inkább egy belülről jövő, tiszta és igazi emberi hangot. S bár a versben Lázár járja tovább a várost, a kötet további verseiben nyilvánvalóan érezni, hogy a költő azért a dal erejében bízik. Kainar verseit Éva Hašková illusztrálta és Miloš Pohorský írta-a kötet utószavát. Hármuk közül Jifi Ortennek. (eredeti nevén Jin Ohrenstein) adatott meg a legrövidebb költői- és életpálya, pedig František Buriánek irodalomtörténész szerint ő volt ennek a költőnemzedéknek a legnagyobb tehetsége. Költői pályája azonban csak alig három-négy évig tartott. 1919-ben született Kutná Horán, s 1941 -ben — micsoda kegyetlen véletlen — éppen huszonkettedik születésnapján halt bele sérüléseibe, miután elgázolta egy német mentőautó. S rövid életének utolsó szakaszában is csak inkább megaláztatásban volt része, mivel az esztelen fajgyűlölet következtében a társadalom perifériájára kerül. 1939-ben konzervatóriumi tanulmányait is abba kell hagynia emiatt. Egyedüli vigasza talán azt volt, hogy az irodalmi körök nem zárkóztak el előle. František Halas segítette őt is könyveinek kiadásában, de ezeket is (előbb Karel Jilek, majd Jin Jakub) álnéven adhatta ki. E mostani ajándékkazettában megjelent Ohnice (Repcsénretek) című kötete már közvetlenül halála előtt, 1941 -ben jelent meg, s harmadik kötete volt ez már akkor. A felszabadulás után jelent meg két további kötete, s naplóját is kiadták később könyvalakban. Költészetének meghatározó jegyei : a gyermekkor harmonikus időszakára való emlékezése, anyjához való mély érzelmi kapcsolata, érzékeny viszonyulása a természethez, szerelmi vágyának ébredése, viszonzatlan szerelme, majd egyre növekvő magányossága és mindinkább kényszerű elszigetelődése. S míg első kötetének hangvételére az örömteli bizalom az emberekhez való közvetlen viszonya és a világra való „vagányos" ránézése a jellemző, addig második kötetének alaphangja a náci fajüldözés nyomasztó légkörében egyre komorodik, a harmadik, az Ohnice kötet versei pedig már nagyon is érzékenyen tükrözik Orten kényszerű befeléfordulását, magányát és csalódottságát. Főleg a kötet negyedik ciklusának verseiben van erősen jelen szkepticizmusa, kitaszítottságából eredő lehangoltsága. Öt verset (melyek e mostani kiadásban már szerepelnek) annak idején a cenzúra ki is hagyatott a kötetből. Költészete érthető érzelmi költészet, a tisztaság, az őszinteség utáni vágy árad belőle. Gyakori motívum költészetében a hó. amely azonban sohasem a hidegségével, hanem fehérségével dominál. Mindez pedig annak határozott bizonyítéka, hogy Orten megalázottságában, kényszerű magányában, a perifériára szorítva sem adta fel az élet értelmébe, értékeibe, az emberségbe vetett hitét. E mostani kötetéhez Jan Adam irt utószót és Pave! Sivko készített illusztrációkat. NÉMETH GYULA VASS LÁSZLÓ (1905-1950) Vass László a két világháború közti csehszlovákiai magyar publicisztika kiváló művelőié, nyolcvan évvel ezelőtt: 1905 április 21-én Rozsnyón született Apjáról, aki egy ideig fuvaros volt a Rozsnyóra gyakran járogató Móricz Zsigmond Vass fiakkéros címmel érdekes novellát írt Bibén szó esik a Vass-gyerekekről is, különösen a fiatalabbról, aki apja szerint az iskola esze és az úri gyerekek is hozzáfordulnak a házi számtanfeladatok megoldásánál. Néhány évvel később a még középiskolás Vass László egy novellisztikus írásában (Vass fiakkéros megsértődik) tréfás önkritikával igazította helyre apjának és Móricznak túlzásait és bevallotta, hogy a számtan nem tartozott az erősségei közé. Az iskolában egyébként derekasan megállta a helyét de a gimnázium negyedik osztályának elvégzése után apja kívánságára fűszeresinas lett és csak a szakma kitanulása után tudta önerejéből folytatni a középiskolai tanulmányokat. Utána a budapesti egyetem bölcsészeti karán lett magyar—francia szakos hallgató és egyúttal az Eötvös kollégium lakója. Egyetemi évei alatt ő teremtette meg a kapcsolatot a Sarló és a magyarországi haladó ifjúsági mozgalmak között és József Attilával is összeismertette a Sarló vezetőjét Balogh Edgárdot Tanulmányai befejezése után nagy arányokban bontakozott ki publicisztikai tevékenysége, amelyből főleg a Magyar Napban közölt Írásai emelkednek ki. Műfajai a glosszától a tárcán, politikai cikkeken, riportokon keresztül a terjedelmes tanulmányokig, esszékig terjednek. A népfrontos lapban számos olyan közleménye található, amely a csehszlovákiai magyar publiciszta legjobb teljesítményei közé tartoznak. Ilyen alapon tizenkét írása került be abba a gyűjteménybe, amelyet Csanda Sándor 1975-ben a Magyar Nap publicisztikai anyagaiból válogatott össze (Magyar Nap 1936—1938 — antológia). Ebben a könyvben három cikk alatt a Dókus Dénes név olvasható. Ez Vass László álneve volt, s 1936-ban az írásai egy részét ilyen jelzéssel közölte. 1936 szeptemberében aztán a Dókus Dénes én voltam című írásában oldotta fel az álnevet s egyúttal képet adott nehéz gyermek- és ifjúkoráról. Vass 1939-től 1950-ben bekövetkezett haláláig Magyarországon élt és továbbra is újságíróként, publicistaként dolgozott. Szü Iföld -rajongása és népszeretete akkori írásaiban is megmutatkozott Az ősök nyomában című esszéjében — melyet 1944. május 14-én publikált — kipellengérezte a rasszista törvények és rendeletek által kötelezővé tett származás-igazolást és gúnyosan utalt arra. hogy a nemesi famíliák múltját rögzítő levéltárakban nem találhatók adatok arról a cselédsorsú néprétegről, amelyhez az ő elődei tartoztak. „Az országutak felé nézek és keresem, kutatom az ősök nyomát — írja ironikusan. — Dédapa, dédapa, miért nem vigyáztál a cselédkönyvedre? Most hol keresselek, melyik pusztán, melyik uradalmi majorban? Nyomtalanul elmerültél a végtelen szegénységben, még csak egy cselédkönyvet, egy árva keresztlevelet se hagytál unokádnak." TURCZEL LAJOS 10
