A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-03 / 18. szám

MEMENTO Aki Štúrovo felöl közeledik Kéméndhez (Ka­merun) messziről észreveszi, hogy a Garam túlsó partján, a domboldalon emlékmű ma­gasodik. — Mire emlékeztet a két hatalmas pillér, mellette a dombormű és a legendás T—34-es? — Negyven évvel ezelőtt, az 1944—45-ös esztendők fordulóján — főleg 1945. január­jában — hatalmas, véres és végül is győztes csatát vívott itt a Vörös Hadsereg a Wer­­macht egységeivel. A Szovjet Hadsereg emlékművét Peter Gál docens, műépítész úgy illesztette a gyönyörű Garam menti tájba, hogy a természet és az emberi alkotás egymás szépségét kiemelje. Az emlékmű reliefjét egy fiatal kremnicai szobrász Peter Kapusta készítette. Az alko­tás a felszabadítónk iránti hálánkat fejezi ki, és figyelmeztet a háború borzalmaira, tila­lomfa a megismétlésük ellen! Peter Kapusta szobrász fiatal ember. Nem emlékszik a harcokra, mégis nagyszerű ér­zékkel ábrázolja a felszabadítót üdvözlő asz­­szonyt, a társa elestén búsuló katonát és a vártán állót. — Éppen ilyenek voltak — simogatja meg a szobor katona arcát Ferda Béla, aki a kéméndiek közül a nehéz munkát elvégezni a szobrász mellé szegődött — ö jól emlékszik az eseményekre. Az emlékmű építői nem voltak tanúi az eseményeknek, de arról a vidékről származ­nak, ahol a harcok folytak. Szüleik elmondták mi történt, hogy történt. Tudják hát, és most nekem mutatják: itt keltek át a folyón, ezt a magaslatot védték, itt volt véres a Garam vize. Az emlékmű május 9-re készen lesz, de a Garamon épülő új híd még nem. A műépí­tész viszont hosszú időre tervezett, így a majdani új hidat is „belekalkulálta" a tájba. Akkor lesz csak igazán szép a látvány! Egy hónappal az emlékmű átadása előtt jártam a helyszínen. Az új Garam-híd pillérei már álltak, a Doprastav munkásai Nagy Fe­renc csoportvezetővel az élen, serényen dol­goztak. Közben figyelték, hogyan alakul a szemközti domboldal. Lázas munka folyt ott is. A járási építőipari vállalat munkásai, akkor éppen az ácsok, Ráczkó László csoportja, a dombormű támfalát zsaluzták, a betonozást szovjet katonák végezték, fiatalok és mosoly­gósak, büszkék hősi halottaikra. Az itt folyó harcokban 15 szovjet katona kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A kéméndi földművesszövetkezet munká­sai és gépei a dunamocsi (Moča) Dunai Flotta Földmüvesszövetkezet emlékműépí­tésre és műemlékvédelemre szakosított épí­tészeti csoportjával közösen a földet igazí­tották, formálták, tömitették a majdani kő­lapborítás alá. Lacho Juraj, a csoport vezető­je elmondta, hogy a végső csinosításul négy­ezer fát, bokrot, cserjét, dísznövényt és virágot ültetnek itt el. Majdnem annyit, a­­hány szovjet katona nyugszik a temetőben. Az Alsó-Garam mentén egészen Štúrovoig nagyon kemény harcok folytak. Minden egyes faluban emlékeznek a negyven évvel ezelőtti időre. Azokra az emberekre, szovjet katonákra, akik történelmünket alakították, akik elhozták a szabadságot. Minden egyes embernek megvan a maga külön élménye arról a pillanatról, amikor számára véget ért a háború. De az egyes ember csak a kiraga­dott motívumokra, a pillanatra, események töredékére emlékezik. Nem tudhatja honnan jött, milyen hőstetteket hajtott már végre és végül győztesen hazaért-e az a szovjet kato­na, aki először köszönt be az udvarába. Egy egész falu már több mindenre emlékezik. A köztudatban Kéménden máig elevenen él annak a télnek az emléke. Az emlék, a kegyelet, a köszönet indította el azt a törek­vést, amelynek kicsúcsosodása a Szovjet Hadsereg emlékművének a megépítése lett. A háború borzalmait, gyötrelmeit el kell mondani az utánunk jövő nemzedéknek. Én még a szemtanútól tudom, amit tudnom kell. A szemtanúk fogynak, az idő múlik, de az emlék nem fakulhat! Ez a hely alkalmas lesz az emlékezésre. FISTER MAGDA A szerző felvételei A régi hídon zavartalan a forgalom Hatalmas gépek tömörítik, igazítják a földet, a kép jobb oldalán a pillérek Hl Jozef Sučik igazgató Nagy Mária Mária Franeková élmunkásnö Vladimír Mäsiar brigádgyűlést tart sokat elkerülendő, vidéken, üresen maradt iskolaépületben, felvonulási helyiségekben is nyíltak fióküzemek. Ipolybalogon (Balog nad Ipľom) legelőször, ahol már évekkel ezelőtt megkezdődött a termelés. Györkiben (Ďur­­kovce) és Apátújfaluban (Opatovská Nová Ves) pedig a közelmúltban láthattak hozzá a szomszédos községek lakói, meg a helybéli jelentkezők a munkához. Vladimír Másiarral, a káderosztály előadó­jával „terepszemlét" tartunk. — Szociális helyiségek biztosítják — ma­gyarázza — a munkások kényelmét. Két helyen. Nagykürtösön és Szklabonyán három üzemi bölcsődénk működik. A járásszékhely­ről saját autóbuszunk szállítja a nőket, férfi­akat a munkahelyükre. A szülők hazai és külföldi kirándulásokra mehetnek, gyerme­keik pedig pionírtáborokban tölthetik a vaká­ció egy részét. — Aki egyszer a mi vizeinkre evez — állította Ján Nacf is, az anyagbeszerző rész­leg vezetője —, az lehorgonyoz nálunk. Mosolygós, csinos asszonyka pillant föl ránk a gépe mellől. — Való igaz — erősíti meg a fiatalember szavait —, példa vagyok erre. S bemutatkozik: — Nagy Máriának hívnak, Komárom mel­lől jöttem Szklabonyára feleségül. Tíz esz­tendeje dolgozom a gyárban, azóta ugyanazt a munkát: jelfogók szerelését végzem. Tíz éve ez a szék, ez az asztal a munkahelyem. Nagyon jól érzem magam a peszerényi üzemben. ízig-vérig „teslás” lettem. S hát a keresetemre sem panaszkodhatom. Havonta átlagosan 2 200 koronát keresek, de nem egyszer majd háromezret vittem haza fize­tésnapon. — A fiam katona, a lányom férjhez ment, ketten maradtunk otthon az urammal. Ha szükséges, dolgozom szombaton is. Igyek­szem megfelelni az elvárásoknak. Szakszer­vezeti bizalmi vagyok, s a Nőszövetség Szo­cialista Munkabrigád tagja. Amit nem említett, én fűzöm hozzá: Nagy Mária a tavalyi év üzemi szocialista munka­versenyének a győztese. A munkabrigádok a minőségi termelés mozgatórúgói, elősegitői. A 12 kollektívá­ban, mely közül négy már az ezüstjelvény tulajdonosa, mintegy 420 nő dolgozik. A legeredményesebb csapatot éppen Ján Naď irányítja. A műszaki szakemberekből álló 50 tagú gárda a „Közgazdász" névre hallgat. Rendre-másra birtokukba kerülnek a legjob­baknak kijáró vándorzászló. — Mi — bizonygatja Stanislav Bobík bri­­gádvezető-helyettes — nem ismerünk lehe­tetlent, számunkra nincs megoldhatatlan fel­adat. A kerületi brigádverseny legjobbjai, hát hitelt érdemlőek a szavai, megállapításai. Számos újítási javaslatukat megvalósították. A zsélyi Gáli Katalin asszony harminc esz­tendős. Hetedik éve az üzem alkalmazottja. Szépen fogalmaz. — Tizenötödik születésnapját ünnepli üzemünk, de eredményeink alapján akár száz évesek is lehetnénk. Sučík igazgató magyarázza: — Az elektrotechnikában mérföldes lép­tekkel halad a fejlődés, s nekünk igazodnunk kell az egyre növekvő követelményekhez. Ezért fordítunk nagy gondot a káderképzés­re. A járásban, valamint a vállalat Liptovský Hrádok-i szakközépiskolájában jelenleg 105 diákunk tanul. — S mit hoz, mit tartogat a holnap? — Az idén nagy fába vágjuk a fejszénket. Nagykürtösön 50 millió értékű építkezésbe fogunk, új üzem alapjait rakjuk le a Zöld réten. Tavaly láttunk hozzá tízmillió korona befektetéssel óvoda és bölcsőde, valamint napközi otthon építéséhez. Terveink szerint hamarosan telefonközpontok kész műszaki felszereléseit gyártjuk majd. A peszerényi üzem múlt évi tervét 1984. november 11 -én teljesítette. Sőt, december 22-ig, tervtúlteljesítésre tett felajánlásukat is túlszárnyalták. Az élmunkások közé sorolha­tó ijfúsági szervezet tagjain túl, akik elnyer­ték tavaly a SZISZ járási bizottságának ván­dorzászlaját, a „Kontaktus" nevet viselő szo­cialista brigád tagjai is besegítettek a ragyo­gó eredmények elérésébe. A „Kontaktus" vezetője Mária Franeková üzemalapító, Szklabonyán lakik. Élmunkás. Férje is az üzem alkalmazottja. Brigádjuk a legjobb termelőcsoport. Ezüstjelvényesek. A tekercselő egységen és a szerelőcsarno­kon áthaladva a végtermékeket összeállító, ellenőrző, csomagoló részlegig jutottunk. Az alkatrészek a nyolc járműből álló géppark valamelyik kocsijának „gyomrába" kerülnek, és az autók, rakományaikkal kigördülnek az üzem kapuján ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom