A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-12 / 15. szám

Hallottuk olvastuk-láttuk ta a téglafal, amely egy megtermett férfi hasáig ért. Mindketten belerúgtak. Aztán egyikük felemelte a géppisztolyát a nyitott ajtó által megvilágított belső térség felé. — Ist da jemand? Egy darabig vártak. Jorík csak akkor pillantotta meg az alacso­nyabbik oroszt, amikor annak kétszer csat­tant a kezében a pisztoly. Úgy kellett átsur­rannia a szemközti sarokba, akár az árnyék. Akár a halál. És örvendett magában, mert ezt a két rövidke vakkantást kint nem lehetett hallani. Főleg a városból idehallatszó pokoli dübörgés mellett. — Mindenki le! — kiáltott Kopyto olyan hangon, ahogy még nem hallották őt beszél­ni. — Olga fent marad, a többiek lefelé! Davaj, davaj! Amíg Jorík leugrott és félrelépett a nyílás alól, Ványuska már a bódé előtt volt. Gon­dolkodás nélkül utánaugrott, és összekupo­rodott, mert fogalma se volt róla, mire jó ez az ugrándozás. — Emeld! — morogta Ványuska, és meg­ragadta a hulla derékszíját. Jorík elkapta a csizmákat, de azonnal el is engedte, mert a katona halálos görcseiben rúgott. — Él... — sziszegte Ványuska felé. — Emeld, és davaj... Áthajították a falon, amely nemcsak a német rúgásokat, hanem hat férfi átugrását is kiállta. Most már hat pár kéz ragadta meg a két németet, és néhány másodperc múlva a bódéban voltak. Utolsónak az ejtőernyős ugrott a présházba, és beleremegett az un­dor érzésébe. Az a lágy valami, amire mind­két lábával ráugrott, mozgott és hörgött. — Nem sokáig él már — jelentette ki Ványuska, és felegyenesedett az egyenru­hás, tömzsi férfi mellett, akit ök ketten hají­tottak be a présházba. Az elsőt, aki valóban halott volt — na, Kopyto nem is olyan istenáldott mesterlö­vész, hiszen sötét sarokból tüzelt az alko­nyatba — utánadobták. És a sebesültre siet­ve és durván ráugrott hat nehéz férfi. Szájá­ból vér ömlött. — Adás! — rikoltotta Peter. Semmi különös. Legalábbis Jorík alhad­nagy számára semmi. A front előnyomulást jelentett az Ivánka—Gešajov—Famá vona­lon. Arra a kérdésre, hogy képes-e éjszakai tüzet is irányítani, igenlően válaszolt. Uram­isten, miért ne? Három össztűznyi gyújtó­töltet, amelyek megvilágítják a terepet, és majd a sógorék meglátják, mekkorát húzunk nekik közösen! A fónia ezt követően már minden órában megszólalt. Egyelőre parancsok nélkül, egye­lőre csak ellenőrizte a kapcsolatot és nyug­tázta a Szalmakunyhó alatti előretolt csápja­inak tömör da ... da ... da ... válaszait, a város délkeleti csücskében azonban kirob­bant a harc. És már nem volt szükség szellő­re, hogy meghallják, mennyire mennydörög ott lent. A Lánynak tizenegykor kellett volna felmász­nia váltani, Jorík pedig negyed tizenkettőkor úgy gondolta; nagyon szép és gavalléri cse­lekedet, ha a hölgyet aludni hagyjuk, de ha ő nem alusza ki magát, akkor annak a holnapi munka látja kárát. Az óráján világító számlap volt, hála az Oroszlán nagylelkűségének, amellyel katonai szakértője életszínvonalát emelte. És nem sokat gondolt arra, ami holnap történik, no de az új életbe való indulás mégis megköveteli a csillagot a váll­pánton. Esetleg kettőt is, amelyeket a Szal­makunyhó alatti rozoga bódéból valóban gyönyörűn ki lehet bulizni. (Folytatjuk) HANGLEMEZ Ellenfél nélkül A magyar popzenében idestova tizenöt éve jelenti a populáris hangvétel és a színvonal összeegyeztetésének legmegbízhatóbb és legállandóbb mércéjét a Locomotiv GT. Pá­lyafutásuk nem mentes színvonalingadozás­tól, voltak „szűkebb esztendők", de minden lemezüket jellemzi bizonyos fajta egyéni hangvételre való törekvés. Ez pedig popzenei berkekben nem lekicsinytendö tény, főleg ha eredményekkel is párosul. Eddigi nagyleme­zek sorában valószínűleg előkelő helyet fog­lal majd el legutóbbi albumuk, az Ellenfél nélkül. Presser és társai ismét feladták a leckét a szürke ötlettelenségben vergődő popzenei átlagnak. Szinte bűnös könnyelműséggel tobzódnak a zenei ötletek színes kavalkádjá­­ban. Ilyen „könnyelműséget" azonban csak az engedhet meg magának, akinek határo­zott elképzelése van a mindenkori lemez koncepciójáról és mondanivalójáról, aki nincs híján a tehetségnek és alkotói fantázi­ának. Az LGT ma Magyarországon külön kategóriát jelent, melyet csak önmagához lehet mérni. Zenéjük az utóbbi időben min­den eröszakoltság nélkül tudja magába ol­vasztani a világ popzenei fejlődésének arra érdemes eredményeit, miközben legtöbb­ször megőrzi eredeti hangját. Nem rajtuk, illetve nem zenéjükön múlt, hogy eddig nem sikerült betörniük a világ popzenei piacára. Az Ellenfél nélkül című nagylemez csupa fintor, abszurd kép, fájdalmasan kényszerű cinizmus, irónia és rezignáltság, „gázálarc mögül kacsintó" nevetés, bohócos, mégis mélyebbre hatoló világkép. Sem a zene, sem a szöveg nem akar szórakoztatni, célja több ennél. Az itt-ott felbukkanó didaktika és az olykor öncélú homálykeltés ugyan vita tárgya lehetne, a lemez egészének értékelésében és értelmezésében azonban nem játszik jelen­tős szerepet. Gyurovszky László KÖNYV Puskás Ildikó: Istenek tánca Puskás Ildikó könyve, az „Istenek tánca" a Gondolat Kiadó igen népszerű Gondolat Zsebkönyvek sorozatában látott napvilágot, bizonyítván, hogy egy ilyen „Rövid áttekintés az indiai vallásokról" (ez ugyanis a könyv alcíme), milyen széles körű érdeklődésre tarthat számot manapság mifelénk és világ­szerte. „Indián kívül úgyszólván alig van a világnak olyan helye, ahol a sok ezer éves történelmi múlt nemcsak tradícióként töretlen, nem­csak etnikai-nyelvi folytonosságként van je­len, hanem kultúrájában is élő, mert valami­féle megújulási képesség azt is biztosította, hogy a változásokban megőrződjék a múlt teljessége, minden értéke, s olykor a teljes­séghez hozzátartozó árnyoldalai is" — írja a szerző a kötet bevezetőjében. S erről szól voltaképpen az „Istenek tánca". Mert ki ne szeretné tudni, hogy mi történik ma Indiában, a világ második legnépesebb országában? S nemcsak azt szeretnénk tud­ni, mi történik ott, hanem érteni is szeret­nénk: hogy miért történik az, ami történik? India iránt, persze, mindig is nagy volt az érdeklődés. Baktay Ervin népszerű India-könyeit ezrek és ezrek olvasták évtize­deken át mifelénk is, manapság meg a Gandhi-film, „Az Indiai civilizáció" című kö­tet „A múlt születése" nevű sorozatban, vagy Nehru önéletírása, az „India felfedezése" jelzi azt a megkülönböztetett figyelmet, amely ma az Indiai szubkontinensnek kijár. „India látszólag ma is új vallásokat indít útjukra a nagyvilágba — írja Puskás Ildikó a könyv befejező soraiban s így folytatja: — Megtévesztő nevek alatt tévtanok és álmes­terek sokasága próbálja elhitetni, hogy az »igazi indiai« vallást hirdeti. A tetszetős kön­tösbe csomagolt »tanok« és kiadványok a józanul gondolkodó embert nem sokáig ve­zethetik félre. Az indiai vallások történetének és lényegének e mégoly rövid ismertetése talán a tisztánlátást is elősegíti: annak érté­sét és valódi megbecsülését, ami az egyete­mes emberi kultúra maradandó értékét al­kotja." (cselényi) FOLYÓIRAT Jubilál a Výtvarný život Jelentős állomásához, megjelenésének har­mincadik évfordulójához érkezett a Szlovák Képzőművészeti Alap művészeti folyóirata, a Výtvarný život. Az idei — jubileumi — évfo­lyam első számában szerkesztőségi cikk méltatja az eltelt három évtized hozadékát, felvázolva nagy vonalakban az elkövetkező időszak terveit, elképzeléseit is. A bizonyos fokig megváltozott köntösű folyóirat további oldalain több érdekes, színes anyag olvasha­tó, melyek közül néhánynak bizonyos magyar vonatkozásai is vannak. Mindjárt a szerkesztőségi cikket követő ol­dalakon Jana Bodnárová egy terjedelmes tanulmányban foglalkozik a 20-as évek kas­sai (Košice) képzőművészeti életével. Elemzi többek között azt is, hogy milyen szerepük volt azoknak a magyar képzőművészeknek (Krón, Schiller, Uitz, Moholy-Nagy. Kassák, Kmetty stb.), akik a Magyar Tanácsköztársa­ság bukása után emigrálni kényszerültek, s hosszabb-rövidebb ideig Kassán fejtették ki művészi alkotó tevékenységüket. A szerkesztőségi előrejelzés szerint az idén több írás is foglalkozik majd a szlovákiai kamarafestészet egyes állomásaival, fejlődé­sével, jelentősebb képviselőivel. E mostani számban Bohumír Bachratý elemzi a műfaj 1945—1948-as szlovákiai időszakát. A to­vábbi oldalakon a csehszlovákiai képzőmű­vészet két jeles képviselőjének portréjával, illetve munkásságának méltatásával is talál­kozhatunk. Az egyik a kiváló szlovák grafikus, Orest Dubay nemzeti művész, a másik pedig a cseh képzőművészet jelentős és ismert alakja, Ota Janaček festőművész. Dušan Janek számol be a finnországi Lahti­­ban ötödik alkalommal megrendezett pia­­kát-biennáléról, amelyre 35 ország 736 kép­zőművésze küldte el alkotását, s amelyen az egyik első díjat a cseh Karel Mišek kapta Csehov: Három nővér-ének plakáttervéért. A biennálé anyagából ízelítőt adó reprodukciók között pedig ott találjuk a jugoszláviai Barát Ferencnek Brecht: Baal című darabjához, az újvidéki színház számára készített (magyar nyelvű) plakátját is. Egy másik tárlatról, a prešovi Výtvarný salón '84-röl közzétett re­cenzió szerzője pedig a kiállítás mintegy hetven résztvevője közül kiemelten szól má­sok mellett Löffler Béla, Roskoványi István, Bartusz Gyula és Bartusz Mária kiállított anyagáról is. Németh Gyula HANGVERSENY Kulturált kamaramuzsika Üde színfoltja — pontosabban: „hangfoltja" — volt a szlovák főváros zenei életének a csak három éve alakult, de máris szép nem­zetközi sikerekre visszatekintő Budapesti Fú­vósegyüttes bemutatkozása a Szlovák Filhar­mónia két bérleti hangversenyén. A két-két klarinét, oboa, fagott, kürt és egy bőgő összetételű együttes bevezetőül a ma­gyar zeneszerzők nesztorának, az idén 80 éves Farkas Ferencnek népdalmotívumokra épített, hangulatos, szépzengésű Contrafac­­ta Hungarica című művét adta elő. Ezután — természetesen redukált összetételben (2—2 klarinét, fagott és kürt) — Beethoven fiatal­kori műve, a 71-es opusszámot viselő Esz­­dúr fúvósszextett hangzott el. Érzésem sze­rint a műsor első részében a morva szárma­zású Mozart-kortárs, František Krommer- Kramáŕ Esz-dúr Partitája sikerült a legjob­ban, különösen a belső tételei; közülük is első sorban a menüettet szeretném kiemelni. A szünet után a műsort zeneművek fúvós­­hangszerekre készített átiratai alkották. Az ilyen átiratok különösen a 18. és 19. század­ban voltak népszerűek, de mai lét jogosult­ságukat az is alátámasztja, hogy rendkívül szegényes az ilyen összeállítású fúvósegyüt­tesek irodalma. A klasszicizmust Mozart Don Juan című operájának részletei képviselték. Az együttes nem zenekari vagy énekhangi hatás pótlására törekedett, hanem az egyes hangszerek-adta lehetőségek maximális ki­használására. Ez érvényesült Dvorák két Szláv táncának, a g-moll és a C-dúr táncnak a tolmácsolásában is, bár úgy tűnt, hogy az előbb említettet sikerült gondosabban kidol­gozni. Johann Strauss népszerű Anna-polká­­ja után befejezésül ízelítőt kaptunk a klasszi­kus jazz-muzsikából is. A ragtime komponis­ta és zongorista Scott Joplin sok száz, min­den improvizációt nélkülöző, a klasszikus menüettre emlékeztető vagy füzérszerűen összekötött darabjából mutatott be néhá­nyat (egyet ráadásként is) a Budapesti Fúvós­együttes. Itt — de nemcsak itt — jól érvé­nyesült Csánky Emília lendületes oboajátéka és a művészeti vezető, az egyik legkiválóbb magyar klarinétmüvész Berkes Kálmán virtu­ozitása, aki nemcsak kitűnően illeszkedett be a többiek játékába, de szólamának jellege szerint mindvégig vezette is az együttest. Delmár Gábor 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom