A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-22 / 12. szám
Útjelző kövek Magyar katonák egyik csoportja, azokkal a cseh partizánokkal, akik a Týn nad Vltavou felé vezető úton, a Via Bohemia útján vezették őket. A hátulsó sorban balról a második Csanaky István (Fényképmásolat a sládkovičovói forradalmi hagyományok emlékszobájának archívumából.) sekor győztesként meneteltek és tartottak díszszemlét a cseh városka, Týn nad Vltavou főterén. — Felejthetetlen — mondja befejezésül — az út, a küzdelem, a harcok, a győzelem. Úgy emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna. Ezekre az útjelző kövekre is, hiszen itt most sincs, akkor se volt útjelző tábla. Csak ezek a furcsán összerakott kövek. Még egyszer szétnézünk a tájon, és fordulunk vissza a betonozott út irányába. Amint a Via Bohemia, a cseh—magyar út közepén baktatunk, fölöttébb furcsa gondolatok jutnak az eszembe, de leginkább az foglalkoztat, hogy dolgos, ügyes, okos emberek voltak, akik ezt az utat építették, akik odarakták a szélére azokat az útjelző köveket. Nem is csodálkozom, amikor mindkét útitársam így szól: mondjanak bármit, ma is jó út ez. Helyeselek: nagyon jó út. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvételei tért vissza ide ez a rokonszenves fiatalember, bár nem nehéz rájönni, nyilván hasznossá akarta tenni magát itthon, e kicsinyke faluban. Talán Sütő András szavai munkáltak benne (Az otthoniak — a sárban maradottak — azt gondolhatják: kiszabadultán a felfelé kapaszkodás útjára léptem. De fülemben a hangjuk s szándékaimban a fogadalom: nem fölfele: lefelé török...) „Az én szülőfalumnak is megvannak a maga hagyományai. Kötelességemnek érzem, hogy ezeket a kallódó hagyományokat felszínre hozzam. Az igyekezet eddigi eredménye egy népköltészeti gyűjtemény. A több mint száz mese, 200 népdal, közel harminc ballada, valamint mondóka, találóskérdés, szólás, közmondás, gyermekjáték, stb. sokaságát tartalmazó anyag kiadásra vár. Bizonyos tekintetben úttörő kezdeményezésnek számít, hisz a gömöri magyar népköltészetnek ezidő szerint leggazdagabb gyűjteményét egyetlen ember, az azóta már elhúnyt Csák Margit néni emlékezete őrizte meg számunkra. Folyamatosan készül a tájszavakat és szólásokat tartalmazó gyűjtemény is. Falum mind a néprajzosnak, mind a régésznek bőven ad munkát. Itt is fellelhetők azok a törvényszerűségek, amelyek a cseppben a tengert sejtetik. Előnyömre válik, hogy itt nőttem fel. Belülről látom a dolgokat..." Felső faluvégi családi házukhoz közeledünk a nyakunkba szakadt estével, s szavainak a forrása csakolyan betömhetetlen, mint a földből feltörő vízé. „Az utóbbi néhány év legfigyelemreméltóbb régészeti kutatásai a Sajó völgyében, Méhi határában folytak. A Feketesár nevű dűlőben az őskor majd minden időszakából kerültek elő leletek. A maga nemében egyedülálló a korábban már említett, körülbelül 4 000 éves hamvasztásos temető, amely új távlatokat nyit Gömör őskorának kutatásához. A lászlófalai ásatásnak az a felbecsülhetetlen értéke, hogy első Ízben enged bepillantást Gömör területén az i. e. 1800—1450 közt élt népek hagyatékába. Az Égerfeli dűlőben is egy bronzkori település részletei kerültek elő. A méhi ásatások teljesen új fényt vetnek a Sajómente őskor fejlődésére, új, eddig nem sejtett öszszefüggésekre világítanak rá és jelentőségük messze túllépi a regionális kereteket. Ásatások persze nemcsak Méhiben folytak, de hely híján a többire most nem térek ki. Eredményeinket múzeumunk nyáron ismerteti meg a közönséggel." Otthon a feleség, Csilla, a helybeli iskola pedagógusa kedvesen, óvodás fia, Szabolcs, tartózkodóan fogad, később azonban annyira megbarátkozik velem, hogy a közelembe ül felnőttre valló komolysággal. A dolgozószobában telepedünk le, amelynek az egyik falát könyvek takarják be. Az íróasztal régi, klasszikus bútordarab, rajta Írógép, magnó, megannyi könyv, jegyzet. A meghitt, csendes szobában arra biztatom B. Kovács Istvánt, ásson most már az emlékeiben, és tárja fel, hogyan is lett régész? — Gyermekkoromban csupán homályos elképzeléseim voltak a régészetről. Akárcsak Cakó atyus, én sem tudtam pontosan, hogy mi az? Eszembe se jutott, hogy ilyen hivatást válasszanak magamnak. Persze a történelem, a múltismeret vonzott, de amikor az alapiskola padjaiból kinőttem, a kor divatjának hódolva, vagy inkább a szüléimre hallgatva, a kassai magyar ipariban folytattam tanulmányaimat. Ma már örülök, hogy így történt. Az iskola hamar felismertette velem. hogy alkalmatlan vagyok a műszaki pályára. Sokat köszönhetek az iparinak. Falai között szereztem megbízható általános műveltséget, ott tanultam életre szóló emberi tartást. Vallom, hogy a kassai iskola nélkül soha nem lett volna belőlem régész! — Tulajdonképpen minek tartod magad? Régésznek, néprajzosnak? — Ennek is, annak is. Talán a hagyományfeltárás szóval lehetne legjobban kifejezni azt, amit csinálok. Baráti társaságban néha tréfásan „gömörológus"-nak is mondom magam, utalva ezzel egyrészt működésem táji kereteire, illetve nyitottságomra a szülőföld mindennemű hagyományai iránt. A gömöriség azonban nem azonos a provincializmussal, a partikuláris beszűküléssel, legalábbis szándékaimban nem. Ama bizonyos szólásbeli „csepp" hasonlatával élve gömöri példákkal szeretnék hozzájárulni annak a sokszínű szivárványnak a megismeréséhez, amit úgy nevezünk, hogy emberi művelődés." Aztán már a Gömörben is páratlan ízű pecsenye vacsoránkat fogyasztva a vidéki értelmiség helyzetére, a közéletiség problémáira, a szabadidő értelmes eltöltésére tereli a szót. Meg arra, hogy szívesen sétál a természetben, kedveli az útleírásokat, és élvezi az itthoni nyugalmat, felesége, Szabolcs fia és a szülők szeretetét. Néha könyvekbe temetkezik, néha napokig nem vesz könyvet a kezébe, a megismerés soha nem szűnő vágyával nekivág a domboknak, fejében azzal a lüktető gondolattal, hogy amerre láb taposta nyomok vezetnek, holtakon járnak az élők ... MÁCS JÓZSEF Csak egy percre... Ez év februárjában mutatta be új, egész estét betöltő műsorát a Gravis együttes. A fellépésre a bratislavai Művelődési és Pihenőparkban került sor. Az új dalok mellett új arcokat is felfedezhettünk az együttes tagjai között. Mi indokolta ezt a változást? — tettük fel a kérdést az együttes vezetőjének Hegedűs Istvánnak. — 1983—84-ben hárman is koncerteztünk. Azért kényszerültünk erre, mert a basszusgitárosunk Szabó János bevonult katonának. A tényleges katonai szolgálat letelte után tavaly ősszel visszatért az együttesünkbe. Új arc a zenekarban a dobos, Varsányi György. A billentyűs hangszerek kezelője továbbra is Dusík Gábor. A változások után úgy éreztük, itt az ideje, hogy egy olyan műsort is összeállítsunk, amellyel nemcsak a magyarlakta vidéken, hanem az egész országban koncertezhetünk. — A Gravis együttes amatőr zenekarként számos sikert ért el. Kislemezük után megjelent az első nagylemezük is, ami hiánycikknek számit a hanglemezboltokban. Több országos versenyben nyertek díjat. Nem merült fel még az ötlet, hogy hivatásos együttesként tevékenykedjetek? — Erre már évekkel ezelőtt gondoltunk. Célkitűzésünket ebben az évben megvalósítjuk. A Slovkoncert munkatársai megfelelően támogatnak bennünket, remélem néhány hónapon belül hivatásos együttesként ismét eleget tehetünk a meghívásoknak. Ez évben ötven fellépést szeretnénk megvalósítani. Ezenkívül az Opus hanglemez kiadóvállalat stúdiójában az év végéig új nagylemezünket tervezzük, reméljük ez már nagyobb példányszámban jelenik meg, mint az első, egyébként utánnyomással abból is több ezer készül még, s ismét kapható lesz az üzletekben. — A Gravis-dalok arról híresek, hogy kollektív munka eredményeként születnek, azaz az együttes valamennyi tagja komponál, és csak a legsikeresebb szerzemények kerülnek az egyes műsorokba. Ki dönti el, hogy melyek a legjobb dalok ? — Általában két évig koncertezünk egy műsorral. Ez alatt az idő alatt is „lecseréljük" azokat a dalokat, amelyekről meggyőződünk, hogy a közönségnek kevésbé tetszenek. Az új műsor összeállításakor pedig minden esetben közösen döntjük el, mit játsszunk. Egy-két naptól eltekintve rendszeresen naponta gyakorolunk, bemutatjuk egymásnak az ötleteinket míg végül is kialakul a dal végleges formája. A következő időszakban kétnyelvű műsorral lépünk majd fel, a magyar szövegeket Dusik Gábor írta, a szlovák szerzeményekét pedig Kamii Peteraj és Peter Guldan. A műsorban szerepel néhány dal a nagylemezünkről is. — A kétnyelvűség nem okoz nehézséget a műsor szerkezeti felépítésében, dramaturgiájában? — Említettem, hogy az egész ország területén szeretnénk koncertezni. A műsort úgy állítottuk össze, hogy a fömondanivaló a szlovák és a magyar szövegekben is végig követhető legyen. A műsor első bemutatójának sikere arra enged következtetni, hogy ezt az elképzelésünket sikerült valóra váltanunk. — Az együttes pályafutása alatt mi okozta a legtöbb problémát? — Hosszú évekig küzdöttünk hangszer- és felszerelés nehézségekkel. Ezen már túljutottunk. Örülünk, hogy bekerültünk a köztudatba és ezt továbbra is szeretnénk megőrizni.-PP-13
