A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-15 / 11. szám

Szlovákiai magyar néptáncok

492 11

szágosan ismert forma szerint a játékban a disznót a pásztor földre dobott kalapja jelképezi és ekörül táncolnak. A táncosok közül az egyik botot vagy baltát forgat a kalap fölött és így próbálja védeni a „disznót" a többiektől, akik igyekeznek a pergő bot vagy balta alól kilopni a kalapot. (Kaposi Edit —, Maács László: Magyar népi táncok, táncos népszokások, 53. old.)

A táncot szóló zeneszerszám (pl. furulya) vagy énekkíséretre járják. A kíséret harmonikusabbá, illetve ütemesebbé teszi a táncolok mozgását.

Sapkatánc. Ugyancsak ügyességi tánc. Több helyen is találkozhatunk vele. A barkaiak és kovácsiak a Tavaszi szél vizet áraszt verseny kerületi döntőjéig jutottak el ezzei a tánccal. Három legény, férfi táncolja. Tehát nincs korosztályhoz kötve. A középen álló fején báránybőr kucsma (sapka) van. Ő függőleges irányban szabadon mozoghat, különben a tánc ügyességi része statikus — helyhez kötött. A középen állótól karnyújtásnyi távolságra áll a két szélső. Ök játék közben a helyükről nem mozdulhatnak el, csak ha védekeznek, akkor derékból oldalt elhajolhatnak. A középső férfi feladata, hogy kezével belecsapjon az oldalt állók védőpajzsként kifelé fordított tenyerébe, amelyet arcuk elé tartanak, tehát „pofon" csapja őket. Az oldalt állók az egyik kezüket védőpajzsként — kifelé fordított tenyérrel — az arcuk elé teszik, az oldalt, félmagas tartásba nyújtott másik kezükkel az ütés pillanatában igyekeznek leverni a középső táncos fejéről a „kucsmát". A kucsma leütése csak akkor érvényes, ha az üti le, aki a pofont kapja. A védekezők kucsmaleverő keze nem süllyedhet félmagas tartás alá. Az ütő, a pofonokat osztogató középső táncos az ütés pillanatában szükségszerűen felemelkedik. Ütések közben szabadon figurázik, megtévesztő mozdulatokat végez, félrevezetésül maga előtt tapsol, stb. Fürgeségétől függően sok mindent megtesz annak érdekében, hogy elvonja a védekezők figyelmét, hogy félrevezethesse őket, és az alkalmasnak tűnő pillanatban elérje célját. A védekezők, ha ügyetlenek, a kezük helyett az arcukra kapják az ütést. (Itt nem szabad megharagudni — szerepcsere után vissza lehet adni.) Akinek sikerül leütnie a kucsmát, azzal a középső helyet cserél. A csere után a játé* mindaddig folytatódik, amíg bele nem untak vagy a körül állók nem unták meg. A játék után közös párostánc következik.

A játékot zenekísérettel játszották. Dallama kötetlen, rendszerint csárdásnótákat húzott a zene. A nézők biztatták a játszókat és élvezték a játékot. Az utána következett páros tánc feloldotta a játék feszültségét.

TAKÁCS ANDRÁS Fotó: Prandl Sándor

K

m

s

z

T

w

;

SAPMEÁNC

Szilicei játékos kanásztánc. Az általánosan ismert, és a színpadi néptáncművészet jóvoltából országosan elterjedt kanásztánctípusnak van több, kevésbé ismert játékos változata is. Gyűjtöútjaim legelején, 1949-ben egy ilyen játékos kanásztánccal találkoztam Szilicén a pásztorok között. Egy késő délutánból estébe nyúló beszélgetés, poharazgatás közben mutatják be a táncot. A tánc játékos botos tánc, tele dramatikus elemekkel. Többen, csoportban táncolják. Két szerepkörön osztoznak a táncosok: a) disznaját őrző pásztor.

és b) a disznót ellopni akaró pásztorok szerepén.

A disznaját őrző pásztor kezében egy husánggal, kerítésből kihúzott pacsitbottal, vagy kanászbottal úgy „táncol", úgy „forog", hogy táncával, botforgatásával megvédje a disznaját. A disznót egy földre helyezett kalap, esetleg rossz, ócska eldobott edény helyettesíti. A táncos, a közepén, vagy az egyik végén egy vagy két kézzel fogott botjával úgy „forgat", hogy a disznót jelképező kalaphoz (tárgyhoz) az azt elorozni próbálók ne férhessenek hozzá. Táncá-GÖMÖR

ban a bot forgatása a domináló, de közben motivikailag is elég gazdag mozgást végez. Igyekszik táncát térben is látványossá tenni, illetve szökdelésével, állandó térváltoztatásaival is megnehezíteni az „ellenfél” dolgát.

A disznót ellopni akaró pásztorok, a „zsiványok" kezében nincs eszköz. Ők csupán kézzel kapkodnak a „disznó" után. Táncos mozgásuk az őrző mozgásával hasonló táncelemekre épül, kiegészülve a saját tengelyük körüli forgással, perdüléssel. Ha sikerül ellopniuk a „disznót", akkor az az övék, de az is az övék, amit esetleges ügyetlenségük eredményeként a bottal a kezükre kapnak. Ezért sem szabad megharagudniuk. Ez is a játékkal jár.

A táncot általában fogadásból, komoly tét ellenében járják. Ottjártamkor liter pálinka volt a tánc „fogadó-tétje”, amit a tánc befejezése után közösen elfogyasztottunk. A játékos táncot a magyar táncirodalom mint országos ismert szokásformát említi... A másik, or-