A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-22 / 8. szám
Emlékek - vallomások -A Hét szerkesztősége Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából új sorozatot indít, amelyben szeretné bemutatni, emberközelbe hozni a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőit. Levélben fordultunk a csehszlovákiai magyar írókhoz és megkértük őket, hogy az alábbi témajavaslatokból mindenki válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet és önvallomásszerűen (rövid életrajzot is mellékelve) írja meg. Az étet valósága foglalkoztat 1957-ben a Szlovák Irodalmi Alap által rendezett pályázaton jutalomban részesült két színpadi munkám. A pályázatot értékelő Kultúrny Životban (1958, 5. sz.) a Dr. Szvoboda múltja című drámámat így értékelték. „A darab szereplői harcba szállnak a fejlődő fasizmus ellen és ugyanakkor meggyőzően elevenednek meg benne Prága egyik külvárosának tipikus alakjai. A dráma egyben a személyi felelősségről is szól. mely a közösség érdekeit az egyén érdekei fölé helyezi." (A darab eddig közönség elé nem került.) Másik jutalomban részesített darabomat, a Lidércfényt elsőként a Csehszlovák Rádió magyar adása sugározta. A rádióadást két színpadi bemutató követte. A Lidércfény színpadi ősbemutatója a bratislavai Szlovák Nemzeti Színházban (Vábivé svetlá, 1958. ápr. 5.), a Dodi pedig a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színházban (1958. jún. 6.) került közönség elé. így kezdődött. S a folytatás? Elismerés és bírálat váltotta egymást a lapokban, számomra azonban Fábry Zoltán minősítése jelentette az útravalót, aki elsőként olvasta minden darabomat. Szavai elismerést és biztatást jelentettek. Ma is hallom őrhelyéről a szavait, olvasom hozzám intézett leveleit a stószi remetének, aki a háza ablakából látta a világot és megkülön-Témajavaslataink a következők voltak: / 1. Hogyan emlékszem a béke első napjára ? 2. Mit jelent számomra a béke? 3. Hogyan tükröződik müveimben a mai élet valósága ? 4. Kapcsolataim a szlovák, a cseh irodalommal és alkotóival. 5. Kapcsolataim a CSEMADOK heböztetett gonddal és szeretettel pártfogolta nemzetiségi irodalmunk új jelentkezőit. Harmadik darabomban, a Vidor családban az emberi összetartás, a békés nemzeti együttélés problémáját vittem színpadra. Különös véletlen folytán a komáromi Magyar Területi Színház bemutatóját (1961. máj. 26.) újra megelőzte a szlovák nyelvű bemutató. (1961. máj. 22.) Ez alkalommal a bratislavai tv országos adásában. Mindazok, akik látták darabjaimat, olvasták könyveimet, tudják, hogy az élet pártján állva mindig a lét valóságával foglalkoztam. Azt is észlelhették, hogy hőseim — mind prózában, mind színpadon — zömében asszonyok. Nem azért, mert magam is nő vagyok, hanem azért, mert a nő is ember. Tóth Tibor írta a MATESZ tizedik évfordulója alkalmából előadott darabom, Az Asszony és a Halál műsorfüzetébe (1963. febr. 8.): „Dávid Teréz verses drámája a csehszlovákiai magyar irodalom legnemesebb hagyományainak folytatója. Ez a nemzetiségi irodalom legfőbb hivatásának tekintette, hogy állást foglaljon, igaz és szép szóval harcoljon a társadalmi igazságért, a népek megértéséért, és mindenek felett elsősorban az embertelenség teljessége, a háború és a háborút okozó torz jelenségek ellen". Érdeklődésem ezután az ifjúság felé fordult. A fiatalok szemüvegén keresztül próbáltam látni — és sikerült is látnom — a világot. Figyeltem életüket, egyéni és társadalmi problémáikat (Időzített boldogság. Ifjúságból elégtelen. Fekete bárány,). A Feneketlen láda kincseiben a gyermeklélek mélységeibe is bemerészkedtem. Eredményesen, mert ezt a könyvemet szlovákul (Poklady starej truhlice — Mladé letá 1977), míg az Időzített boldogság című munkám prózai változatát csehül is kiadták. (Mladá fronta, 1973). Bölcs Johanna című vígjátékomban viszont az öregedő nő magánéletének gondjait feszegettem, de mind színpadi műveimben, mind prózámban (Kísértetek múzeuma, Mesélő Nemzedék) együtt éltem, szenvedtem, örvendeztem alakjaimmal. A Kásahegy című szatirikus regényemben! Közép-Európa néhány mozgalmas évtizedének, nemzetiségi-politikai történetét pergetem vissza ... Az öregedés jele lenne talán, hogy utolsó írásaimban a szatíra görbe tükrében látom a világot ? (Látomások) Hogy kezdeti harci kedvem, szenvedélyem fintorrá szelídült? Aligha! Hiszen ezzel a fintorral sikerült betömöm a bmói Szatirikus Színházba (Načasované itéstí, Moudrá Jana) és onnan további cseh területre, sőt a tééini lengyel színházba is, ahol a darab Ženská válka címen került előadásra. Egy bizonyos: indulásom óta lecsillapodott kezdeti szenvedélyes hangom — ha szabad így nyilatkoznom —. kicsit magam is bölccsé váltam. Mostanában a nagyérdemű közönség gondjait a humor burkába csomagolva nyújtom át. Nevessen saját magán, vagy sírjon — de mindenesetre gondolkodjon. Higgye azt, hogy csupán viccelek, ne is sejtse, hogy amíg ö saját magán ban betöltött karmesteri állását, hiszen őt a kötelesség amúgy is Rómába szólította. Händel elfogadta ezt a nagylelkű ajánlatot és 1710-ben már a hannoveri választófejedelem szolgálatában állt. De hamarosan megúnta ezt az unalmas elfoglaltságot — a hannoveri udvar meglehetősen szerény volt, a zenei élet meg nem különösebben zajos — és engedélyt kért (és kapott) rá, hogy néhány hónapra Londonba utazzék. Ez a város megtetszett neki, olyannyira, hogy látni sem akarta többé Hannovert. Ráadásul a szerencse is mellé pártolt: Anna királynő kegyeibe fogadta, s ennek köszönhetően megoldódtak anyagi problémái is. Hamburgban és Itáliában bemutatott operáinak — az Almiranak, a Rodrigónak, az Agrippinánek, a Rinaldönak — a híre eljutott a brit szigetekre is, s a londoni főúri közönség újabb operákat várt tőle. 1740-ig, amikor is felhagyott az operaírással, több mint 35 operáját mutatták be Londonban (köztük olyan remekműveket, mint a Radamisto, F/oridante, Giulio Cesare, Rodelinda, Orlando, Xerxes stb.). 1714-ben meghalt hatalmas pártfogója, a királynő, s helyébe a hannoveri választófejedelmet ültették — I. György néven — az angol trónra. Händel most némi keserűséggel elmondhatta, hogy ha ő nem ment vissza a hannoveri udvarba, az eljött utána Londonba. Az újdonsült király természetesen nem felejtette el udvari karmesterének hűtlenségét, s Händel néhány évig félrevonultan élt. Állítólag egyik legismertebb művét, a Vízizenét a király kiengesztelésére irta, s amikor a művet a Themzén hajókázó zenészek előadták, a király meg is bocsátott neki. Ellenfelei azonban egyre inkább meggyülölték öt — s most kapóra jött nekik az is, hogy az idegenből jött király szálka lett némely angol föúr szemében. Händel akaratlanul is célpontja lett a politikai csoportok tűzpárbajának, s egyszeriben szemére hányták azt, amit korábban annyira imádtak benne: zenéjének olaszos temperamentumát és metodikáját, a dél-európai koloritot, amely annyira kirívóit a ködös Albion szürkeségéből. A rendíthetetlen nyugalmú és fáradhatatlan Händel azonban sokáig állta a küzdelmet. Még az sem zavarta, hogy Itáliában szerződtetett primadonnái a nyílt színen ölre mennek és botrányba fullasztják az előadást; felvette az odadobott kesztyűt is: ellenfelei híres operaszerzőket hívnak Londonba (Börtöneimt, majd Hassál és Porporát), hogy rivalizáljanak vele — Händel szívós küzdelemben legyűri őket, de közben majdnem belehal: 1737- ben agyvérzést kap. Ezek a tapasztalatok és kivált a Händel-operákat parodizáló Koldusopera (John Gay és Johann Pepusch alkotása) zajos sikere arra késztették, hogy megfelelőbb zenei kifejezőeszközt keressen magának. Ez a műfaj az oratórium volt, amelynek mindmáig Händel a legnagyobb mestere. Az oratórium — legalábbis Händel értelmezésében — ugyanolyan drámai alkotás, mint az opera; itt is vannak szereplők, jellemek és konfliktusok, csak mindezt a zene és a szöveg tolmácsolja és jeleníti meg, mozgás és színészi játék nélkül. Az operákkal ellentétben a Händel-oratóriumokban nagy szerephez jut a kórus, s ez az, ami forradalmian új. S noha az oratóriumok szövege többnyire a Biblia alapján íródott, ezek a zeneművek nem nevezhetők a szó eredeti értelmében egyházi zenének. Händel — Bach-hal ellentétben — kitárulkozó alkat volt, magába szívta a virágok illatát, a hegyek és a vizek leheletét, zenéjében lépten-nyomon a természet elevenedik meg, s muzsikája sokkal melodikusabb, szeszélyesebb mint Baché. Oratóriumai — különösen a Júdás Makkabeus, az Izrael Egyiptomban, a Messiás és a Jephta — révén ismét belopta magát az angolok szívébe, akik végre nemzeti zeneszerzőjükké fogadták (igaz, ennek érdekében Händel is sokat tanulmányozta a régi angol mestereket, főképp Purcell műveit). A londoni polgárokat nagyvonalúságával is megnyerte magának: önzetlenül támogatta az találkozások lyi szervezeteivel és az öntevékeny kulturális mozgalommal. 6. Az író-olvasó találkozók haszna és lehetősége 7. Ars poeticám 8. Találkozásaim az olvasóval Levelünk, kérésünk visszhangra talált és a válaszokat, vallomásokat a beérkezés sorrendjében közöljük. szórakozik, én belülről halálosan komoly maradtam. Szeretem az embert hibáival együtt, szeretem a természetet és a gyerekeket, de mivel átvészeltem két háborút, mindennél jobban szeretem a békét. Érthető! Tizenkét éves koromban menekültem először közeledő ellenség elöl. Húsz év múltán újra menekültem ... Éltem illegalitásban, bújdostam üldözök elöl. rejtegettem üldözötteket, átéltem fasiszta házkutatásokat, majd vártam, kerestem valakit, valakiket a koncentrációs táborok, gázkamrák túlélői között, akiket soha meg nem találtam, akik soha nem tértek vissza. Ekkor kezdtem beszélgetni a halállal. De ez már színdarab volt, íróvá érésem nagy pillanata. Ide jegyezhetném tehát, hogy késői indulásomnak a világháború volt az oka. És ezek után úgy vélem, ebben a vallomásban benne foglaltatik múltam, jelenem és kicsit talán a jövöm is. A kívánt önéletrajz ezek után szintén fölösleges. Bibliográfiának is elegendő. Talán már abba is hagynám az írást, ha író-olvasó találkozások alkalmával nem érezném a jelenlévőkből felém áradó szeretetet, a várakozással telített bizalmat... Ezért hát, amíg csak élek, amíg csak írógépszalagot koptatok, az emberiség ügyét kívánom szolgálni és miként Nezval, a nagy cseh költő, én is „Zengem, egyre zengem a békét”. Ez egyben az én ars poeticám ... DÁVID TERÉZ idős művészeket és árva gyermekek számára — William Hogarth-tal közösen — lelencházat is alapított. Élete utolsó évtizedében már nem látott, de a nyilvános szereplésekről nem mondott le. Vakon is csodálatosan tudott orgonálni, Európában abban az időben talán ö volt a legjobb orgonista, de ugyanolyan jól fuvolázott és csembalózott is. Hatalmas életművet hagyott hátra. Operáinak száma meghaladja a negyvenet; több mint harminc oratóriumot írt, kamaramüveit pedig szinte megszámolni sem lehet. Zenekari művei közül a már említett Vizizene mellett szólnunk kell a TOzijétékzenéröl, az op. 6-os sorszámot viselő 12 concerto grossoról, a csembaló- és az orgonaversenyekről stb. A sors iróniája, hogy a két nagy német zenei géniusz: Bach és Händel sohasem találkozott egymással személyesen. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy Händel nem is nagyon tudhatott a zenei élet zajlásától távol élő lipcsei orgonista munkásságáról. Georg Friedrich Händel 1759. április 15-én hunyt el Londonban. Az angol nemzet nagyjai közé, a Westminster apátság templomában helyezték örök nyugalomra. LACZA TIHAMÉR 11
