A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-08 / 6. szám
Emlékek-vallomások találkozások A Hét szerkesztősége Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából új sorozatot indít, amelyben szeretné bemutatni, emberközelbe hozni a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőit. Levélben fordultunk a csehszlovákiai magyar írókhoz és megkértük őket, hogy az alábbi témajavaslatokból mindenki válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet és önvallomásszerüen (rövid életrajzot is mellékelve) írja meg. A magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok és a csehsz/o vákiai magyar irodalom kutatása Első könyvemet a Magyar Tudományos Akadémia adta ki 1961 elején, A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar—szlovú kapcsolatai címmel. Egyébként a müvet a bratislavai Komenský Egyetemen, mint tudományos kandidátusi értekezést védtem meg még 1959-ben. Ez volt az első magyar szakos tudományos disszertáció a felszabadulás óta, s nemzetközi sikere is volt. A régi magyar irodalommal foglalkozó szakemberek nemcsak magyarul, hanem németül, franciául és természetesen csehül és szlovákul is elismeréssel méltatták. Eddig nem ismert történeti forrásokat és költeményeket tártam fel benne, amelyeket különböző levéltárak főként szlovák és cseh anyagában találtam. Magam is ezt tartom eddigi legjobb könyvemnek, mert a kuruc felkeléseket és e kor költészetét nemcsak új adatokkal, hanem értékelését új szempontokkal is gyarapítottam. A tudományos munkásságban máig is az az alapelvem, hogy ha valaki nem tud egy kérdésről újat mondani, ne írjon olyasmit, amit már előtte mások is megírtak, vagyis nem szabad újból „felfedezni a spanyol viaszt". Újbóli kiadásra a Madách Kiadónak is ezt a könyvemet ajánlottam, de a szerkesztőség úgy döntött, hogy az Első nemzedék aktuálisabb, mert a nemzetiségi irodalommal foglalkozik. Igaz, első könyvemet elsősorban a szakembereknek írtam, a régi magyar irodalommal foglalkozó tudományos kutatók eddigi eredményeit vizsgáltam meg és egészítettem ki újabb megállapításokkal. Az Első nemzedéket (1968,1982) — a két háború közti szlovákiai magyar irodalom bemutatását — a szélesebb olvasóközönség számára írtam. Ez annyiban úttörő jellegű, hogy előttem nem foglalkoztak részletesebben a két világháború közti szlovákiai magyar írók müveinek értékelésével. Ehhez főként az itteni Egyetemi Könyvtárban kellett többszáz könyvet és folyóiratot átolvasnom. A két háború között nem létezett állami könyvkiadás, s az írók, magánvállalkozások Témajavaslataink a következők . voltak: 1. Hogyan emlékszem a béke első napjára ? 2. Mit jelent számomra a béke ? 3. Hogyan tükröződik műveimben a mai élet valósága? 4. Kapcsolataim a szlovák, a cseh irodalommal és alkotóival. 5. Kapcsolataim a CSEMADOK hesaját költségükön dilettáns könyveket is nagy számban adtak ki, s ezeknek néha lokálpatriota körökben jelentős népszerűségük volt. Úgy vélem, hogy újabban, a hatvanas-hetvenes években irodalmunk java része kiemelkedett ebből a provincionalízmusból. s legjobb müveivel már versenyre kelhet az egyetemes magyar irodalom jó színvonalú alkotásaival. Ehhez bizonyára erősen hozzájárul az a tény, hogy a Madách Kiadóban erősebben megválogatják a kiadásra szánt alkotásokat. A húszas évek elején a bratislavai Új Aurórában és a kassai Kazinczy Körben az volt a fő szempont, hogy lehetőleg minden itteni magyar írást ki kell adni. mert gyarapítja a nemzetiségi kultúrát. A dilettantizmus elburjánzásához vezettek az olyan szempontok, amelyek ellen akkoriban Fábry Zoltán harcolt, s azt kvaterkakultúrának nevezte. Igaz, a dilettantizmus elleni harcot sem lehet abszolutizálni, mert a vitatkozó felek közül mindenki a másikat nevezte dilettánsnak, önmagát pedig legszívesebben zseninek képzelte. Ennek ellenére tény, hogy az irodalom nem születhet valaminek a pótlására. A húszas évek elején újságírók, tanárok valódi ihlet nélkül azért csaptak fel írónak, hogy pótoljanak valamit, ami hiányzik a nemzetiség szellemi életéből. így születtek a magyar történelem nevezetes alakjairól szóló versek vagy karcolatok, amelyek azonban nem voltak igazi költemények vagy elbeszélések. Legtöbbször a magasztalt hős halálát vagy szenvedéseit írták le, s ilyesmi az átlagemberrel is megtörténik. Ezért jobb lett volna a helyi hagyományokat: Jókai regényeit, Batsányi verseit. Balassi költeményeit eredetiben, megfelelő tanulmánynyal kiadni. Ilyen terv fel is merült Darkó Istvánnak a Magyar írásban közölt cikkében, de megvalósítására már nem jutott pénz. Más kérdés, hogy igazi nagy íróinak müvei mindig kapcsolatban voltak az adott társadalom, a nép életével. Ezért aligha valószínű, hogy a mai halandzsa-versek szerzői az ultramoderneskedök, valaha is elérik azt a színvonalat, melyet Petőfi, Ady vagy József Attila a maga korában elért. Ami a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom történetét illeti: tudományos szempontból a jelenkorról inkább csak jó tájékoztatást lehet írni, mert hiányzik a történelmi távlat. Az pl. világos, hogy irodalmunkban is érvényesülnek azok az általános törvényszerűségek, amelyek a szocialista társadalmakra nagy vonalakban jellemzőek, s ezen kívül specifikus jelenségek is vannak benne. A mai irodalom történeti értékelése mindig csak viszonylagos lehet, mert a történelmi változásokon kívül hatnak a szubjektív tényezők is: amennyire szeretik az élő írók, Csanda Sándor 1927-ben született Kisújfatun (Nová Vieska). Budapesten volt népi kollégista, 1949-től a Maxim Gorkij kollégium igazgatója. 1950-ben tért vissza szülőföldjére, s a bratislavai bölcsészkaron szerzett magyar—szlovák szakos tanári oklevelet 1951-ben Sas Andorral együtt megalapította a Komenský Egyetem magyar tanszékét és a Pedagógiai kar magyar tagozatát 1951-től itt volt tanársegéd, 1960—68 között a kar magyar tanszékének vezetője Nyitrán (Nitra) 1966-tól dékánhelyettes is Tudományos kandidátusi munkáját 1959-ben védte meg, s a budapesti Akadémia adta ki A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai (1961) címmel. Számos magyar irodalmi tankönyvet irt 1952-től napjainkig. 1960-tól egyetemi docens, 1974-től egyetemi tanár. 1975-ben lett az irodalomtudomány doktora. (Nagydoktori disszertációja: Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus.) Fő kutatási területei a régi magyar és szlovák irodalom kapcsolatai, a csehszlovákiai magyar irodalom és szülőföldünk haladó irodalmi hagyományai. Számos tanulmánya jelent meg magyarországi szakfolyóiratokban is. A két háború közti szlovákiai magyar irodalom kézikönyve az Első nemzedék (1968. 1982). A hatvanas években szinte minden megjelenő szlovákiai magyar könyvről írt kritikát is, főként a hazai lapokba. Ő olvasta el először a Becsből kölcsönzött Fanchali Jób-kódexet. amelyben megtalálta Balassi Bálint elveszettnek vélt Szép magyar komédiáját (1958-ban). Szülőföldünk régebbi haladó hagyományairól szól Szülőföld és irodalom c. könyve. Újabb tanulmányaiban a magyar—cseh és a magyar—szlovák irodalom kapcsolatainak vizsgálatával foglalkozik. A magyar huszita bibliafordítás (1983), Beniczky Péter magyar és szlovák verseinek összehasonlítása (1984). Igen sok irodalmi előadást tartott a CSEMADOK-nak, tankönyveit ma is használják a csehszlovákiai magyar iskolában, Juraj Zvara professzorral együtt tanulmányköteteket irt a Pravda Kiadónak, a nemzetiségi kérdésről és irodalomról. Társszerzője a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent A magyar irodalom történeténe* (1967) és A határon túli magyar irodalomnak (1982). Jelenleg a Komenský Egyetem magyar tanszékének vezetője és a Szlovákiai írószövetség magyar szekciója vezetőségének tagja. lyi szervezeteivel és az öntevékeny kulturális mozgalommal. 6. Az író-olvasó találkozók haszna és lehetősége 7. Ars poeticám 8. Találkozásaim az olvasóval Levelünk, kérésünk visszhangra talált és a válaszokat, vallomásokat a beérkezés sorrendjében közöljük. ha dicsérik őket, annál kevésbé tűrik az elmarasztalást. Az írókat megkülönböztetik egymástól bizonyos csoportok, amelyeket nemzedékük, módszereik hasonlósága, baráti körök vagy hasonlók alakítanak ki, s ezek a tényezők a kritikusokra és az irodalomtörténészekre is hatnak. Az írói becsvágy és a hiúság azt is jelenti, hogy az irodalom világában ilyesmik fokozottabban érvényesülnek, s nem volt még kritikus, aki a maga kora íróinak megítélésében ne tévedett volna. Kazinczy vagy Fábry Zoltán sem kivétel. Hasonló okok miatt az ilyen könyvek kiadása is nehezebb. Persze az irodalom fejlődését nem az irodalomtörténeti felmérések befolyásolják elsődlegesen, hanem az alkotó tehetségek. Igaz, fő vonalaiban már ma is meg lehet különböztetni nemzetiségi irodalmunkban is élvonalbeli írókat és másod- vagy harmadrendüeket. de az egyes müvek, élő alkotók értékelését semmiképpen sem szabad lezártnak tekintenünk. Az is törvényszerű, hogy a legfiatalabb alkotók még jórészt kísérletezők. Nem szabad őket elmarasztalni vagy agyondícsémi; majd idővel, az irodalmi értékek felmutatásával bizonyíthatják be, milyen hely illeti meg őket irodalmunk történelmében. Amint a Madáchnál megjelenő Főnix Füzetek is bizonyítják, a lehetőségek számukra is adottak, éppúgy, mint a kiforrottabb írók számára. Legújabb könyvem most van nyomdában a Madách Kiadónál, Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai címmel. Az 1978—82 között írt tanulmányaimból és kritikáimból tartalmaz válogatást. Eredetileg az Irodalmi Szemlében vagy a szakfolyóiratokban jelentek meg. Első helyen a csehszlovákiai magyar irodalom első korszakáról szólók állnak: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban, Barta Lajos Új Szója, A Magyar írás irodalomszemlélete. Ezekben irodalmunk első korszakának értékeit, a második részben a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok egy-egy problémáját vizsgálom: a Matunák Mihály gyűjtötte magyar vonatkozású kuruc dalokat és történeti énekeket, Mikszáth életművének szlovák kapcsolatait, Sebesi Ernőnek Móricz Zsigmonddal való kapcsolatát és hasonlókat. Kritikus írásaimban főként elbeszélő irodalmunk egy-egy írójának szentelek figyelmet: Duba Gyulának, Mács Józsefnek, Ordódy regényének és másoknak. Amennyiben egészségi állapotom megengedi a közeljövőben még újabb, hasonló témakörökkel szeretnék foglalkozni. CSANDA SÁNDOR Fotó: GYÖKERES GYÖRGY 11
