A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-01 / 5. szám
/a mm LOVICSEK BÉLA AZ „ERKÖLCSÖS" FONOK Egy bankjegy meséje Néhány napja lapultam már a pénztárcájában a rokonságom között. Máig sem tudnám megmondani, milyen kölnit használt, tény, hogy még soha nem éreztem olyan átható és émelyítő illatot Egyébként az új gazdám egész megjelenésében és magatartásában volt valami undorító és visszataszító. Magas fejhangon beszélt, azaz sipogott, nőiesen finomkodott, nyafogott, afektált. Első pillanatban azt hittem, homokos, de csakhamar rájöttem, hogy tévedtem. Odahaza csinos feleség és két okostekintetű kisfiú várta s üdvözölte örömmel. Két-három nap múlva baráti társaság várta öt az egyik borozóban: születésnapi bulit csaptak vagy mi a szöszt Az a dolog lényege, hogy az én finomkodó gazdám hajnalig teljesen elázott A szűk, macskaköves utcán két barátja közt támolygott meg-megroggyanó térddel, igen ám, de közben — uram bocsáss — vizelnie kellett, csakhogy talpon állva nem ment, így hát térdre ereszkedve végezte, s a végén eldőlt, mint a liszteszsák, és csak sipogott, sipogott mint a kéthetes kisliba. Ha a barátai nem hívnak taxit és nem küldik haza, alighanem az utca macskakövén érte volna a hajnalhasadás vagy pedig a kijózanítóban. Tulajdonképpen csak akkor tudtam meg, hogy kicsoda, micsoda a gazdám, amikor hétfőn reggel bement a hivatalába. Mindenki hajlongva, vigyorogva üdvözölte: milyen jó a színe, bizonyára kellemes pihenéssel töltötte a hétvégét, nyugodt és békés lehetett az álma... meg ehhez hasonlókat gügyögtek neki, ő pedig délcegen, egyenes derékkal, kedves mosolygósán, jobbra-balra biccentve vonult be a párnázott ajtó mögötti szentélyébe. Titkárnője jóvoltából már asztalán illatozott a megszokott feketéje. A süppedő szőnyeg, a gyönyörű mintázatú függönyök, az ultramodern bútorzat — kiegészítve a hatalmas lombozaté, zöldellő szobanövényzettel — valósággal elbűvölte és csodálatra késztette a szentélybe belépő látogatót Ez már döfi! Szóval... Likaházi Pál, a gazdám, az Erkölcsvédő és Alkoholellenes Társaság elnöke, vezére volt. Kissé meglepett hogy fiatal ember létére ilyen magas beosztásba került. Hasonló funkcióba én valahogy érettebb, több tapasztalattal rendelkező embert képzeltem, dehát számít is valamit az én véleményem. Azon a héttői napon a gazdámon galambszürke nadrág, aranygombos, sötétkék zakó feszült, fáradt rózsaszínű ing és fehérpettyes, kék nyakkendő virított. Mialatt megkávézott, átnézte a postát és a sajtót majd beszólította a titkárnőt Júlia, a titkárnő, már az ötvenhez közelített s eléggé meggömbölyödött. Állítólag huszonöt éve ment férjhez, de a férje csak három napig bírta ki vele, s megszökött Senki sem tudja, hogy miért. Júlia egyébként megbízható, kitűnő munkaerő. Megjegyzem, Likaházi Pál eNből nem alkalmazott csinos és fiatal titkárnőt, hogy még a gyanúja se merülhessen fel annak, hogy ő meg a titkárnője esetleg... értik ugye ? — Júlia, kérem, hozza be Bujdosó Géza papírjait, és szóljon le az osztályra, hogy tíz perc múlva jelenjen meg nálam ... Egy pillanat! — szólt még a távozó titkárnő után a főnök. — Tizenegyre vendéget várok, mihelyt megérkezik, azonnal jelentse be. — Igenis! — bólintott Júlia, azzal kihátrált. Bujdosó Géza pontosan tíz perc múlva megjelent Csendesen, majdhogynem alázatos tisztelettel köszönt, s kissé szorongva megállt a hatalmas íróasztal előtt — Hivatni tetszett... — Igen... igen... — bólogatott maga elé a főnök anélkül, hogy Bujdosóra nézett volna. Látszólag elméfyülten tanulmányozta az iratokat, aztán hirtelen felkapta a fejét és Bujdosóra szegezte a tekintetét — Ejnye, ejnye. Bujdosó! — ingatta a fejét rosszallóan. — Ha nem tévedek, három éve alkalmazottja az intézményünknek, igaz?... — Bujdosó bólintott. — Ezalatt kétszer kapott írásbeli megrovást ... — ... és kétszer szóbelit. — De miért Bujdosó, miért? — Hát azért, kérem, mert... hivatalos útjaimon ... hogy is mondjam... néhányszor többet Utam a kelleténél és... és nőztem is... — Hát persze: nőzött is, ivott is, pedig úgy tudom, csinos felesége és két gyönyörű gyereke van...? — Emberi gyengeség, gyarlóság, kérem szépen — húzta be a nyakát Bujdosó. — Nem tehetek én arról, hogy örökös szomjúság gyötör, meg hogy nyugtalan a vérem... — Ez az. Bujdosó, éppen ez az, ami összeegyezhetetlen intézményünk célkitűzéseivel és munkánk lényegével. Ezerszer hangsúlyoztam már, hogy mindenekelőtt a személyes példamutatás! — haragoskodott a főnök. — Mert például a múlt héten is mi történt Bivalyoson ...!? — Sajnálom, nagyon sajnálom... — Sokra megyek a sajnálkozásával! — morfondírozott a főnök. Mi is volt előadásának a címe? — Az alkohol káros hatása és az alkoholellenes harc... — Gyönyörű! — mondta a főnök eltűnődve. — A híre hamarább megérkezett, mint maga. Bujdosó!... Itt van előttem a Bivalyost Művelődési Ház igazgatójának a jelentése, miszerint maga ittas állapotban tartotta meg az eléggé zagyva előadását, az azt követő vacsorán pedig állandóan birizgálta a feleségét, azaz szemtelenül viselkedett vele szemben... Nos? — Nem úgy volt az egészen, kérem szépen — mondta Bujdosó zavart pislogással. — Az asszonyka szemtelenkedett velem szemben ... Valahányszor meg akartam simogatni, mindig a kezemre csapkodott, de közben mosolygott!... Tetszik érteni!? Mosolygott! Már pedig én úgy tapasztaltam eddig, hogy amelyik nőszemély mosolyogva ellenkezik, az előbb-utóbb beadja a derekát... — Amikor látta, hogy mégsem adja be a derekát, emlékszik-e rá, mit mondott neki!? — Én csak annyit mondtam, hogy ámítsa a drága jó édesanyját, ne engem! — felelte Bujdosó lehajtva a fejét majd még hozzáfűzte. — Lehet, hogy egy kissé durvábban fogalmaztam, meglehet — mert hát volt a fejemben, nem tagadom —, de ez volt a lényege... — S mivel a vére csak lobogott, felcsípett egy cigánylányt és azzal vonult el. Igaz? — Az sem úgy volt egészen: ő csalt el... — Könnyű Katit táncba vinni... Szép volt legalább? — Meghiszem azt!... Tizennyolc éves. vad és fürge, akár egy boszorkány csikó... — Mennyit fizetett neki? — Egy százast. . . — Arra volt egy százasa, de hogy a bozontos üstökét rendbe hozassa, arra nincs! — Az a helyzet, kérem szépen, hogy így tetszem a feleségemnek... — Nekem viszont nem tetszik. Bujdosó, sem a hanyag öltözködése, sem a bozontos hajviselete — mondta Likaházi Pál, azzal elővette a pénztárcáját, kiemelt a rokonságom közül és hanyag mozdulattal az asztalra dobott. — Tessék, fogja, és most azonnal menjen borbélyhoz! — Hajvágásra még akad nekem is — mondta Bujdosó kissé sértődötten. — Mi lesz most velem, kérem szépen ? — Gondolkodom rajta, Bujdosó, de figyelmeztetem : ha képtelen változtatni az életmódján, aligha éri meg intézményünkben a karácsonyt ... Most elmehet. Bujdosó, és szálljon magába... Tizenegy óra tájban a titkárnő bejelentette a vendéget. — Bocsássa be, kérem! Huszonöt év körüli, gyönyörű nő libegett be hatalmas illatfelhőbe burkolódzva. s egyenesen Likaházi Pál két széttárt karja közé pillangózott. — Arany kis halacskám, csakhogy megjöttél! — suttogta a főnök ellágyuNa. Én az asztalon hevertem, s egy pillanatra nyilván visszanyertem az eredeti színemet talán fel is nyögtem, mert ugyebár mindenekelőtt a személyes példamutatás! 23
