A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-20 / 30. szám
na ... Micsoda ember! Nahát, Bebuci, megértem! Már egy szót sem kell szólnia! Az önző dög! Cseléd kellett neki, nem feleség! Cseléd a négy gyerekhez, mosónő, szakácsnő, nevelönő! Plusz ágyas! Ne sírjon, Bebuci. én sem vállaltam volna. Négy gyereket én sem! Hogy megmondta neki?! Egyet, esetleg kettőt! De négyet! Ne sírjon, Bebuci, én sem vállaltam volna. Négy gyereket én sem! Hogy megmondta neki?! Egyet, esetleg kettőt! De négyet! Ne sírjon, Bebuci. Mi az, hogy aranyosak? Négy gyerek az sok! Úgy sajnálom magát, Bebuci, de még jobban kellene sajnálnom, ha nem lett volna elég magához való esze! Micsoda? Hogy egyik levelet a másik után irkálja? Könyörög? Visszahívja?! Ezek után?! Nehogy felüljön neki! A bányarémnek! Aki hazudik, az lop is, satöbbi, hiszen tudja ... — Halló? Fodrászat? Igen? Kivel beszélek? A fönöknövel ? Maga az, Margóka ? Ó, be örülök, olyan megnyugtató ...! Itt Kárászné beszél, nem tudom, emlékszik-e rám, eddig ugye a Bebucihoz jártam, az ö vendége voltam, de most, hogy ez a dolog történt Bebucival. Ez a baleset... Margóka, mit szól hozzá? Egy ilyen házasságszédelgőnek bedőlni ... Hogy nem volt az? ... Hogy elvette? De mire vette el?! Négy letagadott gyerekre? Az ötödik meg útban van! Szegény Bebuci, mi mást tehetett, ha már az a vikkendházi elönászéjszaka ilyen szerencsétlen következményekkel járt!? Nem értem. Hogy nem vette észre?! Igen, nem volt egyértelmű ... Mire meg észbekapott, késő volt? Igen! Nem volt más választása! Örökké emlékezni fogok rá! Bebucira, az aranyszívűre, a cukorfalatra, az aranykezűre, Bebucira, a becsapottra! De most, hogy végleg a férjéhez költözött, teljesen tanácstalan vagyok, teljesen tanácstalan ... Szeretném magam bejelenteni délután négyre ... Ajánljon valakit. Margóka, aki rendesen dolgozik, nekem teljesen mindegy, az az mégsem mindegy, Bebucival úgy meg voltam elégedve, de még sem mehetek utána olyan messzire, Csehországba vagy Morvába, vagy hová is, abba a rémes bányavárosba ... Beláthatja, ez lehetetlen, biztosan akad valaki, akire rábízhatom a fejem, Margóka, csak magában bízom, esetleg maga is... ha volna szíves, ha megkérhetném .... ha már ilyen nehéz helyzetbe kerültem önhibámon kívül, igazán hálás volnék... Halló?! Margóka?! Ott van? Jaj, nagy kö esett le a szívemről, valami recsegést hallottam, azt hittem, szétkapcsoltak, már úgy aggódtam ... Mit mond ... Hogy maga egyelőre senkit, úgy tele van ... De a Lajoska ... igen ... roppant ügyes ... Értem. Sorrendben maga után jelenleg ö a legszínvonalasabb ... Hát akkor jelentsen be hozzá négyre. Igen, várok ... Négyre lehetetlen? Csak fél öt felé? Köszönöm, Margóka! Mit tehetek? Ha nincs ló, szamár is jó. Remélem, a Lajoska megfelel majd, ő legalább nem megy férjhez házassági apróhirdetésre, öt nem csábíthatják el, nem csaphatják be, mint szegény Bebucit, és megint lesz egy állandó fodrászom. Micsoda-a-a? Hogy ez egyáltalán nem biztos? Lajoskát hetek óta kerülgeti egy éltes öregúr? Mit nem mond, Margóka?! Különben, én már semmin sem csodálkozom!... Leülök a Lajoskának, egye fene. De ha a Lajoska netán tovább állna az éltes öregúrral, azt már most kikötöm. Margóka, hogy én már senkinek, senkinek az égvilágon le nem ülök. Margóka, csak magának. Hát úgy számítson! A részleteket... A Lajoska körüli részleteket majd megbeszéljük. Pá, Margóka, alig várom! D. Mihalková illusztrációja Limerickek Volt egy fiatal hölgyike, az orra nőtt, nyúlt csak egyre. Mikor már nem látta megszólalt szájtátva : „Isten veled orromvége". Egy crewei kocsma vendége égeret talált a sültbe'. A pincér csittítja: „Hé, már ne lóbálja, mer’ még más is kér belőle". Egy könnyelmű Fort Blaney-i hálójába került vén Janie. Barátja korholja: „Bogaras, s oly fura". „Megesett —• aznap esett, pajti". Élt egy Beszór nevű deák, agya kimerült, majd leállt. Végén már ott tartott: nem szólt, csak egy mukkot. S ma professzor, az a mélák. Estélyt adott egy glasgowi ám felsülés lett a party. Talán fél tíz tájban oda lett a villanyáram. Rajtad szárad: Gas Company. Vedelt egy gentleman Sydneyben veséje lett: elégtelen. Csak ült, egyre ivott s szervezete: zsugorodott. Míg tehette, élvezte, nem ? (Angolból fordította: VÉGH ZSOLDOS PÉTER) TÓTH LÁSZLÓ Nem némák.. Nem némák a tárgyak, nagyon is beszédesek néha. Időnként rád támadnak: — Mire vársz, menj el! — kiabálják, s te bambán bámulsz magad elé és maradsz. Ha hallanád, sem értenéd szavukat VÖRÖS PÉTER szavakkal asztagba rakom kiáltásaimat de ne hordjátok csűrökbe — kérges tenyereitek közt őröljétek — csendes szóvá visszhang nélkül is — hallhatóvá SOÓKY LÁSZLÓ A festő elrepül A triptychon titka maga a nő, deréktól lefelé. Mindhárom képen ugyanaz a nő, a geológiai középkorból: szexuál-tipológiai vádirat. Aztán a festő gondol egyet, tőrét á nő szívébe szúrja, vérzik, így tesz a másik s a harmadik is. Ohó, gondolja a festő, ha ők élnek, én már rég halott vagyok. Szíven szúrja önmagát, a tengerből feltör egy tűzhányó, szigetté lesz. A festő pedig elrepül. Mi sem egyszerűbb. V. PRIBYL FELVÉTELE 15
