A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-07 / 50. szám
Ki mit gyűjt? Emberi sorsok BABABIRODALOM Ez ám a világrekord! A kaliforniai Fontana városában élő hatvanöt éves Ann Webernek több mint tízezer babája van. A hölgy tizenöt éves korától foglalkozik gyűjtéssel. A világon ő dicsekedhet a legnagyobb ilyen kollekcióval. A fontanai ház egy kislánynak valóságos párád' csőm lenne. Larry, a férj azonban morog: — Ahová csak lépek — babákba botlom... Zsörtölödését persze nem kell komolyan vennünk. Larry az idők során négy helyiséget épített háromszobás családi házuk mögé. hogy el tudják helyezni a babákat Ann aszszony mosdatja, fésüli, „kicsinyeit", ruhát varr nekik. Sőt úgy beszél hozzájuk, mint anya gyermekéhez: — Olyaen kedves vagy, milyen csinos a hajaéskád, és milyen szép szemecskéd van... Hobbija nem olcsó mulatság. Ö azonban kitart szenvedélye mellett és többször is elmondja. — Nem költöttem el vagyonokat A vásárlásokhoz, a gyűjtemény fenntartásához a háztartási pénzből spóroltam öszsze a fedezetet... BÁBJÁTÉKOK Miroslav Dyryl prágai lakos a bábjátékokkal foglalkozó irodalmat, színműveket, szakkönyveket és a bábokat gyűjti. Kétezer kötetes könyvtára van és négyezer újságkivágása, mely a bábművészettel foglalkozik. Kétszáz marionett-bábuja is van, melyeket saját maga restaurál, ezenkívül négyszáz bábfej, melyet neves fafaragók készítettek. Amikor először találkoztam a biomaszsza szóval, azt hittem, hogy ez valami olyanféle öntet lehet mint a csokoládémassza, csak nem tortára kerül, hanem takarmányra. Hosszas búvárkodás fényt derített e görög szóösszetétel jelentésére. Megtudtam, hogy minden, amit a természet kitermel — kezdve a kvarglitól a rózsaolajig — ebbe a gyűjtőfogalomba tartozik, s hogy ez a gyűjtőfogalom óriási, még alig sejtett energiák halmazát jelenti. Mint kiskert-tulajdonos úgy gondoltam, hogy én is javítok hazám energiaháztartásának gondjain, ha az őszi és tavaszi botolás következtében keletkezett rőzsehalom energiáját nem termesztésre használom elégetéssel, hanem elajándékozom. Minthogy lakásomban minden hőt fejlesztő szerkentyű gázzal munkálkodik, elhatároztam, hogy a hőenergia-termelésre alkalmas rözse-biomasszát felajánlom az arra rászorulóknak. Munkából hazajövet kiszúrtam magamnak egy idősebb nénikét, gondolván: biztosan „spóron” melegíti szerény ebédkéjét. A nénike meglátva a nagy halom ággubancot, rám vetette fakó szemét. Jaj kedves uram! Hogyan tudom ezt elcipelni? Aztán a kezem is gyönge, ki Egy másik bábfigura-gyűjtő J. Vorel, akinek a bábjai még ma is „játszanak" a braníki bábszínházban. Gyűjteményéből közöljük ezt az érdekes ördögfejet. fogja nekem ezt összetördelni? Kisfejszém meg nincs. Siettem a nénikét, a jótett nagy ügybuzgalmától megszállva, nyugtatgatni, hogy erre ne legyen gondja. Megegyeztünk, hogy egy hét múlva újra jelentkezik és a feldolgozott rozsét kiskocsival elviszi. Egy hétig nap mint nap a 8 órás szellemi robot után kisfejsze igénybevételével igyekeztem magam fizikai munkával frissíteni. Ennek az első napokban alapos izomláz lett a következménye. De a harcot folytattam az utolsó hulladékig. Aztán vártam a nénikét napokig, majd hetekig, mig el nem untam. Közben az értékes bioenergia hol kiszáradt, hol az esőtől átnedvesedett és csökkent a hőtermelő képessége. Ez így tovább nem mehet, mondtam magamban. A házunk előtt sepergető köztisztasági alkalmazottba fektettem minden bizodalmám. Behívtam az udvaromba és megmutattam neki a felhalmozott, felhasználásra kész tüzelőt, kértem, hogy mihamarább szállítsa el. A szép szál barna legény alaposan körülnézte a szépen összerakott rakást és rám nézett: — Aztán mit fizet, ha elviszem? KEMÉNY JÓZSEF KÜLÖN IS, EGYÜTT IS Az a másik, akivel együtt élünk. Szerelem, örömök, szokások. Egy idő múltán esetleg csalások, hazugságok, szerencsés esetben békülés. Közben féltékenység, viták, unalom. Utána egy harmadik; vagy éppenséggel a hiánya. Azután egy szép napon nem megy tovább. Gyűlölet gyerek, osztozkodás, lakás. Csömör és nosztalgia. Válás. Mihez kezdünk utána — egyedül? Éva most harmincöt éves. Arca festetlen, haja rövid, legszívesebben pulóvert, farmert hord. Szereti a zenét, a komolyat, a rockot is, szeret táncolni, biciklitúrára jár... Egy fénykép előző életéből: kiskosztüm, szigorú, kontyba fogott haj, fülében klipsz. Terített asztalnál, vendégek között áll, kényszeredetten mosolyog, egy férfi átfogja a vállát — ő a háziasszony, a mérnök úr felesége... Kikapja kezemből a képet, nevetni próbái. — Ez már nem is én vagyok ... Tízévi házasság után váltak. Nem ö kezdeményezte, de egyetlen szóval sem ellenezte. — Tulajdonképpen hálás vagyok annak a nőnek. Csak a tiz évet sajnálom az életemből. Igaz, van két gyerekem, örömöm telik bennük ... De egyébként? Úgy érzem: mintafeleség voltam, a kiskertben végzendő munkától a reprezentációig mindenhez értenem kellett, hiszen vidéken éltünk. Otthon úgy szólítottuk egymást, hogy apuci meg anyuci de beszélgetnünk alig volt miről... Igazán jó semmi sem volt együtt, mégsem szóltam, mert magammal sem mertem szembenézni. — És most? — A munkám kielégít, szeretem. Ezt nagyon lényegesnek tartom. A gyerekek eléggé önállóak, bár a kisebb néha féltékeny arra. akit szeretek. Talán mert rájuk óhatatlanul kevesebb idő jut... A nagyobbik viszont már megért, azt mondja, neki is jobb, ha ón vidám vagyok. Férjhez menni nem akarok, még őhozzá sem. Házasságból elég volt egy. § § § Janka még harmincegy éves sincs, de már negyvennek látszik. Ápolónő. Gyakran vállal többletszolgálatot, szüksége van a keresetkiegészítésre, mert a gyermekeit jobbára a saját fizetéséből tartja el. — Három gyereket szültem, ez is nyomós indok volt ahhoz, hogy lakást kapjunk. Közben azonban tönkrement a házasságunk. A férjem inni kezdett, ki-kimaradozott. Állítólag azért, mert gyakran voltam szolgálatban és ö unatkozott. A gyerekekkel viszont nem törődött, velük többnyire az ón édesanyám bajlódott, amikor munkában voltam ... Később már nemcsak ivott a férjem, hanem verekedett és egyre kevesebb pénzt adott. A házban többször följelentették garázdaságért. Az ágytól már régebben elváltunk, most már jog szerint is külön élünk. Részben a szüleim, részben a gyámügyön beszéltek rá; magamtól talán nem váltam volna, mégis a gyermekeim apja. Egyelőre a lakásban maradt, ha főzök, neki is jut... Nem, nem fizet érte. Hogy érdemes volt-e elválni? Cirkuszok ugyanúgy vannak, ha ritkábban is. De így több támogatást kapok a gyerekekre, mert a bírói döntés szerint is egyedül nevelem őket. § § § Irén harmincéves. Okos. szép, érett nö. — Hogy miért váltam? Nehéz egyetlen MIT ÉR A BIOMASSZA ? igazán nagy okot mondani. Amíg tartott a szerelem és új volt a házasság, nem esett nehezemre alkalmazkodni. Nem vágytam társaságra, barátokra, elég volt ö. Idővel aztán a nagy háziaskodás már egyáltalán nem volt kedvemre, csak szerepet játszottam. Én voltam a pontos, a csak neki élő. az idejével elszámoló feleség. Lassan-lassan elhatalmasodott bennem az érzés, hogy voltaképpen úgy élünk, mint a nagyszüleink. Elszakadtam mindenkitől, önállótlanná és kényelmessé váltam. Ellentéte annak, ahogy a férjem megismert, s valójában voltam. Egy apróságon ugrottunk össze, aztán mindent tisztáztunk, megpróbáltunk másként élni, de már nem ment... — Elváltak, igaz? — Igen. A válás után pánikba estem. Ezzel szinte mindenki így van. Azután társaságba jártam, szórakoztam, be akartam hozni, amiről azt hittem, elmulasztottam. Kapkodtam. Majd újra kibékültünk, s jött a se vele, se nélküle korszak. Végül mindenből elegem lett. Számot vetettem a saját helyzetemmel, és láttam, milyen őrültségeket csinálnak ismerőseim válás után. A nők egyik kapcsolatból a másikba, majd az előzőnél még roszszabb házasságba ugrottak. Egyszerűen mert megszokták a házasság nyújtotta viszonylagos kényelmet; mert féltek pusztán önmagukra, esetleg a munkájukra támaszkodni. Én nem akartam ugyanazokat a hibákat elkövetni. Tisztáztam magamban, mit akarok másképp. Még idejében sikerült öszszeszednem magam. Elsősorban a munkámnak éltem, lehiggadtam, élveztem, hogy független vagyok. Azt hiszem ennek köszönhetem, hogy a több mint két esztendei egyedüllét után kötött második házasságom sikerültnek mondható. $ i § Az elvált asszony húszéves, a volt férje huszonhárom. Házaséletük nem egész egy esztendeig tartott, ám amilyen rövid volt, olyan nagy hűhó előzte meg. Utána pedig az osztozkodás jött. — Mindketten vidékiek vagyunk. Ismertük egymást gyerekkorunktól, de jegyespárként csak fél évig jártunk együtt. Nelli akart annyira esküvőt, mert a barátnői közül többen férjhez mentek már; én meg belementem. Aztán már nem lehetett visszacsinálni. Egyetlen gyerek ö is, ón is, a jól kereső család viszont népes ... Kaptunk mi mindent, házhelyet, autót, mosógépet... Örültünk neki, bár nem volt meglepetés. Elutaztunk nászútra. Nem részletezem, a lényeg, hogy csalódtam benne. Kiderült, hogy aligalig állhatjuk egymást. Építkezésen dolgozom, a többiek cukkoltak, hogy ha tényleg nem értjük meg egymást, akkor addig váljak el, amíg nincs gyerek. Nelli nem akart válni, hogy ne nevessen ki bennünket a falu, hogy ne kelljen osztozni a sok ajándékon. Végül abban egyeztünk meg, hogy én visszaveszem amit az én rokonaim adtak, ö pedig azt, amit az övéi. Nem tudunk megegyezni, beleszólt a rokonság is, úgyhogy én most a munkásszállón lakom, itt várom a vagyonjogi tárgyalás kitűzését. Neili húszéves, a volt férje alig idősebb valamivel. „Modem" fiatalok, minden lelkifurdalás nélkül elváltak. Mint mondják, a bontóper nem nagy dolog. Csak az az osztozkodás ne lenne ... IBefejezés az 52. számban) 19
