A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-30 / 49. szám
Innen-onnan Jevgenyij Nyesztyerenko, a világhírű basszista — amint kiderült — kiválóan forgatja a tollat is. A Moszkva nevű folyóirat tavaly három folytatásban közölte önéletrajzi fogantatású írását, amely az éneklésről, az operaénekes munkájáról szól. A képen: Jevgenyij Nyesztyerenko mint Borisz Godunov, a Magyar Állami Operaház előadásában. Az angol Tony Carpenter hordozható üvegmarató készüléket szerkesztett. A készülékkel kirakatüvegekre feliratokat, hirdetéseket és rajzokat lehet készíteni. Hogy mi mindent lehet fuvarozni, azt a Bulgáriából érkezett kép bizonyítja. A medve teljesen „normálisan" viselkedett: hol lelépett, hol meg fel. VADLUDAS HAJNALOK GÁL SÁNDOR (a szerző felvételei) séggel. Sőt, a déli húzás sem volt elvetendő vadászcsemege, mert valamikor volt ám déli húzás is: a komáromi úti vetésekről lejártak inni a vadludak a Vízállásba. Amióta a Vízállást lecsapolták, a ludak a Dunáról messze eljárnak hajnalonta. s csak este térnek meg a Duna szigeteibe. Mostanában legtöbbjük a csenkei szigeten éjszakázik. Az estéli „behúzások" nem sok vadászélménnyel kecsegtetnek, mert a ludak magasan szállnak, s csak a huzatos Duna felett „stukáznak" le a vízre. A hajnali vadászat, kedvező időjárási viszonyok mellett, azonban már eredményesebb lehet. Természetes hát, hogy a szombat hajnalra szóló meghívást örömmel fogadtuk, s azt reméltük, beborul az ég, esetleg jön ránk egy kevéske köd, vagy ha az nem akkor legalább egy jó szél támad, amely nehezíti a vadludak repülését, s a sörétespuskák számára elérhető távolságban repülnek majd. Ami — ezt ugye mindenki tudja — az a magasság, amikor szabad szemmel látni a repülő vádlód lábát. Ha azt látni, akkor — ilyen az apai regula — lehet rá lőni. Egyébként csak a töltényt pazarolnánk. A vadludas hajnal még egy éjszakányira van előttünk, de már most este is készülni kell rá. Mindenekelőtt ki kell válogatni a lőszert, töltényövbe, táskába pakolni, lehetőleg csupa négy és felest, mert a vadludak többsége „páncéltollú", s ezt a kisebb szemű sörét — papa szerint — át nem üti. Ellenben az „ötegyes" használata vadásziatlan. Sokat évődtünk már ezen az évek során, mondván, hogy jó a nagyszemű „öregserét", de azért a ludat el is kell ám találni, lehetőleg nyakon, vagy a szárnytöve alatt, hogy szépen jöjjön le, ne megpiszkítva, kalimpálva ... Persze a beszéd az csak beszéd marad, majd a hajnal mutatja meg, kinek mit tud a puskája. Most azonban még a papát igyekszünk meggyőzni, hogy végre próbálja ki az új pus<áját, amelyet a hetvenedik születésnapjára kapott. De tiltakozik: soha nem vadászott még bock-puskával, nem is tud vele lőni. Végül mégiscsak rááll... A hajnalt nagyon szeretem, a hajnali vadászatot még jobban — csak azt nem szeretem, ha hajnalban felébresztenek. Most is támolyogva megyek ki a fürdőszobába mosakodni, holott íratlan szabály, hogy aki vadászni indul, ne mosakodjék ... Szájat is leginkább csak borókalével .illik kiöblíteni, hogy az ember értelme kitisztuljon. E hagyományt természetesen nem szegjük meg, vagyis koccintunk és irány a csenkei erdő, ahol az erdész vár — azaz hogy vár is, meg nem is: alszik, s keményen. De az erélyes ablakzörgetésre felébred. Közben más úton új vendégek is érkeznek, s nemsokára népes csoportunk már az erdei úton kanyarog a Duna áhított töltése felé. Sajnos se felhős ég, se köd, se jó szél nem fogad. Az ég ragyogóan tiszta, felhőtlen, a szél északról fúj, s még a Duna felett fölemeli a vadludak csapatait. Már kijelölt helyemen a töltésen állok, amikor mindezt számba veszem, s összefoglalva úgy találom, hogy ma itt csak nagy szerencsével ejthetünk zsákmányt. Lent a vízen, a szigeten, s a víz felett közben éktelen a lárma, zsinatolnak a ludak százai, mintha arról tanakodnának, milyen irányba induljanak. Zeng a sok száz torokból kitörő „gágágágá", egybemosódik a lúdzsivaly, a szél pedig elrepíti a halványuló csillagok nyomában. Egyszer aztán — milyen parancsra ? — megindulnak a fekete ékek, szembe a széllel, szelik a levegőt az erős vadlúdszárnyak, s csak emelkednek, emelkednek, hogy szinte nem is érdemes rájuk sütni a puskát. Hogy nem érdemes? A papa fölé egy népes csapat kanyarodik, kettőt pattan a tizenhetes, a sörétek sziszegve szelik a levegőt, s a következő pillanatban két lúd válik ki a csapatból. Hűha, mondom magamban elismerően a szép lövéseket nyugtázva, s még azt mondta, hogy ilyen puskával nem tud lőni... De nincs idő a töprengésre, mert egy újabb hullámból nekem is jut; jó magasan szállnak, de nem elérhetetlenek. A tizenkettes Bajkál meg is teszi a magáét: vitorlázik lefelé az én hajnali ludam is, vitorlázik vagy két-háromszáz métert, de végül felbukfencezik az erdő közé ékelt őszi vetésen ... Még réháriy késedelmes csapat gágog el felettünk, rájuk is puskázunk, de eredmény nélkül. Vége a hajnali húzásnak. Elcsendesedik a Duna partja, mi meg elindulunk, hogy megkeressük az ártérbe esett ludat... Volt idő, nem is olyan régen, amikor a vadludat korlátozás nélkül lehetett lőni. Hajnali és esti húzáson egyaránt, s természetesen a hét minden napján. Lőttük is nagy gyönyörű-Szerény az aggaték. de becses Gero a zsákmányra vigyáz Ártéri nyárfák 8
