A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-23 / 48. szám
adta. Említhetném például az amszterdami bolhapiacot, az olasz piacokat. Remek szórakozás nemcsak egy-egy vásári alku lebonyolítása, hapern ennek kívülállókénti szemlélése is. Az árus kezdetben tízszeresét is megkéri az áruért. Majd hosszas szövegelések, szópárbajok közepette fokozatosan csökken az ár — beleizzad árus és vevő egyaránt, de sebaj. Hiszen a kofák szerint, micsoda vevő az, aki nem tud, vagy nem akar alkudni. Az olyannal nem is érdemes üzletet kötni. A csallóközi vásáron — ahol a felvételeink készültek — nem volt alku. A Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) október első hétvégéjén megrendezett vásárra több „maszek", és állami szövetkezeti vállalat és árus hozta el a termékét. Bár méreteiben nagy volt a vásár, alig lehetett látni árutól roskadozó vásárlókat. Elsősorban az elfekvő készletek kerültek kiárusításra. A pénztárcák csak ritkán és nehezen nyíltak ki. Maradt hát a nézelődés. Nem is anynyira az árusítóhelyek, a sátrak között, hanem az egyéb „attrakciók" sorában. Minden bizonnyal a vándorcirkuszosok kerestek a legjobban, hiszen felnőttek és gyerekek hada rohamozta meg a körhintákat, a kigyó-eröművészt, az élő állatokat bemutató kamionkocsit... Sokat kellett várni a sültpecsenyére, halra, egyéb harapnivalókra. S aki esetleg azért jött a vásárba, hogy népművészeti cikkeket vásároljon, csalódott. Csupán fából faragott fűszertartókból volt kínálat. De — sajnos — nem voltak hímzett térítők, fonott kosarak, kerámiák... ZOLCZER JÁNOS (A szerző felvételei) — ott nincs mese. Aki az ilyenfajta üzletelésbe belevág, ezzel számolnia kell — lebukhat. így aztán, aki félösebb, az vagy becsukja az üzletét, vagy marad a bóvli árusításánál. Igaz, az emberek, mivel nincs más, ezeket is megveszik. A gyerek elsírja magát a sátor mellett, a szülő azonnal előhúzza a pénztárcáját és fizet. Nem is nagyon érdekli, mennyibe kerül. Az alkudozás ritka, mint a fehér holló. Erről már leszoktak az emberek. Alkudozás. Pedig hát a hajdani vásárok igazi hangulatát épp az alkudozás ÚJDONSÁGOK A SZOVJET ÉPÍTÉSZETBEN A Hét számára írta: Oleg Svidkovszkij. a történelemtudományok doktora, az Össz-szövetségi Művészettudományi Tudományos Kutatóintézet tanára Bátran állíthatjuk, hogy napjainkban a szovjet építészet fejlődésének új, érdekes szakaszába jutott. Egyidőben főként mennyiségi problémák megoldásával «foglalkoztunk — sok lakóházat (lakást, házat) építettünk. Ez a probléma ma is időszerű bár komoly minőségi feladatok is felvetődtek az építészet előtt: célunk, hogy új építkezéseink ne hasonlítsanak egymásra, mint egyik tojás a másikra, hanem teljes mértékben érvényesüljön nemzeti sajátosságunk. Minták természetesen vannak, mégpedig nem is kevés. Például a vitorlás-sport központja és a Leninről elnevezett Művelődési Palota Tallinn észt fővárosában, Juhnajcsaj település Litvániában és a „Zöld rét" típusú új lakónegyedek Minszkben, Belorusszija fővárosában, továbbá a Pobjeda lakónegyed az ukrajnai Dnyepropetrovszk városban. Ezek a létesítmények bizonyítják, hogy sikerülhet kortársainknak ipari eszközökkel létrehozni eredeti nemzeti jellegű művészi megoldásokat. Juhnajcsaj egy hatalmas, a komfort minden követelményét kielégítő falusi település. Az építészek minden család számára külön lakóházat terveztek, hozzá kiskertet, gazdasági építményeket és egyáltalán: sajátos nemzeti színezetet adtak e házaknak. E házakat is — mint a balti népeket általában és különösképpen a litvánokat — „a belső mértékletesség" jellemzi. A múltban minden falunak volt egy domináns épülete — a templom. Ma új központok — klublétesitmények, művelődési otthonok, kolhoz vezetőségi épületek létesülnek. Juhnajcsajban egy hatalmas víztornyot jelöltek ki iránypontként, s művészien kivitelezték. Ilyen tornyok építésénél általában mellőzték a szigorú müépítészeti szempontokat, ám megfelelő díszítéssel impozánsan hatnak. Juhnajcsajban a tornyon ezüstösen fénylik egy hidroglóbusz. Ez az ezüstösen fénylő pont messziről látható az erdő fölött és mindenki könnyen tájékozódhat a falu fekvéséről. Figyelemre méltó a tallinni Lenin Kulturális Palota. Hogy miért érdekes ez az épület? A műépítészek, miután hatalmas építményre kapnak megrendelést, gyakran igyekeznek ezt feltűnő formában kivitelezni. Az észt építészek más utat követtek. Számukra az volt a fő, hogy megőrizzék Tallinn ősi körvonalait. Óriási palotát tervezve is elérték, hogy az ősi városból ezután is pompás panoráma nyíljék a tengerre, a tengerről pedig nagyon szépen látszik az ősi város. Ha az ember eljut a Kulturális Palotába, hirtelen ráeszmél, mennyi sok újdonság rejlik e létesítményben. Nézzük például az óriási nézőteret, amelyet gyűrűszerű foyer vesz körül. Az észt műépítészek megtalálták a maguk sajátos nemzeti kifejezésmódját. Még a színek előtérbe helyezése, például a fehér és a zöld színé sem olyan, mint mondjuk Közép-Ázsiában. A litvánoktól, lettektől eltérően a közép-ázsiai szovjet köztársaságok népeit a dekorativitás kedvelése jellemzi. A lakóházakat és középületeket tervező műépítészek mind gyakrabban fordulnak a nemzeti kultúra hagyományos formái felé. Lássuk például Abdula Ahmedov híres müvét Türkmenisztán fővárosában Ashabadban — ez a Marx Könyvtár. Ez az épület a különlegesen forró éghajlatú város számára készült, nyitott verandájú kis udvarokkal, melyek lehetővé teszik, hogy az igen erős, szeizmikus hatásoknak is ellenálljon. Ahmedov nemcsak építményének művészi megoldásában sajátos, hanem az egész hozzá illeszkedő térség elrendezésében is: szökőkutak, a táj jellegzetes fái, szomorúfüzek, fenyőfák, régészeti feltárások során talált ősi edények ékesítik. Az enteriőrök teljesen korszerűek, ám az egyszerű betonfalakat, paneleket nagyszerű népművészeti elemek díszítik. A szovjet műépítészek a hagyományok tiszteletben tartása mellett, erőiket az új keresésére összpontosítják. Erre példa a kirgíziai Isszik-Kul tó partján fekvő szanatórium, melyet Anatolij Poljanszkij tervezett. Az épület hatalmas vitorlás hajóra emlékeztet. Az emberben önkéntelenül felidéződik Csingiz Ajtmatov, neves kirgiz író elbeszélése, a Fehér hajó. Ugyanis az alkotó képzettársítását nem a „tiszta" építészetből vette, hanem általánosított irodalmi asszociációkat alkalmazott. Ez talán a szovjet műépítészet ősi hagyományainak egyik legfényesebb és legújabb jelensége — a képszerüségre való törekvés, melynek manapság mind nagyobb a jelentősége. írásomat azokkal a szavakkal fejezem be, melyekkel kezdtem: a szovjet műépítészet fejlődésének új, nagyon érdekes szakaszához ért. Itt szemmel látható a haladás, bár valamelyest lassúbb, mint szeretnénk. Ez azonban megmagyarázható, hiszen az ország jellemzője, hogy nagy kiterjedésüek, arányai óriásiak, sok nemzet lakja, éghajlata változatos. APN 21
